Csizmadia Ervin: Szűcs Jenő, a Nyugat-értő magyar

Vajon miért lett azzá a Nyugat, amivé? S vajon miért ácsingózunk (már aki ácsingózik) utána? Megfogalmazható-e pár mondatban (persze hatalmas leegyszerűsítésekkel) az a „titok”, ami a nyugati régiót minden másik európai (és pláne azon kívüli) régiónál fejlődőképesebbé teszi? És mindezekből el tudunk-e tanulni valamit? Ezekre a kérdésekre a legendás történész, Szűcs Jenő már az 1980-as évek elején megpróbált válaszolni.

Október 31-én Szűcs Jenő-konferenciát rendeznek, amelyen magam is részt veszek. A program szerint az a kerekasztal, amelyben szerepelek, elsősorban az 1990 utáni folyamatokról, a „kisiklott rendszerváltásról” szól, s ki tudja, ennek keretében lesz-e módom elmondani, mit gondolok Szűcs Jenő munkásságáról. Ezért hát nagyon röviden elmondom, mit gondolok leghíresebb munkája számomra legfontosabb gondolati örökségének.

Az 1983-ban megjelent, Vázlat Európa három történeti régiójáról című kis könyvecske nemcsak a korabeli magyar értelmiség bibliája volt, de az enyém is. Ismereteim szerint előtte nemigen jelent meg magyar nyelven olyan mű, amely ilyen innovatív és szemnyitogató lett volna. A szerző igyekezett pontosan meghatározni három dolgot. Egyrészt azt, hogy

kik ők (a Nyugat); másrészt azt, hogy kik vagyunk mi (Magyarországon); harmadrészt azt, kik nem vagyunk (a Kelet).

A három régió elkülönítése önmagában is korszakos teljesítmény volt akkor, de Szűcs nem csak leírta a korabeli valóságot, hanem azt is jelezte: lehetőség nyílhat a „régióváltásra”, azaz a köztes pozíció elhagyására és a Nyugathoz való felzárkózásra. Nem csoda, ha az 1980-as években könyvét rongyosra olvastuk. De nekem már akkor sem csak a könyv „politikai” üzenete (a nyugatosodás) volt a fontos. Hanem az, amit Szűcs magáról a Nyugatról magáról írt. Az, hogy mi a Nyugat titka. Könyvének ez a része 2018-ban még hatványozottabban érdekes.

Forrás: Magvető Könyvkiadó

Először is a Nyugat fejlődésének időbeli horizontja. Szűcs Jenő egészen a középkor legelejéig nyúlik vissza, s a felemelkedés feltételeként a kora középkori rombolást említi. Ez cseppet sem áll távol attól, amit sokkal későbbi híres könyvében Acemoglu és Robinson ír a „teremtő rombolástól”. Ezek szerint a nyugati társadalomfejlődés és kultúra egyáltalán nem egy előre meglévő szilárd bázison, sokkal inkább spontán folyamatok összességeként jön létre. Másodszor számomra máris itt van a kis könyv legfontosabb fogalma: a dezintegráció. A Nyugat nem azért fejlődött, mert nagyon integrált volt – épp ellenkezőleg: a korai, sokáig tartó dezingtegráció a fejlődési dinamika feltétele! A nyugati térséget ugyanis a középkor elejétől körülbelül fél évezreden át egyszerűen nem lehetett fölülről integrálni. Egy nagyon mai kifejezést használva Szűcs a középkor előtti „kohézív struktúrák” szétbontását tekinti előfeltételnek, amely ahhoz kellett, hogy a Nyugat a későbbiekben egy önmaga meghaladására képes, folyamatosan változó struktúrát teremtsen.

