Kovács Zoltán úr, az Orbán-kormány szóvivője azt nyilatkozta, hogy Heller Ágnes öreg, elavult, bigott kommunista (angolul egyébként helyesen nem „bigot” hanem „bigoted”; a „bigot” főnév, nem melléknév, és előítéletes fajgyűlölőt jelent, nem azt, amire Kovács úr gondol – hogy ment át Kovács a CEU-vizsgán?…).
Először is: nem bíráljuk ellenfeleinket olyasmiért, amiről nem tehetnek. Heller Ágnes csakugyan idős asszony, de ezt szóba hozni udvariatlanság. Mit szólna a nyájas olvasó, ha én Kovács Zoltán urat „tökkopasz kormányszóvivőnek” nevezném? Nyilván azt gondolná, hogy modortalan vagyok, és igaza lenne, nem is tennék ilyet.
Elavult? Hát ez vitatható. Heller akadémikus a gólyáknak (első éves egyetemistáknak) 80 fölött írott filozófiatörténetében sziporkázóan eredetinek bizonyul, annyira, hogy meg is botránkoztam némely állításán. Igazán fiatalos szellem.
Heller Ágnest, mint nemzedékéből tíz- és százmilliókat, rövid időre megérintette a bolsevizmus szelleme. De olyan ortodox kommunista sose volt, mint Nagy Imre, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza, Maléter Pál, ’56 mártírjai. De ez nem tartott nála sokáig, az 1989 előtti rendszerben betiltották, kiátkozták, emigrációra kényszerítették – az akkori rendszer szemszögéből érthetően (és demokratáknak: fölháborítóan). Nyugati (ausztráliai, majd amerikai) emigrációjában két alapvető antikommunista könyvet írt (társszerzőkkel): a szükségletek fölötti diktatúraként azonosított szovjet típusú rendszer ellen, illetve 1956-ról mint az első antitotalitárius forradalomról. A rendszerváltáskor tért vissza Magyarországra, ám csak a legutóbbi időkben szólalt meg politikailag – nem éppen kommunista szellemben, amikor a Jobbikkal való ellenzéki összefogás mellett szállt síkra. Sőt: szerintem ő politikailag jó szándékú, ám naiv ember, akit veszedelmes ellenségnek nézni elég bizarr és groteszk.
Az utóbbi három-négy évtizedben még csak baloldalinak se nagyon nevezhettük Heller Ágnest, akinek általános demokratikus nézetei között konzervatív, liberális és szociáldemokrata elemek egyaránt előfordulnak.
Én igazán a legritkábban értek vele egyet világnézetileg, filozófiailag, politikailag – hiszen én marxista vagyok, ő meg nem. A kormányszóvivő vádjai ostoba rágalmak. Úgy értem: rágalomnak is gyöngék.
S ha erős, miért viselkedik úgy, mintha gyönge volna? Egy kis példányszámú lengyel folyóirat cikke – én is nyilatkoztam ott korábban, nagy eset, mondhatom – pánikrohamokra ragadtatja „Európa egyik vezető hatalmát”?
Úgy látszik, Heller professzornak igaza van: őrült zsarnokok viselkednek így: „felköttetem a lord-majort, ha bosszant bármi nesz”.
Igen: nagy tudású idős urak és hölgyek jámbor (és többnyire konzervatív) gyülekezetét, a Magyar Tudományos Akadémiát is szét kell verni, mert olyik akadémikus néha mordul egyet-egyet. (A kutatóintézetekben pedig olyasmikkel foglalkoznak szakemberek, amiket a laikusok nem értenek. Gyanús!)
Ki az, aki fél, holott nincs félni valója?
A helyes megfejtést beküldők között látogatójegyeket sorsolnánk ki a Lipótmezőre, ha jó érzékkel be nem záratta volna a szakirányú illetékes.
Tamás Gáspár Miklós
Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI
