Aki másként gondolkozik, az ellenség, nem ellenzék: külföldről fizetett ügynök.
A Voltaire-nek tulajdonított jó kis liberális maxima („nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”) pedig libsi hülyeség. nehogy má’ még mi támogassuk az ellenségeinket, akik a hazát támadják, amikor a kormányt támadják, mert a haza a Fidesz, satöbbi. És a szektás hívek beveszik, mert semmit sem tudnak a másik kommunikációs buborékban élők nézeteiről, ez maga a kommunikációs multiverzum.
aki a demokráciával, a liberalizmussal és Európával szemben határozta meg Kompország haladási irányát és Kelet felé hajózva nem válogat az eszközökben; a legsötétebb gyilkosok szent, nagy fenekébe vágyik beléomolni, a tudatos hazudozástól a szemérmetlen korrupción át a társadalom két felének egymás ellen ugrasztásáig, a hideg polgárháború szításáig semmi sem olyan drága neki, mint a hatalom.
Körülötte kacarásznak a mi kutyánk kölykei: a jól járók, vagy lekenyerezettek az oligarcháktól a lojális függőkig, a család, a barátok és üzletfelek, részben cinikus mezővárosi machiavellik habzó szájú, jól megfizetett, tenyerükből evő médiakutyáikkal körülvéve, vagy rettegő vidéki csinovnyikok. Tágabb körökben ott csápolnak egyfelől a szektás fanatikusok és a megtévesztett pórok, ama sokszor cselédmentalitású kádárista kisemberek, akiknek a migránskampány és a vidéki médiamonopólium mosta át az agyát,
Ez így zusammen lehet olyan 2.5 milla lélek, a szavazók kevesebb, mint 50 százaléka, amit a hatalom a választási törvény 2011-ben történt megbumzolásával tornázott fel 66 százalékra, sebaj. Azér’ ez a szavazók kábé fele, nagyon durván leegyszerűsítve kábé max. annyian szavaztak a Fideszre, mint az ellenzékre, az ország ismét kettétörött, és a mélymagyar fertály mindent visz.
Az ország másik felének egy kisebbsége kábé az ellenkezőjét szeretné látni annak, ami történik: Európához való közeledést, a pauperizmus elleni harcot, a 40 ezer éhező gyermekről és ma már a 876 ezer fős cigányságról való gondoskodást, normalitást és derűt, egy működő, vidám és optimista kis országot, a két Magyarország közelítését, a hídverést, a nagykoalíciót, mert csak az a közösség sikeres, ahol legyűrik a gyűlöletet, nem néznek hátra és kooperálnak a közélet ágensei. Ahol ilyen fokú pauperizmus van, hogy kábé a társadalom harmada szarul van (mert Egyharmadországban – Vitányi Iván kifejezése – rezsimektől függetlenül újratermelődik a hárommillió koldus), nem lehet hosszú távon országot építeni.
olyasmiknek, mint a szabad és tiszta választás, az egyén élethez, tulajdonhoz, vallási- és szólásszabadsághoz fűződő jogainak megvédése, a nyílt társadalom, a pluralizmus és a verseny, a civil társadalom szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, a független bíróságok és törvényszékek, az egyház és az állam szétválasztása, a kormányzás minden ágának ellenőrzése, a teljhatalom alkotmányos korlátozása, satöbbi.
Ilyen mindenféle sorosista izék, melyeket mellesleg a ma démonizált SZDSZ képviselt a legkonzekvensebben, melyet ma a mélymagyar oldalon a legkártékonyabb pártnak tartanak, csak mert a fenti értékeket képviselte abban a rövid közjátékban, amit Magyarországon a liberális demokrácia jelentett 1994-től összesen 12 éven át. És mert nem dőlt be annak a népiesch-romantikus neofarok kirekesztő és sérelmi nemzetszemléletnek, mely ma (is) jellemzi a jobboldali mainstreamet, akik az általános emberi, az alkotmányos liberalizmus és egyéb libsi marhaságok.
A liberális demokrácia rövid epizódokat jelent tehát e lángoktól ölelt ugaron (ami azt is magyarázza, hogy a demokratikus gyakorlat hiányában az igazán polgárnak sem nevezhető népek könnyen megvezethetőek, jellemző, hogy ma Magyarországon az idősek, a falusiak és az alacsony iskolai végzettségűek a leginkább idegenellenesek, nem mellesleg ebben a táborban a Fidesz támogatottsága ma már extrém magas).
És itt van a kutya elásva. A társadalomnak ez fertálya, mely européer, nyugatias modernizációt és liberális demokráciát akar, mindig is kis szelete a magyar politikának, tényleg kisebbségben van, és mi, akik azt hisszük, hogy ezen változtatni lehet, hogy egyszer majd sikerül javítani az arányokon, sikerül tartósan Nyugat felé kormányozni Kompországot, Soha nem jön el ez a pillanat, amikor a modernisták felé billen a mérleg a mélymagyarok felől. Sőt, az arány állandóan romlik, egyrészt, mert az ország elöregszik, mert nincs érdemi cigánypolitika és mert a legdinamikusabb társadalmi rétegek kimennek a pics@ba inkább (valahová napnyugatra, nem ám keletre). A helyzet, a hangulat, a hétköznapi kultúra hanyatlása és a gyűlölet mértékének növekvése azért is gyorsul, mert ez a kormánypolitika lényege. A hatalom kommunikációjának alapja a megosztás, a társadalmi csoportoknak tudatos hazugságokkal való hergelése és az idegengyűlölet fokozása (a rendszerváltást követő 15 százalékról mára 58 százalékra nőtt az idegenellenesség aránya szimpi kis társadalmunkban).
állandóan csökken az amúgy is mindig kisebbséget jelentő progresszió ereje, mert az, hogy a Fidesz nacionalista pártállamát gyűlölők aránya magas, nem egyenlő azzal, hogy a progresszió aránya magas. Nemcsak, mert a jelen magyar domináns pártrendszerben a centrális erőtér számára ideális helyzet áll fenn (az ellenzék megosztottsága miatt), hanem a(z ellenzéki) politikai elitek inkompetenciája miatt is, melyek hagyományosan szintén képtelenek az államférfiúi (államúrhölgyi) viselkedésre. Legyen tehát bármilyen jelentős az ellentábor és a viktoriánus politika elleni gyűlölet, melybe már az utcán és a piacon is lépten-nyomon beleütközik az ember, a (jobbközép, konzervatív és baloldali liberális) progresszió mindig kisebbségben van, volt és lesz, ezért tudja mindig lenyomni a reformtörekvéseket a posztzsellér kriptokomcsik és/vagy posztdzsentri-szoftkülönítményes kriptonyilasok (néha együttműködő) hada, és egyre kevesebb az erő a változás kikényszerítéséhez, amiből nem nehéz következtetni ennek az országnak a jövőjére.
Ennek, és mindig ekkor ütközik bele a ember az örök dilemmába, az értelmiség felelősségének kérdésébe, hogy ha belső emigrációba akarsz vonulni, vagy le akarsz lépni egy olyan országba, ahol normálisabban mennek a dolgok, azokat hagyod itt a szartengerben, akik rászorulnak, védtelenek, kicsik és szükségük lenne arra a kevésre is, amit te tudsz csinálni, bár láthatóan semmi, de semmi eredménye nincs, azon túl, hogy ellenségeket gyártasz vele. Mi legyen?
Kiss Judit Ágnes: Szó
(részletek)
Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül,
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj tövisnek, bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt?
