Módosíthatod a profilképedet az O1G kerettel – ajánlja fel most már napok óta a Facebook, bár én még makacsul ellenállok. Valamiért a rendszer felépítésében és megerősítésében központi szerepet vállaló (volt) oligarcha szavait nem szívesen látnám viszont nap mint nap a hírfolyamomra kattintva saját arcom előtt. Ettől függetlenül azt is meg tudom érteni, ha valaki így tesz. Még akkor is, ha van olyan ellenzéki diskurzus, mely szerint ez nem több puszta infantilizmusnál, fotelforradalmaskodásnál, vagy a valódi probléma végleges és végletes leegyszerűsítésénél. Én máshogy látom. Véleményem szerint
Mint az tudott, a Fidesz egy önálló politikai nyelv megalkotásával sikeresen tudta tematizálni az elmúlt tíz-tizenkét év politikai közbeszédét. A választást „szabadságharcként”, a gazdasági reformokat „megszorításokként”, az őszödi beszédet „hazugságbeszédként”, míg a menedékkérőket „gazdasági migránsként” aposztrofáló fideszes „nyelvújítóknak” sikerült elérniük (az akkor még a Simicska-vagyonból, ma már közpénzből támogatott média hathatós segítségével) azt, hogy ezekről a mindennapi életünket érintő lényegi problémákról csak az általuk kínált fogalmakat használva, és így magunkat az ezekből teremtett valóságképbe belehelyezve tudjunk beszélni. Ennél is nagyobb baj azonban az, hogy egy idő után a magyar ellenzék egy részének önmeghatározása is ezektől a fogalmaktól és ettől a valóságképtől függött. Másképpen, az ellenzéki pártok gyakran eleve defenzív pozícióból tudtak csak megszólalni, és megszólalásukban nem ritkán kevésbé volt hangsúlyos az, hogy ők mit akarnak, mint az, hogy ők miben és mennyivel másabbak, mint a Fidesz. Az ellenzéknek az elmúlt nyolc évben talán csak egyetlen ilyen könnyen dekódolható, a közbeszédet befolyásoló fogalmat sikerült alkotnia. Ez volt a „netadó” – a bevezetését követő tiltakozáshullám annak idején a tervezet visszavonására kényszerítette a kabinetet.
Egészen eddig. A „rabszolgatörvény” ismét egy olyan fogalom, amely bár lehet, hogy a politika iránt napi szinten érdeklődő szerint túlságosan leegyszerűsítő és hatásvadász, de lényegében egy könnyen bevéshető hívószóban képes összefoglalni egy kormányzati intézkedés negatív következményeit. És véleményem szerint – minden szimbolikus formája ellenére – ilyen az O1G is. Egy olyan kulturális kód, ami a politikát és közéletet kevésbé szorosan követő számára is érthetővé teszi a politika problémáit és ügyeit. Ennyiben nem sokban különbözik a 2002-es országos kampány SMS-hadjáratától, ahol egy szellemes, vagy kevésbé szellemes, de számunkra mindenképpen találó, és a politika komplex világát pár sorba összefoglaló rigmus továbbküldése is már a politikai cselekvés illúzióját jelenthette.
Márpedig a „politika szimbolikus valósága” legalább olyan fontos része bármilyen politikai aktusnak, mint maga a klasszikus értelemben vett politikai cselekvés. Murray Edelman szerint ugyanis a politika az emberek számára tapasztalatilag jelentkezik, vagyis a politika távoli világának dekódolásához szükségesek azok az akciók, amelyek a politikát szimbólummá szelídítik, a politikai folyamatokat pedig mindenki számára érthető jelentésekkel ruházzák fel. Legalább ilyen fontosak azok a rítusok és mítoszok, amelyek egy politikai intézményhez, vagy – mint esetünkben – egy politikai intézménnyel szembeni ellenálláshoz köthetőek. Kis túlzással azt mondhatjuk: a francia forradalom nemzeti színű kokárdáján át egészen a nők elleni szexuális abúzus elítélését tematizáló #metoo hashtagig az ilyen szimbólumok segítették a szélesebb tömegeket is abban, hogy egy társadalmi-politikai problémával kapcsolatos aktivitásukat kifejezhessék, valamint az abban elfoglalt pozícióikat mindenki számára egyértelmű módon prezentálják.
Ám az O1G még ennél is több, amennyiben az ellenzéki pártok szavazói és szimpatizánsai közül eddig hiányzó korcsoportot, a tízen- és huszonéveseket tudja megszólítani, vagyis az „ő nyelvükön tud beszélni”. Amennyiben egy olyan fogalmi keretet tud teremteni, ami bár – mint mindenféle politikai hívószó – sarkos, de ugyanakkor egy értékvállalás és egy életérzés kifejezője is tud lenni egyben. Márpedig jelenleg ez a helyzet. Az O1G az elmúlt napokban házfalakon, papírpénzeken, internetes mémeken, facebookos üzenőfalakon, behavazott szélvédőkön egyaránt megjelent. Eredete egyre inkább elhomályosul, és bár hosszú életű biztosan nem lesz, világos összefoglalását adja annak a protest-hangulatnak, ami eddig csak kevésbé átütő pártközleményekben, sajtótájékoztatókban, bonyolult elemzésekben, vagy egymástól elszigetelten, egyéni dühökben létezett.
Eredetileg Orbán Viktor sem gondolta, milyen jelentésrétegei lesznek Boldog karácsonyt! kívánságának. Azt pedig biztosan nem tudhatta, milyen mély jelentése lesz, ha O1G-s mémek, profilképek, szélvédők mögül üzenik neki: Boldog karácsonyt!
A szerző az IDEA Intézet politológusa
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás
