Nem bombák robbannak itt, hanem Simicska célzott lövései süvítenek, melyeket a miniszterelnök legbelső körére ad le. Pontos lövések ezek, akiket eltalálnak, megtántorodnak, valószínűleg el is dőlnek. Mi, egyszerű halandók meg mint egy izgalmas mozit, mint a tévében az olimpiai közvetítést nézzük ezt, magunk mellé készítjük a popkornt meg a sört, aztán bekapcsoljuk fél hétkor az RTL Híradót, ekkor van vége a baleseti és rendőri tudósításoknak, és kezdődik a napi politika, a mai leleplezés.
A Ki nyer ma? játék új neve: Ki bukik ma?
Nem mondom, ahogy a farizeus tolvajokról lerántják a leplet, ahogy kiderülnek mocskos trükkjeik, de egyre gyakrabban gondolok azokra a tisztességes emberekre – vannak vagy kétmillióan – akik egyelőre nem tudnak mit kezdeni a leleplezésekkel.
Vakon bíztak a Fidesz tisztaságában, hogy a vezetőik tényleg olyanok, amit magukról állítanak. Egy részük most megpróbálja elhinni, hogy csupán „kampánylyukból kampányszél fúj”, és legyint, bár ebben a mozdulatban még a legelhivatottabbaknál is megjelenik egy leheletnyi bizonytalanság. Csak éjszaka merik az asszony fülébe súgni:
Te, Erzsi, mi van, ha tényleg van ebben igazság? Ha Semjén vadászatát tényleg nem a rokonai fizették?
„Hagyjá, má’ – feleli Erzsi –, csak nem képzeled, hogy igazat szólnak ezek a hibbant libbancsok. Tudod, hogy mindig hazudnak” – fordul a másik oldalára, és maga sem hiszi igazán, amit mondott.
De többet nem beszélnek erről, aludni próbálnak, hajnalban indul a busz Pestre, a Békemenetre.
(Fotó: Bielik István / 24.hu)
Nézem fideszes ismerősöm bejegyzését a fészbukon, azt írja a talpig becsületes tanárember, hogy egy
Hát, igen. Ömlik a mocsok, a nyüszítés, a sóhajtozás, de tetszettek volna szólni az uraknak, hogy azért ez már túlzás. Jelezni kellett volna, hogy „kedves vezetőink, egyetértünk a céljaitokkal, de azért nem kéne ennyit és ilyen nyíltan lopni, mert közös, szent ügyeinkre foltokat fröccsentetek”.
És bizony mostanára már nemcsak fröccsennek azok a foltok, hanem fekáliában, a korrupció, a lopás, a nyilvánvaló hazudozások szartengerében ázik a korábbi szent ügyek zöme.
Hívom kedves régi pécsi cimborámat, Fidesz-hívő, olykor jókat beszélgetünk, nagyokat vitázunk, de most az első mondatában leszögezi: „Nem érdekel a politika, ne beszéljünk róla.”
Nocsak, hát mi történt az én barátommal, miért tette le ősi magyar buzogányát még a csata előtt?
Tényleg, mi lesz ezekkel a tisztességes, jóravaló emberekkel, ha egyszer megbukik a vezér, és Amikor már ők is látják a lopásokat, a mindent elöntő korrupciót, amikor számukra is kiderül, hogy Soros nem irányított itt semmit, nem jönnek a menekültek tízezrei, és az a néhány ezer, akit befogadunk, nem erőszakolja meg asszonyainkat.
Ismerünk előzményeket a történelemből. Mussolini, akiért rajongott fél Itália hogyan lett mindenki által gyűlölt figura, hogyan akasztották föl a lábánál fogva, tették közszemlére, miután megölték – ahogy ő tette korábban ellenfeleivel. Ezt megtudva döntött úgy Hitler, hogy a hulláját égessék el, nehogy meggyalázzák őt is. Sztálinhoz pedig a rosszulléte után csak tizenegy órával hívtak orvost; Berija azzal küldött el mindenkit, hogy a diktátor alszik, később azzal dicsekedett, hogy ő tette el némi patkányméreggel láb alól.
(Fotó: Robert Delvac / AFP)
Természetesen nem azt mondom, hogy a miniszterelnök afféle diktátor lenne, mint a soroltak, de azt állítom, hogy akik vezérük, rendszerük bukása után őszinte könnyeket hullattak. Aztán, amikor megismerték a korábban letagadott tényeket, és rájöttek, hogy becsapták őket, zavarodottan, önmagukkal meghasonulva kezdték új életüket az új világban.
A tisztességes többségre gondolok persze, melynek tagjai csak Hruscsovtól tudták meg, hogyan bántak a politikai foglyokkal a Gulágon, a német kisemberre, aki bár sejtett valamit, de nem ismerte a koncentrációs táborok borzalmait.
Persze maradtak, akik talán ismerték is a korábbi borzalmakat, és amikor kiderültek ezek, akkor is egyetértettek velük. De ez mindig a kisebbség volt. A többséget megvezették, hinni akartak, és hittek, ezért az igazság megismerése sokként hatott rájuk.
Ilyenféle sokk vár arra a több százezer magyarra is, aki még hisz a Fidesz hazugságainak, de már repedezik benne a hit. Segítsünk nekik ennek feldolgozásában, hiszen csak úgy építhetünk vissza egy normális demokráciát, ha nem ellenségként, hanem politikai ellenfélként kezeljük majd egymást. Tiszteljük egymás nézeteit, pont úgy, ahogy ma ezt Skandináviában és Németországban látjuk: politikai harc folyik a különböző pártok és híveik között, de nem bélyegzik meg a másik oldalt a nemzetietlenség, a hazaárulás vádjával, nem csukják börtönbe ellenfeleiket, nem riogatják hazugságokkal a népet, és persze nem lopnak el mindent, ami a kezük ügyébe kerül.
(Fotó: Bielik István / 24.hu)
Legyen vége a háborúnak, legyen végre ennek a jóravaló kétmillió jobboldali polgárnak egy normális Fidesze, egy Navracsics- vagy Pokorni-stílusú, Európa-konform politikai vezetővel, és azzal véget ér ez a folytonos háború, amit állandóan egymással és a képzelt külső ellenséggel vívnak.
És akkor majd én, mint balliberális demokrata a legnagyobb tisztelettel nézek erre a politikai ellenfélre és a híveire: az Unió értékeit szem előtt tartó, demokratikus Fideszre, mellyel számos ponton nem értek majd egyet.
És az is elképzelhető, hogy a nemzeti ügyek érdekében koalíció is létrejöhet bal és jobb között, mint Németországban.
Erről az egészről nem csak ti tehettetek.
Hittetek valamiben, ami valóban érték, de vezetőitek visszaéltek a bizalmatokkal, és nem volt erőtök, merszetek szembenézni a valósággal. De ennek hamarosan vége. Mint a thrillerek finisében az idegtépő zörejek után, még ha csöndesen is, de hallani valami harmonikus dallamfoszlányt.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