A mi számunkra, akik történelmünk során korról korra belekövültünk az állami (azaz fölülről) jövő struktúra-teremtésbe, rendkívül fontos, amit Szűcs a Nyugatról ír: a fölülről jövő integrálás „állami képlete” itt nagyon sokáig nem lehetséges, ezért azt „társadalmi viszonylatokkal” helyettesítik. Ennek keretében zajlanak le a különféle egyéni és csoportos felszabadulási folyamatok, például a „politikai ember” felszabadulása a teológia uralma alól. Ennek a spontán és alulról jövő szerveződésnek az eredményeképp a nép meghökkentően korán, már a 13. században részesedik a hatalom gyakorlásából, nem pusztán csak forrása a hatalomnak. Természetesen itt most nagyon leegyszerűsítem és lerövidítem, de a lényeg tehát az időbeli eloszlás: a társadalmi szerkezetek kiépülése nem egyszerre, hanem organikusan és egymásra épülve zajlik – több száz év alatt. Ennek hangsúlyozása már az 1980-as években is revelatív volt az olvasónak, s az ma is. Ismételjük is el tehát: a Nyugat több száz év alatt, időben elhúzva vált azzá, ami!

Harmadszor itt van a mi köztes régiónk, ahol a társadalmi szerkezetek „tagolatlan összevontsággal, alig másfél évszázad folyamán és egymással párhuzamosan vázolódtak fel”. Például a hűbéri és a rendi szerkezet is összecsúszik, miközben Nyugat-Európában a kettő egymást követően jött létre. S hogy mi a hosszabb időn keresztül létező hűbéri kultúra jelentősége? A kultúra-formálás és a kulturális minta terjesztése. Mivel nálunk nem adatott meg egyfajta gazdag hűbéri udvari és lovagi kultúra létezése, ezért az önálló írásbeli nyelv több száz éves hátrányba került, mert egyszerűen elmaradt az a mélyszántás, amely Nyugat-Európában megvolt.

Egyáltalán nem arról van tehát szó, hogy a nyugati vívmányok ne törtek volna be hozzánk, s hogy ne lett volna meg a szándék a nyugatosodásra. Szűcs Jenő éppen azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon „mindenütt” megjelentek a nyugati szerkezetek. Ez azt jelenti, hogy voltak városaink (de sokkal kevesebb, mint Nyugat-Európában); volt nemesség (ez viszont túlburjánzik); volt jobbágyság (ez a 14. századra viszonylag egységes és a legkevésbé torzult réteg), de az egész, Nyugaton kialakult „komplex teoretikus szövevényhez” képest minden nagyon leegyszerűsítve jelent meg. A „társadalom” politikai szektora például azonosult az egyházzal vagy a nemességgel, ők alkotván a populus államjogi identitását, így viszont nem maradt tér a társadalom absztrakt fogalmának, ami aztán nem is hathatott az uralkodók politikájára.

Fotó: Wikipedia

Ezek az alapvető indulási különbségek később is megmaradnak, például az abszolút állam korában. Ami Nyugat-Európában már a 15. században bekövetkezik, mint az állami központosítás és integráció első felülről jövő példája. Az abszolutisztikus királyságok azonban Nyugat-Európában sokoldalúbb szerepet töltenek be (szemben a mi régiónk szinte kizárólag államosító szerepével.) Egyrészt az abszolút állam miközben védi a feudális erőket a kapitalizmussal szemben; másrészt utat is nyit a rendezett erózió felé; harmadrészt a nemzetállam megteremtése felé is nyit. Ennek pedig az a feltétele, hogy legyenek erozív erők, amely akarják a változást. Nyugat-Európában kezdettől vannak, Kelet-Közép-Európában azonban nincsenek..

Negyedszer Szűcs Jenő tanulmánya még valamire rámutat (nem véletlenül az a címe, hogy „három régió”). Mégpedig arra, hogy akármekkora is volt a magyar hatalmi tényezőkben a követési hajlandóság, a nyugati vívmányok teljes mértékű átültetése mégsem sikerülhetett. Nem az akarat esetleges hiánya, hanem a társadalmi szerkezet nyugatias jellegének hiánya miatt. Mivel itt nem volt olyan dezintegrációs szakasz, mint Nyugat-Európában, a korai államszervezés máris egy fölülről jövő integrációs szándékkal indul. És mindig ez is marad a képlet. A törekvés ugyan megvan a hiányzó társadalmi szerkezetek pótlására, de a közép-európaiság beszorulást is jelent: se tisztán nyugati, se tisztán keleti megoldások nem tudnak rendszerré összeállni például a válságkezelésben.

