Hideg polgárháború

Kedves Barátaim, mi nem csupán egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket. Európa és benne mi, magyarok egy világtörténelmi fordulóponthoz érkeztünk. Még sohasem feszültek egymásnak ilyen nyíltan a nemzeti és a globalista erők. Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon a világpolgár elit.

[…]

A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre se az erőnket, se az időnket.

– Orbán Viktor, 2018. március 15.

Egy választás nem élet-halál harc. Egy demokráciában egészen biztosan nem kellene annak lennie. Magyarországon mégis azzá vált.

Az ország egyik fele úgy érzi, hogy bármit megtehet. A másik pedig azt, hogy bármit megtehetnek vele.

Egyik oldalon örömittas mámor. Másik oldalon dermesztő letargia. Ez abnormális. Abnormális, hogy egy választási eredmény után sokan abban látják az egyetlen élhető megoldást, hogy lelépnek az országból.

Az lenne a normális egy demokráciában, hogy bárki győz, bármilyen elsöprő többséggel, attól még az ellenzékbe kerülők, a legkisebb parlamenti képviselettel rendelkezők száját sem fogják be. Nem csak annyit mond a győztes, hogy „Győztünk!”, azzal az értelemmel, hogy „Kuss legyen!” Főleg nem úgy, hogy összességében kevesebben szavaztak a győztesre, mint a vesztesekre – és akkor a nem szavazókról még nem is beszéltünk.

Ez a szituáció még nem is lenne fojtogató, ha csak a politikai elitről szólna. Ha megmaradna pártok, politikusok problémájának a demokrácia ilyen többségi elvű felfogása: nem mennek át az ellenzéki törvényjavaslatok, a személyi kérdésekben egyedül a kormánypártok döntenek, a bizottságokban az ellenzékiek csak dísznek vannak, és a többi.

Ez sem jó, de ami most Magyarországon van, az ennél sokkal rosszabb.

Az a végletes szembeállás, ami a fideszesek és a nem-fideszesek között feszül, az baromira nem annak köszönhető, hogy mást gondolnak a világról, hanem arról, hogy a politikusaink az ország egyik felét a másik ellen hergelik.

Ez polgárháború, csak még hideg.

„Ja, hát köszönjük szépen a mocskos Fidesznek!” – vágják rá az ellenzékiek. A fideszesek meg azt, hogy „a nemzetáruló libsik, meg a szemkilövető Gyurcsótány már 2010 előtt ezt nyomták”.

Senkit nem érdekel, hogy ki kezdte, de az lenne az okosabb, aki befejezné. Mármint, nem a politikusok cseszegetését, ők azért is vannak, hogy cseszegetve legyenek. Főleg akkor, ha bűnözők. Meg akkor, ha másról sem szól a politikájuk, mint hogy ékeket verjenek a társadalomba, és paranoid gyűlölködővé degenerálják az egész országot. De mi, állampolgárok lehetnénk józanabbak, és nem kellene bedőlni ezeknek az olcsó, szar trükköknek.

Pesti libsik és vidéki bunkók. Migránssimogatók és rettegő, tudatlan nyugdíjasok. Hazaáruló balosok és agymosott fideszesek. 

Mindkét oldal javarészt benyalja, hogy a másik oldal idióta, fogalmatlan, és minden ennél rosszabb is egyben. Aki felül erre a biciklire, teljesen mindegy melyik irányba tekeri:

azok sem jobbak semmivel, akik szerint a „sötét falusiak” miatt nyert a Fidesz, azoknál, akik szerint minden arab terrorista. Ugyanaz az ostoba általánosítás.

De naivak és igazságtalanok ne legyünk. Azt tudjuk, látjuk, hogy kik erőszakolják a gusztustalan propagandát, és felelősek ezzel a háborús pszichózissal átitatott közhangulatért.

Két és fél millió ember úgy szavazott, hogy megalakulhat a negyedik Orbán-kormány. Ha tetszik, ha nem, ez van. Viszont a nap végén mindannyian ebben az országban élünk, mindenkinek jobb lenne, ha az egyik ember nem akarná megfojtani a másikat az első adandó alkalommal egy kanál vízben, csak azért, mert más pártra szavaz.

De azoknak súlyos bűn van a lelkükben, akik úgy manipulálnak, hogy ez legyen a helyzet. És remélem, érzik a súlyt a vállukon azok is, akik tudatosan asszisztálnak ehhez.