Újabban csupa jót hallottunk erről a barátunkról. Volt beteg, meggyógyult. Zátonyra futott utóbbi párkapcsolata, kibírta. Lett új reláció, a városban többfelé megerősítették, harmóniára lelt. Volt munkája, ami manapság nem lebecsülendő, ötven felett gyakran lesz fölösleges az ember. És így ebben a lassan kezdődött tavaszban, amikor találkoztunk vele, mégis az a bajsejtelmünk támadt, hogy valami nincsen rendben vele. Óvatosan, ahogy egy szép ujjú sebész doktornő tapogatja körbe a fájó testrészt, mi is kérdéseket tettünk föl. Minden smakkolt. Minden rendben volt. Munkája több, mint amennyit lelkiismerettel elbír. Hja, a szerelem. Vetőgép és arató kombájn pöfékel az ámoros kertben. Nézzük csak, teli van lődözve nyíllal a szíve. Focit se néz már, miért lenne ideges. Angol bajnokság. A választásokon lassan túl vagyunk, olyan az ország, amilyen, hát, öregem, ez van. Itt nekünk Bakony, Párizs, kinek meg Kolima a magánélet, nem? Ő fizetett. Már elgyűrte a vékonyka csekket, emelte volna magát a kispresszó körasztalától, amikor csak megkérdeztük. Mi a baj? De tényleg. Na, ki vele. Baj?! Ugyan, semmi!
De hiszen látszik, hiszen nyilvánvaló, van valami, ami nyugtalanítja. Van valami, amit nem ért az életéből. Van valami, ami titokzatos, elrontja a kilátást, ezt a szép, becsülendő, ötvenes nagypanorámát. Nahát, tényleg. Tényleg van valami. Akkor hallgatott egy ideig, intett a barkós pincérnek, újabb kört rendelt. Pedig nem volt nagy mondanivaló. Úgy értjük, nem volt hosszú, bonyodalmas. A számítógépe, szólt, elhúzta a száját. Mi van vele. Hát… olyan furcsa. Mert? Olyan furcsa izé… reklámokat hoz eléje. Ilyen… hallgatott. Kérlek szépen, csak nem pornográfia? Nem, dehogy, ilyen… menyasszonyi ruha reklám, meg ékszeres reklám, gyűrűk, virágos rendezvénytermek ugranak elé, phú! Nem érti. Hogy kerülnek az életébe ezek az izék… reklámok?! Most mi hallgattunk egy kicsit. Barátunk ötven fölött volt, nem egy számítógépes zseni. Mi magunk se vagyunk azok, de megértettük. Óvatosan kérdeztük, együtt használják-e a számítógépet a kedvesével. Igen, miért. És… a Verának van-e ismerőse, aki éppen esküdne, aki lakodalomra, és magától értetődően nászéjszakára készülne? Nem tud ilyesmiről, dünnyögte a barátunk. Eltűnődött. Szép, telt rügyeket abuzált odakint a tavasz. Még az éledő föld illata is beszállt a presszóba, szép közmunkás lányok árvácskákat és százszorszépeket dugdostak a közeli kisparkban. Nem kellett semmit mondani. Már láttuk, hogy érti.
Kiemelt kép: Konstantin Makovsky – Egy bojár esküvő
