Karafiáth: Szexéhes, hatalmas és barna. Mi az?

Úgy tetszik, nálunk nem a korrupció a nemzeti ügy, és a demokráciáért való aggódás sem az. És az sem tudja egységbe terelni a magyart, hogy szépen hátrálunk kifelé Európából.

Egyre többen elintézik ezeket az apróságokat annyival, hogy hát ki vagyok én, hogy ágáljak, élni kell tovább, ez van, ez lesz most már minimum harminc évig, ezt kell szeretni.

Miért éppen én tiltakozzak, gyerekeim vannak?! Nem keresem a bajt, amúgy is van elég.

Lopjon csak ez a kompánia, csak védjen meg. Ám közben kéne kezdeni valamit azzal a belső feszültséggel, hogy valami mégsincs rendben, hogy valami végérvényesen romlani kezdett.

És föl-föl is csapnak az összenemzeti energiák. Már nem tüntetésekben (egyik oldal) és nem nemzetmentő ordibálásban (másik), még csak nem is a kifáradt migránsozásban-sorosozásban. A kormányzat kedvence, az úgynevezett kisember megnevezni nem tudott indulatai is keresik helyüket, formájukat, és most nemcsak a negatív indulatokra gondolok, hanem mondjuk az együttörülés, együttujjongás erejére is. A foci vb levezeti ennek egy részét, de a labdára azért nem ugrik mindenki. Így minálunk a nagy közös pont az állatok sorsa lett.

Hihetetlen volt figyelni a szurikátatörténet burjánzását mind a médiában, mind a magánbeszélgetéseken.

És aztán jött a lássuk a medvét.

Veszély! Szexéhes barnamedve tartja rettegésben Észak-Magyarországot! Újra látták, ezúttal Füzesabonyban – hirdette a Blikk-főcím.

Megszólaltak a medveszakértők, immár egy nép számára teljesen világos, hogyan úszható meg a medvetámadás.

Valóban igazán életmentő a fejekbe verni, hogyan húzzuk ki a medve nyelvét, vagy hogy tévedés, hogy megmenekülünk, ha halottnak tettetjük magunkat, hiszen a medve alapvetően dögevő.

Hazánk mackót vizionált a rettegésre mindig kész magyar az alföldtől a szupermarket mélygarázsáig mindenütt. És fürdött a félelemben. Mert most, hogy talonban a Soros-veszély és pártunk-kormányunk kivont karddal áll minden sötétbőrű ember mellett, kell keresni új félelmet. És közben csodáljuk is a hős medvét, aki meglóg mindenki elől, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, melyekkel az eszes magyar emberek! Magunkat látjuk a medvében!

Tarajos fogazata meg ne csócsáljon! Hatszáz kilója maga alá ne temessen! De azért kicsit jó dolog ám Maci Lacitól félni! Szépen levezeti a feszültséget.

A kóbor macskák “elleni” rendelettel szemben kitört országos felhördülés is szépen illusztrálja az elméletemet.

A helyi jogszabályt Békéscsabán hozták: immár százötvenezer forintra is büntethető, aki kivert jószágot etet.

Az indoklás kissé sántít, ugyanis azért szavazott így a testület, mert a lakók panaszkodtak az állatok piszkára. Az egyik oldalról szemlélve valóban embertelen a döntés: önző, pusztán ellenérzések és háborgás keltésére alkalmas.

Holott valóban nem helyes etetni a kóbor macskát; amúgy érdekes megfigyelésem, hogy mostanában még a jó változásoknak és rendelkezéseknek is stupid és taszító körítést tudnak találni.

Egy kóbor cica átlagosan másfél-négy évet él. A halandóság magas a körükben, akár etetik őket, akár nem. Ráadásul, és ez bizonyított, az etetett macskák, mivel kevesebb energiát kell a táplálékkeresésre fordítaniuk, a megmaradt életerőt fajfenntartásra fordítják.

Hogyan lehet, hogy mégis viszonylag állandó egy területen a macskaszám? Hát épp a magas halálozási ráta okán. Az elvadult jószágok ráadásul betegségeket terjesztenek, és már két év utcalét után képtelenek háziasodni.

De ki is fogadná be a letépett fülű-farkú, harapós cirmit?!

Minden területre jellemző, mennyi élőlényt képes eltartani. És mivel a macskák védik territóriumukat, hatékonyan, számunkra észrevétlenül lerendezik egymás között a dolgaikat. Akkor támad gond, ha jönnek a jószándékú, de tudatlan macskaetetők, akik felborítják a természetes rendszert.

Olaszországban rég rájöttek erre, ezért csak a városok bizonyos pontjain hagynak meg macskakolóniákat, melyek természetesen elvannak. Közben folyamatosan ivartalanítják a populációt. Amúgy nálunk is megoldás lenne, hogy aki nem akarja szaporítani a kedvencét, az sterilizálja azt.

Senkinek sem jó, ha nő a kóbor macskák száma. Már csak azért sem, mert a városokban számos madárfajt pusztítanak ki.

Persze a tömeges ivartalanítás drága megoldás, amit, gondolom, nem szívesen állna a békéscsabai büdzsé. Nyilván a nagyhangú tiltakozók is rögvest hátrébb lépnének, ha nekik is a zsebükbe kellene nyúlniuk. Mert a másik, amire ugrik a magyar, az a pénz.

Sosem fogom megérteni, miért csak a vizitdíj (ami részben megoldás lett volna az egészségügy finanszírozási problémáira) és a netadó volt képes zsigerien megmozgatni a népet. Tényleg ennyire sikeres az agymosás? Elhitte egy nemzet, hogy a kompetenciája csak idáig terjed? Elhitte, hogy apuka és a barátai majd csinálják a többit?!

A gyerekeknek, a népnek meg marad a cicamica és a maci.