Hosszú hajú kisasszonyt hoz be a rendelésre az édesapja, de akad az aktuális megfázásnál is komolyabb problémájuk: a gyerek úszik, nem is rosszul, apuka szentül állítja, hogy komoly tehetség, de hát a lányka nem engedi levágatni a haját. És itt kerülök képbe én, a több szempontból is szakértő; konkrétan az lenne a feladatom, hogy beszéljem rá a gyereket a drasztikus frizuraváltásra.
„Más is úszik hosszú hajjal” – ez az ő fő érve. (Nem mellesleg épp usziból jön, természetesen vizes hajjal.)
Kattognak a kerekek az agyamban. Mondjam az igazat, miszerint köztudottan egyetlen uszodai sem szárítgatja a haját, vizes fejjel jön-megy télen-nyáron, és sosincs belőle gond sem hosszú, sem rövid haj esetén?
Ráadásul tudom, hogy egy leendő nőnek a nagylányosodás határán különösen fontos önkifejezési módja a frizurája.
Én mindig is rövid hajat hordtam, így egyszerűbb volt az életem, de a mai napig kacérkodom azzal, hogy megnövesztem, ám olyankor eszembe jut egy vonatkozó történet, mellyel kinevettettem magam.
Most is a saját példámmal előállni tűnik a legbölcsebb megoldásnak.
Mondom a leendő bajnoknőnek: „Nekem úszóként azért jött jól a rövid frizura, mert nem kellett azon izgulnom, hogy lecsúszik a sapka és beborít a hosszú haj.”
Bólintás és egy erős ellenérv: „Hosszú Katinkának se rövid a haja!”
Nincs mese, elő kell állnom a saját hosszú haj történetemmel.
„Én már nagylány voltam, tizennyolc éves, amikor eldöntöttem, kipróbálom a hosszú hajat. Abban az időben divat volt parókát viselni. Szereztem is egy aranyszőke Kleopátra-frizurát. Elég ütősnek éreztem, gondoltam meglepem a szeretteimet az új külsőmmel. A margitszigeti Sportuszodába jártam edzésre, a végállomáson felültem a 26-osra, parókával a fejemen vártam, hogy induljunk, amikor is az édesanyám, aki egyben az edzőm is volt, felszállt a buszra, rám pillantott és ellépett mellettem. Én meg az újdonsült szőkeségem által kölcsönzött összes önbizalommal elcsodálkoztam azon, hogy nem köszönt. Utána szóltam, hogy anyu, én vagyok. Megfordult, rám meredt, fülig szaladt a szája, és így szólt: Valahonnan ismerős voltál, de nem tudtalak hová tenni. Aztán, ahogy kikacagta magát, a maga őszinte stílusában hozzátette: Megkergültél, kislányom?
Én pedig atomjaimra hullottam. Az edzés valahogy helyrebillentett, aztán rohantam randevúra, várt a vőlegényem, ő is edzésről jött, a Népstadionnál találkoztunk. Ismét magamra öltöttem a parókát, és újfent beleéltem magam, hogy ellenállhatatlan vagyok. Indultam elbűvölni a leendő férjemet.
Hamarabb érkeztem, váltottam pár szót egy barátommal, Wichmann Tamással, s vártam a vőlegényemet, Misát, aki meg is jelent, és odaszólt nekünk, hogy: Kezit csókolom! Szia Tamás, nem láttad valahol Andreát? Mire én vigyorogva: Jó leszek helyette?
Misának leesett az álla. Jézus Mária, veled meg mi történt? Vedd le, kérlek, ezt az izét! Ez nem te vagy!
Hát, így nem lett hosszú hajam jó sokáig, és bár sok évvel később egyszer nekifogtam megnöveszteni, menet közben mégis elfogyott a türelmem és a kedvem is.”
Mosolyog a kislány. Én pedig eljutok a tanulságig:
Rövid hajjal kevesebb a macera, szerintem egyszer kipróbálhatnád, hátha megkedveled. De az a helyzet, hogy valójában a hosszú haj sem gond az úszásnál. Ha bajnok akarsz lenni, az a lényeg, hogy eddz szorgalmasan, akár rövid, akár hosszú frizurával, szinte mindegy.
