Kedden az 1 perces közmédiás híradóban mutatták Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint, amint közös sajtótájékoztatót tartanak egy elég nagy teremben, ahol leginkább csak fotósokat meg kameramannokat láthatott a néző, egy-két unott fejű pr-os lányt, meg talán azért kireptettek egy MTI-s kollégát is, ha egyáltalán vették rá a fáradságot.
Hogy miről volt szó, azt mindenki elolvashatja, nem is kifejezetten ez most a fontos. Hanem az, hogy valójában mekkora hatalmi tényező ma Orbán a világpolitikában, és mennyi erőforrást herdál el ennek a hamis képnek a táplálására.
Jean-Claude Juncker nemrégiben az évértékelő, state of the union beszédében a Weltpolitikfähigkeit-et emelte ki, mint amit el kell érnie az Európai Uniónak, azaz a világpolitika csinálásának képességét.
Valami ilyesmi járhat Orbán fejében is. Ehhez a képességhez befolyás kell, a befolyáshoz hatalom, a hatalomhoz pedig pénz. Nyilván nem azért lopja szét az országot, hogy aztán Sotheby’s aukciókon szerezzen be magának Gauguin-fametszetet. Alsóbb lépcsőkön, ahol a lojalitásért cserébe lecsorog valamennyi, talán ez a motiváció. De Orbánnak ez a rengeteg pénz arra kell, hogy először Európában, majd esetleg a Weltpolitik szférájában pozíciót könyököljön magának az első sorban.
Magyarország szegény ország, Immanuel Wallerstein-i szóhasználattal félperiférikus, Szűcs Jenő-i értelemben meg mint a Nyugat és Kelet között húzódó sajátos történelmi komplexum része, ahol az országok bár mindig a Nyugat felé húztak, nem tudták a már évszázadok óta kialakult hatalmi centrumokkal hatékonyan felvenni a versenyt, lemaradtak és függő viszonyba kerültek, ezért részben emiatt (a negatív kereskedelmi mérleg miatt), részben ettől függetlenül folyamatosan abban a veszélyben éltek, hogy a keleti despotizmus árnyéka elemészti őket — nos, ez a Magyarország nem először szeretné magának erőn felül vindikálni a fent említett Fähigkeitot.
Lehetne sok példát említeni, a felesleges halicsi hadjáratokat, a nem elmebéli képességei, hanem termete miatt Nagynak hívott királyunk öntelt nápolyi kalandozásait, miközben mindkét esetben sokkal adekvátabb iránya lehetett volna annak a temérdek vagyonnak és vérnek, amiből soha, a történelem egyik pillanatában sem álltunk túl jól.
Mátyást bízvást egy lapon lehetne említeni a 200-300 évvel későbbi Habsburgokkal azon a téren, hogy a lehető legélhetetlenebb abszolutista rendszert építette ki, ahol minden egyes új adónem, minden elvonás, minden robot arra szolgált, hogy kielégíthesse hatalmi étvágyát. Akart ő cseh király, osztrák őrgróf, akart ő minden lenni, csak az nem akart lenni, ami az apja volt, aki legalább úgy erősítette a saját hatalmát, hogy közben valamit cselekedni is akart az országért. A történészek persze védik őt: a végzetes ellentmondás nála az, hogy a cseh és osztrák tartományok szükségesek voltak a török elleni hatékony védekezéshez, de ezekért a tartományokért állandóan harcolnia kellett, ezért nem maradt se ideje, se ereje a török elleni hadjáratokra.
De ha távolról és sztoikusan nézzük, ez az ember nagyon sok pénzt vert el egyrészt hatalmi ambícióinak kiélésére, másrészt azért, amit történetírója így fogalmazott meg: háborút támasztott külföldön, hogy otthon nyugodtan élhessen.
Háborút támaszt külföldön, hogy otthon nyugodtan élhessen. Ismerős?
Amikor az egészségügy, az oktatás, egyáltalán, a teljes szociális védőháló riasztó helyzete miatt verjük az asztalt, jusson eszünkbe, hogy ezt a pénzt nem gonoszságból lopják ki innen, pontosabban nem folyatják bele. Vagy hát mit definiálunk gonoszként, mindenesetre annyit mondok: ahhoz, hogy Orbán képes lehessen európai szintű politikát csinálni, hogy kiélhesse ezt a hübriszét, ahonnan csak lehet, maga felé kell terelni a pénzforrásokat, és lehetőleg minél többnek kell könyveletlenül a keze ügyébe kerülnie, mert azzal a legegyszerűbb finanszírozni a szürke ügyleteket. Megvan a maga kis Fekete Serege is, amennyiben hozzá hű emberekkel veszi körül magát, akik busás jutalmat kapnak lojalitásukért.
Tény, hogy egy abszolutista uralkodó, ha a belső ellenzéket elhallgattatta, sokkal egyszerűbben tud egy országot egy adott úton végigvinni. Minden, ami az elmúlt nyolc évben történt, annak rendelődött alá, hogy abszolút uralkodót építhessen magából, és annyiban nem értek egyet azzal, ha őt türkménbasizzák, mert komolyabb ambíciói vannak, mint az összes közép-ázsiai Shitfuckistan (copyright: Oatmeal) kedves vezetőjének együtt. Ez önmagában persze nem dicséretre méltó, csupán megállapítás.
Az Európai Unió ott van eltévedve, hogy nem a célt, hanem az eszközöket támadja, amivel Orbán elérheti a célját. Külön-külön egyik sem értelmezhető, együtt pedig csak annyiban, amennyiben megpróbáljuk felfedezni mögötte a célt. Ezért tartom elhibázottnak az EU mostani lépéseit, mert mennyiségben gondolkodik, miközben a liberális légkör nem fokozati elven működik, az egy minőség. Ahogy haladunk felfelé, úgy egyre inkább fogy a levegő, ennyiben lehet fokozati. De egyáltalán az, hogy van levegőnk, minőségi változás a vákuumhoz képest.
Az egyetlen helyes hozzáállás, ha az ellenzékiséget annak rendeljük alá, hogy ezt a korrekcióra szoruló ambíciót lesöpörjük az asztalról. De már hallom, ahogy nyálazzák az irónt: Magyarországot újra szolgasorba, karámba terelném, lehajtott fejjel. Nem. A probléma az, hogy magyar politikának álcázva valaki épp Mátyás királyt játszik.
Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook