Miért baj az, hogy Kispest polgármestere a török diktátorné, Emine Erdogan ajándékát fogadva pózol fotósoknak egy dél-pesti oviban? Hiszen oly megható, hogy a testvéróvodának pénzt hozott az elnökfeleség, ez a láthatóan igen takaros asszony; gazember, ki ebbe beleköt.
Emine asszony nem pazarol, nem pocsékol, a népének, ja, meg a férjének él.
Szép karrier főállásban egy háborús bűnös élete párjának lenni; benne a legnehezebb feladat a tökéletes látszat fenntartása, ugyanis az a legkevésbé sincs összhangban a valósággal.
Ugyanis Emine életelve többek szerint igencsak más, mint amit sugallni kíván, és leginkább három szó a mottója: költeni, költeni, költeni!
Az asszony konzumizmusa nehezen titkolható, számos fotó bukkant fel a sajtóban bevásárlóútjairól, s úgy hírlik, megesett, hogy Brüsszelben bezáratott egy egész bevásárlóközpontot, csak hogy egyedül válogathasson. Szerencsére azon nem kell aggódnia, hol tárolja a holmit, ugyanis ezeregyszáz szobás luxuspalotájukban (melynek havi villanyszámlája egy helyi lap szerint közel félmillió dollár) akad placc még a nippnek is.
Tudni azt is, hogy Emine délutánonként teázgat. Ami olyan emberi. Igaz, csészéje aranyból készült, a belevaló exluzív fehérteafű pedig kilónként kétezer dollárt kóstál.
Magyarországon járva is betér ide-oda, tavaly októberben egy Váci utcai topbutik posztolt róla karolós fotót.
És van neki sajátos nőképe is, tán nem pont olyan, mint a kispesti ovisok szüleinek: egy beszédében a háremet, mint műfajt magasztalta, mondván, az ott felnövők remek oktatást kapnak.
Hiba volt, el kellett volna utasítani a diktátornej látogatását.
Az pedig kifejezetten elszomorító, ahogy Gajda mosakodott a Klubrádióban. Azzal kezdte, hogy „nem volt könnyű meghozni a döntést”, ugyanis „Kispestnek régi testvérvárosi kapcsolata van egy isztambuli kerülettel, Pendikkel”.
Érdekes érvelés.
Tényleg kezelhető Emine külön a férjétől? Ha nem Recep Tayyip lenne a hites ura és parancsolója, vajon adhatna-e Emine bárkinek bőkezű adományt?
Ezek az asszonyok ugyanolyanok voltak, mint a férjeik: kegyetlenek, embertelenek. Mindenben támogatták jogtipró, életeken átgázoló szörnyeteg férjeiket. Közben mosolyogtak a kamerába, játszották a jóságost, mint most Emine.
„Ezek nem politikai programok, hanem a fiatalokra, diákokra, kultúrára koncentrálnak” – ezt találta mondani Gajda.
Ja, egy diktátorfeleség ajándékainak az ég egy adta világon semmi, de semmi köze a politikához.
Kétségtelen, hogy abban a kispesti óvodában két éve elindult egy magyar-török mintaprogram, és a minapi eminei adomány ez alá gyújt rakétát. De ebből nem következik, hogy az adományt a First Lady kell átadja villogó vakuk előtt.
A mi szeretett vezetőnk szólamaira emlékeztet engem ez a hang.
Bizony lehetett és kellett volna nemet mondani.
Ugyanis a „köszönöm, elfogadjuk” azt jelenti, hogy számunkra is természetes vezérlőelv a „pénzért bármit”. Lóvéért benyelünk mindent, együtt vigyorgunk Eminével, sőt, ha legközelebb az ura is ráér, vele is lövünk pár fotót.
Van egy eső utáni javaslatom.
Gajda fölliftezhetett volna valamelyik kispesti tízemeletes tetejére, ahonnan észak felé jó a kilátás a városra, mely lebénítva élte meg az Erdogan-látogatást. A nap végén Gajda, a fókuszt közelebb húzva, a szomszéd kerület, a szintén ellenzéki vezetésű Ferencváros önkormányzatának homlokzatán nyugtathatta volna meg tekintetét. Ott ugyanis kurd zászló lobogott.
Mert kis ajándékok nélkül is lehet élni, s még az ember lelkiismerete, s gyomra sem háborog.
Kiemelt kép: Gajda Péter – Facebook