A migráció újra megkérdi: kik vagyunk és kik a Nyugat?

Végül ötödször vonjunk le egyetlen következtetést a mára vonatkozóan, mégpedig a migránsválság kapcsán. A migránsválság Nyugat és a mi régiónk különbségét egy szemvillantás alatt felnagyította. Számomra most nem is az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, hogy a Szűcs által megmutatott történelmi törésvonal milyen gyorsan előjött újra.

Egyfelől van a nyugati álláspont, amely a migránstéma kapcsán is a nyugati „dezintegrációs modell” mentén rajzolódik ki. Ennek lényege, hogy fogadjuk el: a folyamat alulról vezérelt, és nincs neki egy kanonizált állami megoldása. „Majd valahogyan kiforrja magát” – mondhatnánk, s egyáltalán nem gúnyosan. A nyugati fejlődésben ugyanis (mint fentebb láttuk) az a logika, hogy előbb dezintegrálódnak bizonyos struktúrák, hogy aztán fokozatosan összeálljon valami.

Mi a migránsválság tanulsága számunkra?

Az, hogy a nyugati történelmi tapasztalatokra építve az ottani mainstream elvárná: mi is e szerint a logika szerint járjunk el, azaz mi is „adjuk át magunkat” valamiféle dezintegrációnak”, s ne akarjuk a „feltartóztathatatlan” társadalmi mozgásokat felülről, állami-kormányzati eszközökkel megállítani. Igazuk van a maguk szempontjából! Ha elolvassuk Szűcs Jenő könyvét, legalábbis megértjük, hogy náluk a dezintegráció korántsem azt jelenti, mint nálunk.

Fotó: Javier Fergo / EPA / MTI

Másfelől viszont vagyunk mi, s nálunk – mint ugyancsak Szűcs írja – a nyugatosság mindig megvolt, csak mindig összetorlódva, és „másképpen”. A magam részéről nem csodálkozom, hogy most is „másképpen” van, s azon sem, hogy ez éppen a migráció kapcsán derült ki.  Hogy miért? Azért, mert

a bevándorlás által okozott népmozgás ezerszer erősebb kihívás, mint a demokratikus intézmények átvétele volt 1990-ben.

Amíg tehát 1990 után teljesen harmonizálhatónak tűnt a nyugati és a magyar fejlődés, addig 2015 óta alapjaiban változott meg a helyzet. Mi 205-ben (1990 óta talán először) szembesülünk azzal, amit – Szűcs kapcsán – dezintegrálódásnak nevezhetünk. ez különösen annak fényében megrendítő tapasztalat, hogy a magyar társadalom történelem meghatározó vonulata a stabilitásra törekvés, és nemigen van tapasztalata arról, hogy a dezintegrációs szakaszok hogyan járulnak hozzá új integrációs mechanizmusok és struktúrák kialakulásához. Ami tehát egy nyugati ember számára szinte magától értetődő (hogy az alulról jövő „teremtő káosz”) pozitív lehet, az egy átlagos magyar számára korántsem sem evidencia.

Ha Szűcs Jenőt újraolvassuk, és leírását a mai folyamatok tükrében nézzük, sorvezetőt kaphatunk, hogy jobban értsük a Nyugatot és saját magunkat. Mi sem halaszthatatlanabb feladat ugyanis, mint e kettő újraértelmezése. Nem az egyiké vagy a másiké külön-külön, hanem a két régióé együttesen. Számomra ez ennek a konferenciánk a legélőbb tanulsága.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.