Egyszóval megvettük a gyűrűket. Egy barátunk volt az iránytű a vásárlás dzsungelében, a pláza jelentette a meghódítandó Újvilágot. Kérem, minden olajozottan történt. A csillogó tárgyakat hamar kiválasztottuk, az más kérdés, hogy az egyik kicsi lett, a másik nagy, és egy nap múlva újfent utat kellett törni a lelki bozótvágónkkal a nagyszerű, emberbarát, lelkileg igenis higénikus bevásárlóközpontban. Meglettek a gyűrűk, kicsiny fehér dobozban vártak a jóra.
Aranyból voltak, phú. Így megyünk, másféle léptekkel a Váci úton, picit emelkedik velünk a világ, jó, a bankkártya könnyebb, sok minden kavarog bennünk, sok jó, istenkénk, ki gondolta volna, hogy lesz még összkomfortos apartmanunk a vidámpark gyöngédebb forgású részlegén. Mindjárt nyugdíjas dodzsem. Megfogták akkor a karunkat. Segítő barátunk további segítséget abszolvált, imigyen: egy pohár sör? Ezt kurziválni kellett volna, bocsánat. Hát hogyne, egy pohár sör, vérünket és életünket. És mi, akik a környéken elég jól ismerjük az egypohár sörös helyeket, nyomban, a tapasztalati dzsípiesz bekapcsolása nélkül, fordultunk is balra, majd ötven méter megtétele után leereszkedtünk egy cseh alapvetésű, ipás, keserűben utazó egységbe. Egy szőke lány a pult előtt, egy mögötte, a barna. Volt már mögöttük férfikönny tócsa, látszott. Kis céltalan csevej lesz, minek utána barátunk hirtelen előállt a farbával, miféle céllal is tartózkodtunk a plázában. Azért. Egy olyan, himnikus eseményért. Mármost e kéretlen bejelentés után mi történt? Nyilván így tör ki egy forradalom. Ipari, nemi, lírai. Egy szép, boldog fölkelés elindul a réten, a testben, a gyárműhelyben. A restiben igazit hajt a műrózsa. Tavaszi zendülés, porcukros pogrom a pokolban. Olyan megejtően lettek izgatottak a lányok, mintha őket kérték volna föl a táncra. Elpirultak! Sóhajtoztak. Kattogott a sok gondolat! Jaj, de hadd nézzék a tárgyakat! Kezükbe adtuk, és amikor forgatták őket, a tekintetük fényesebb lett a gyűrűknél. Nem tudtak megnyugodni. Az egyik a boldogságról beszélt. A másik az örök reményről. Vicceket kezdtek mondani, pikáns természetűeket. A pult mögötti barna grátiszt ajánlott: még egy pohár cseh keserűt, fiúk? A pult előtti fölállt, lehajtotta fejét, suttogott a kezét előre tartva, hogy elárulja, különben ő is menyasszony. Kétszínű gyűrű, fiúk! Szép-e? Olyan szép, hogy… de mit is kell ilyenkor mondani? Nem kellett mondani semmit. Hit remény, szerelem, babaház. Illetve meg kellett ígérni, hogy náluk lesz a legénybúcsú.
Kiemelt kép: Knut Ekwall – Lánykérés (részlet)
