Belföld

Levette az MSZP a patkányozós videót

Kampányfőnöknek lenni nem könnyű feladat. Egyszerre kell megfelelni a választói elvárásoknak, állni az ellenfél aljas támadásait és védeni a saját közösségünket, támogatóinkat. Engem nem abból a fából faragtak, amelyik meghajlik vagy megroppan a teher alatt. Békeszerető és békességet hirdető ember vagyok, de ha minket ütnek, csak megkeményítenek vele és kész vagyok visszaütni, ha kell

– közölte Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán.

Mint írta, kampányfőnökként ezután is bármikor kiáll és megvédi a közösségük tagjait és választóit a támadásoktól. „Ezután sem fogjuk tűrni, hogy hazaárulózzanak vagy az akasztásunkon viccelődjenek a hatalom szereplői és kiszolgálói. Ha támadnak, mi visszatámadunk. Ez az MSZP nem hagyja magát, jobb, ha a fideszes urak és kiszolgálóik ezt tudomásul veszik!” – tette hozzá.

Ujhelyi bevállalta: Orbáné „patkánykormányzás”
Az MSZP kampányfőnöke szerint a Fidesz hazugságkampányára ez a méltó válasz.

Ujhelyi megjegyezte, hogy megértette a féltő szavakat is, és mint mondta, nem folytatnak „patkányozós” kampányt, hanem

a Fidesz hazug, súlyos pénzekkel meghirdetett kampányára adtunk hangos, karakán és – vállalom – sokkoló választ.

A képviselő szerint válaszvideójuk elérte célját, így le is vették az oldalaikról,

mert nem süllyedünk le a mocsárba melléjük dagonyázni. De azt sem tűrjük, hogy minket belenyomjanak. Elvárom, hogy a Fidesz befejezze hazug kampányát velünk szemben.

Kiemelt kép: MTI/Európai Parlament Multimédiás Központja/Genevieve Engel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik