Poszt ITT

Ha Balatonszemesen jársz, itt egyél!

Kistücsök! A tulaja sarokból figyel, sok éve már. Ez a titok. Heti Hasbeszélő.

Balatonszemes régi villasorán sétálunk, az ebéddel várnunk kell, az étterem ugyanis még zárva. A Bagolyvár-negyed leghíresebb nyaralóvendégeinek egyike Latinovits Zoltán volt. A színészkirály a nagyapja, a legendás Gundel Károly ligeti éttermében született Budapesten, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Eszünkbe jut Szindbád-Latinovits önfeledt lakmározása Huszárik Zoltán filmjéből és végünk van. Azonnal ennünk kell! Szaporázzuk lépteinket a vendéglő felé. Közben Latinovits szavai jutnak eszünkbe:

Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük arcunk, összeszedjük magunkat egy-egy percre és szembenézzünk a kérdéssel: mi végre tesszük?

Ezt edd 3000 forintért

Hetente eteti önöket Rézi bácsi és Madame Besamel.

“A” héten Rézi jön, a húsfaló, aki a főzeléket sem veti meg, “B” héten Besamel, a vega, aki nem löki ki tányérjából a szalámit.

Gasztroblogunk alappillére: tíz euró, azaz háromezer forint van jóllakni.

Szerencsére mi tudjuk, mi végre rohanunk. Ebédelni akarunk! De rögtön!

A Kistücsök utánozhatatlan teraszának ódon hangulatát az ősfák és a békebeli, öntöttvas kandelábereken függő napernyők adják meg, na, meg a hófehér, ropogós abroszok és az igényes eszcájg.

Az étlapon regionális és szezonális fogások, klasszikus ételek és a hely specialitásai. Válogatás közben étvágygerjesztő fogásként metélőhagymás-gyömbéres vargányahabot kapunk: nemcsak csinos, hanem igazi vegakényeztető ajándék. Quelle chance! – gondolja magában Madame Besamel, amikor a májízű gombafelhőt kanalazza. Mokkáskanállal, molekulányi adagokban, hogy tovább tartson.

Fotó: Madame Besamel

Jó dolga van itt a vegának: rendelhet kovászosuborka-levest tejfölkaviárral (ez a Kistücsök egyik emblematikus fogása), kisasszondi sajttal töltött házi tésztát dióval, káposztás cvekedlit, grillezett idényzöldséget zöldfűszeres olajjal, hideg tökfőzelék-salátát, sültpaprikás és fokhagymás padlizsánkrémet pirított kovászos kenyérrel, hideg meggylevest ordagombóccal, spenótos házi szélesmetéltet grillezett patisszonnal.

Ám hősnőnk balatoni füstölt angolnát kér sárgadinnyével (1990 Ft), valamint hideg túrógombócot édes tejfellel és meggyszósszal (1590 forint). Igen, Madame Besamel olyan vega, aki eszik halat. És igen, ez a nő ezúttal picit felrúgja rovatunk szabályait: átlépi a tízeurós határt. Útitársától pillarebegtetve koldul egy eurót a többletköltségre.

Miközben az ételek készülnek, Madame Besamel a múltról ábrándozik: bakfis korában ugyanis itt kóstolta meg először a Crêpe Suzette nevű édességet (francia narancslikőrös palacsinta). A vendéglős akkor maga hozta ki a desszertet, mert kíváncsi volt, ki rendelte, és elmagyarázta, hogyan készítették. Nos, ez a vendéglős több mint tizenöt évvel később most is itt ül a sarokban, és csendesen figyel. Figyel, hogy minden rendben menjen a vendéglőjében.

Fotó: Madame Besamel

Megérkezik a főétel. A füstölt angolnafilé karcsún s csábosan kanyarodik a hófehér tányéron, rajta nagy szemű só, öblében sárgadinnyeragu. A hal kellemesen füstölt, feszes húsú, ízes, és nem túl sós. Izgalmas és üdítő nyári fogás, kánikulában ideális választás, pompásan illik a halhoz a hűs gyümölcssaláta: az apró sárgadinnyefalatkákat kevés csilivel, lime-mal, citrommal és friss zsázsával bolondította meg a séf. A Kistücsök nemcsak a szezonalitás, de a lokalitás parancsát is komolyan veszi: a halat a Balatonban fogták, a dinnyét pedig karnyújtásnyira szüretelték.

A személyzet kiváló munkát végez, észrevétlen suhan, s derűsen tájékoztat a következő fogás készültéről.

Fotó: Madame Besamel

A „hideg túrógombóc” megjelölést nem úgy kell értenünk, hogy az étel kihűlt, hanem úgy, hogy a daraalaphoz nyersen adták a túrót. Igazi magyaros fogásról beszélünk, melyet franciásan tálalnak: habkönnyű, házi túrós gombóckák, édes házi tejföl és savanykás meggyragu. Prézli nélkül, hidegen, gyümölccsel teljesen új dimenziókat nyit ez a régi fogás. A desszert annyira gyönyörű és csábító, hogy Madame Besamel egyáltalán nem csodálkozna, ha egy erre járó, kiéhezett gasztroblogger hirtelen elcsenne egy gombócot a tányérjáról, és azonnal behabzsolná.

A Kistücsök önazonos étterem, remek regionális és szezonális fogásokkal, kedves és szakszerű kiszolgálással, békebeli hangulattal és példás vendégszeretettel. Sikerének kulcsa talán az, amit már Gundel Károly, Latinovits nagyapja is tartott: ha a vendéglőt a tulajdonos vezeti, és hosszú távon (esetleg dinasztiában) gondolkodik, akkor nem enged hibázni, és erre a személye a garancia.

 

Teszt időpontja: 2018. július 6.

Teszt helyszíne: Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 25.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik