Poszt ITT

Karafiáth: Mi is verjük bele a nagykutyák orrát a piszkukba

Greta Thunberg, imádlak!

Lehet vitatkozni azon, jó arca-e a klímavédelemnek egy tizenhatéves lány. Ám az tény, hogy Greta Thunberg minden megszólalása erőteljesen tematizálja a közbeszédet, és ez a svéd lány elérte, hogy azok is kénytelenek foglalkozni a klímakatasztrófa kérdéseivel, akik eddig nem tették.

Greta Thunberg környezetvédő most kedden felszólalt Washingtonban, az amerikai kongresszus klímakrízissel foglalkozó munkacsoportjának ülésén. Mondott okosat, drámait, mire a munkacsoport tagjai megdicsérték az ő és a többi fiatal aktivista kitartását, bátorságát és bölcsességét, majd arról kérdezték a fiatalokat, milyen intézkedéseket tanácsolnak a klímaváltozás ügyében.

Mire Greta:

Kérjük, tartózkodjanak a dicséretektől, nincs szükségünk rájuk. Csak azért ne hívjanak ide minket, hogy elmondják, milyen inspirálóak vagyunk, anélkül, hogy valójában bármit is tennének, mert ez nem vezet sehová. Ha tanácsokat szeretnének, hogy mit tegyenek, keressenek meg tudósokat  és támaszkodjanak a tudásukra. Nem meghallgatást akarunk. Azt akarjuk, hogy a tudományt hallgassák meg. Tudom, hogy próbálkoznak, de nem elég keményen. Sajnálom.

A hallgatóság felnevetett, a támogatók pedig tapsviharban törtek ki.

Greta figurája megosztó, akárcsak a klímavédelem témája, és sokan pusztán divatos habzásnak látják a lány szereplését. Megtévesztő a díjeső és a sztárolás is, mely magát a személyt helyezi előtérbe, és nem azt, amit ez a személy mond.

A viták így rendre félresiklanak.

Ennek ellenére az, amit most Amerikában tett, példa nélküli. És lelkesítő. Nekünk is ezt kéne csinálnunk idehaza.

Nézhetjük persze cinikusan is az ügyet. Hogy igen, nevetés meg tapsvihar, de az ülés után a szenátorok levedlették a fotósok kedvéért felöltött elgondolkodó és bűnbánó orcájukat, a csinnadratta zárultával bevágódtak magánrepülőgépeikbe, tízezer méteren bevágtak egy-egy t-bone steaket, s onnan, magasról tettek az egész hülye zöldségre.

De a találkozó akkor is megtörtént, kimondódtak fontos mondatok, melyek tudatták ezúttal is a világgal, hogy nem, Amerika nem csupán Trump és nem csupán ostoba klímatagadók tömege.

Játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha Greta Thunberg hazánkba látogatna?

Áder lenne a mi klímaarcunk, a mi válaszunk Thunbergre? Szívdobogtató.

A lakájmédia egész biztosan kitenne magáért. A kormányújságírók némelyike amúgy is szeret lányok külső adottságain gúnyolódni, emlékszünk Nagy Blanka esetére. A testszégyenítés azóta is pálya számukra, és nem értik: ezzel elsősorban önmagukat alázzák meg. Az pedig végtelenül aggályos, hogy a külsőségek alapján valakinek a jellemére vonatkozó megállapításokat tegyenek.

Idézzünk a borzongás kedvéért:

Greta Thunbergre is csak rá kell nézni. Ami kívül, az van belül. (…) Mert eközben azt szajkózzák, ne azt nézd, hogy milyen a ruhája, a bőre, a haja, az arca, ne azt nézd, hogy ronda, hogy igénytelen, hogy eltorzult vonásai vannak, ő ugyanolyan, mint te.

És még egy kör:

Amúgy a kiscsaj autista. Ezt a szülei is tudják, és szerintem mindenki. És biztos van olyan, aki szerint én vagyok tiszteletlen és tapintatlan, mert ezt leírom, nem a drága szülei, akik turnéztatják és pénzt keresnek a betegségével. Na, de nem folytatom, mert nem akarom, hogy ha a Foo Fighters legközelebb erre jár, egy autistát is felcipeljen a színpadra.

Igen, nálunk, úgy tűnik, támogatott és elfogadott a betegségeket pellengérre állítani. Miként az is kóser vélemény, hogy „tolószékes” embereket nem szeretünk nézegetni.

A kormánybulvár címoldalain már a találkozó előtt ott virítana egy előnytelen kép a lányról, aki, mondjuk, szendvicset eszik. Aláírás: „Greta jobban örülne az emberhúsnak!” Mert ugye a svédek legszívesebben össznépileg átállnának a kannibalizmusra.

Szóval apait-anyait beleadnának a karaktergyilkosságba, előkerülne pár milliárd közpénz, amivel megfinanszírozható egy soron kívüli gyűlölet… bocsánat, tájékoztató kampány, és együtt kacaghatna a plakátokon a Soros és a Gréta.

Kiderülne, a klímázás csupán a baloldal ármánykodása, a zöld propaganda a kapudrog, maga Soros kokóztatja a magyar népet, álljunk ellen.

A találkozó eredményeként megszülethetne az új, egyedi, orbáni terv a globális felmelegedésre: mi majd inkább fokozzuk a szén-dioxid-kibocsátásunkat, és nem felmelegedéstől, hanem új jégkorszaktól rettegünk.

Kiemelt kép: Al Drago/Bloomberg / Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik