Itt van nekünk ez a patkánykampány, amiről az a kérdés jut eszembe: vajon lesz itt valaha tisztességes közbeszéd?
Válaszolok is gyorsan: valaha tán lesz, egyelőre semmiképp.
Tisztességes közbeszédhez először tisztességes közélet kéne. Ahhoz meg tisztességes emberek.
A tisztességes ember betart bizonyos szabályokat.
- Nem lop,
- nem csal,
- nem hazudik,
- nem rúg gyomorba idős embereket a szupermarket parkolójában,
- nem fogad el kenőpénzt,
- ha haragszik valakire, akkor sem gúnyolódik a testi adottságain, a nemén, különösen nem a származásán.
Üvöltő hiány van tisztességes emberekből a magyar közéletben.
Az, hogy nem beszélünk bárkiről és bárhogy, különösen a politikus-választópolgár relációban igaz.
Tamás Gáspár Miklós tegnapi, amúgy remek cikkében úgy borongott a közbeszéd romlása felett, hogy egybemosta Bangóné Borbély Ildikót mások mellett Nagy Blankával (merthogy a gimnazista is csúnyákat beszélt), meg úgy általában a terjedő vulgaritással. TGM ebben téved. Semmi köze annak, hogy terjednek az indulatos altesti utalások meg az anyagcsere-komikum (és TGM nyilvánvalóan tudja, hogy ez messze nem kortünet, főként nem hazai specialitás) ahhoz, hogy
A reláció bizony így néz ki:
- a választópolgár bárhogyan beszélhet a politikusról, de a politikus nem beszélhet bárhogyan a választópolgárról,
- a választópolgár dönthet úgy, hogy nem tiszteli a politikusokat, de a politikusok nem dönthetnek úgy, hogy nem tisztelik a választópolgárokat,
- Nagy Blanka nevezheti akárminek a kormányt, de a kormány nem nevezheti akárminek Nagy Blankát.
A dehumanizáló jelzők hétköznapi állampolgárok (amilyen magam is vagyok) közt is sértőek tudnak lenni, de nem mindig, és nem egyforma mértékben. Van ennek rendszertana. (Sőt, kultúrtörténete; már a kora-modern hitviták is meglehetősen érdes stílusban zajlottak, Pázmány páter előszeretettel páviánozta az ellenfeleit, mi több, korabeli feljegyzések szerint Jézus Krisztus is rókának titulálta Heródes negyedes fejedelmet, ami bizony a kártevő szinonimája volt akkoriban – de Jézus nagyon nem volt politikus, a tetrarcha meg igen. Mellékszál, tudom, de tényleg hagyjuk a kortünetezést.)
Teszem azt, szemétládázni is ronda dolog, de hétköznapi, bevett fordulatnak nevezhető, különösebben nem botránkozik meg rajta senki.
Van, amikor a különféle állatokkal való példálózás nem is igazi dehumanizáció. A buta liba, vagy az ostoba tyúk például olyan hölgyet jelöl, aki felette nagy sületlenségeket beszél. Természetesen elhatárolódom ettől, de nem gondolom, hogy egy butalibázással valakitől az embermivoltát tagadnák meg.
Akár kedvesen is lemajmozható valaki.
A közösségi média alsó bugyraiban néha kutyázzák egymást a kommentelők, no, ez már megalázóbb. Az ótvar, a görény vagy a szardarab már hardcore-közeli dehumanizáció, de nem a legalja; azt hivatott jelezni, hogy semmibe veszed a másikat; bár haverok közt, ha kellően mosdatlan szájúak, értelmezhető a szardarabozás ugratásként. Hasonlóan a g.ci kifejezéshez, sőt: e jelző használata gyakrabban jópofizási kísérlet, mint valós szidalom. Ha viszont dühösen mondják valakire, azt értik alatta, hogy nagyon aljas. (Megjegyzem, a G-nap, majd az O1G-mozgalom óta a jelző mintegy rászáradt a miniszterelnökre, nem minden alap nélkül, de meglehetősen illetlenül.)
A féregezés az egyik legsúlyosabb dehumanizáció, no, ezt már nem mondja senki jópofizva: ha leféregezel valakit, jelzed, hogy mélységesen undorodsz tőle, és el tudnád taposni. (Mindegy amúgy, hogy valójában mit gondolsz; szidalmak esetén a szerzői intenció másodlagos, a lényeg, hogyan konnotál a jelző a közbeszédben.)
A patkány undorító, gyorsan szaporodó kártevő, irtani kell, mert az elszaporodása nagyon veszélyes. Vagy ők, vagy mi.
A patkány olyan visszataszító ellenséget jelent, melyet mielőbb el kell pusztítani.
A politikai közbeszédben a patkányozás nem új keletű. Jelentett persze bizonyos időkben besúgót, az angol punk-szlengben nincstelen junkie-t, de azért a legáltalánosabb értelme szerint ez a dehumanizáció a zsidókat éri. A XIX. századtól az antiszemiták közti kód, később így használta Tormay Cécile, aki patkánylázadásnak hívta az úgynevezett őszirózsás forradalmat, és így Szabó Dezső, és így Wass Albert, aki a Patkányok honfoglalása – tanulságos mese fiatal magyaroknak című, didaktikusan ostoba művében antiszemita uszításként alkalmazta a patkányparabolát. A náci Németország legádázabb propagandafilmje – nem a sokat emlegetett a Jud Süß, hanem az 1940-es Az örök zsidó (Der ewige Jude) – pont egy patkányinvázió képével kezdődik.
De elég öt perc kurucinfó, hogy az ember lássa: a toposz máig él és virul, pont ezzel a tartalommal.
Ami nem azt jelenti, hogy aki patkányozik, antiszemita.
Csak eggyel több erős érvet jelent arra, hogy messze kerüld a jelzőt, főleg, ha részt veszel a közbeszédben. Bangóné nyilván nem antiszemita. De az tény, hogy lepatkányozta a választók egy csoportját. Nem is biztos, hogy tisztában volt a szó történeti vonatkozásaival – rég lemondtam az illúzióról, hogy a közhatalomra legalább alapszinten művelt, írástudó emberek ácsingóznak –, de azt egész biztosan tudta, hogy ez mélyen megvető kifejezés, amit álmában sem használhat állampolgárokra, pláne nem a televízió élő adásában.
Ehelyett a párt beleállt, és meghirdette a „patkánykormány” elnevezésű kampányt.
Aztán másnap visszavonta, azzal, hogy „elérte a célját.” Miféle célját, szerencsétlenek?
A patkánykormány kifejezést utoljára Szabó Dezső alkalmazta a Tanácsköztársaság vezetőire, és nem az volt velük a fő baja, hogy kommunisták, hanem az, hogy zömmel zsidók.
Ez a kifejezés foglalt, terhelt, borzasztó időket idéz, ezért tisztességes ember, akibe legalább minimális tapintat és történelmi ismeret szorult, nem használja.
Arra hivatkozni, hogy a Fidesz is mondott csúnyákat, meg Bayer Zsolt is patkányozott, ostobaság. Rossz, romlott kormányzás idején (most rossz és romlott kormányzás ideje van) az ellenzék nem hivatkozhat arra, hogy ő sem rosszabb a kormánynál.
Mert ha nem rosszabb, akkor ugyanolyan rossz. S ha ugyanolyan rossz, akkor az ellenzék, legalábbis mint politikai alternatíva, nem létezik.
És pontosan ez a szomorú helyzet, amint az újra bizonyítást nyert.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
