Karafiáth: Történet lányoknak, asszonyoknak

1. Kikölt

A vidéki művelődési ház nagyterme tele van. Főképp nőkkel, de miért is lenne másképp, ünneplünk, a Nemzetközi Nőnapot, ráadásul nem is kispályásan, a megye kitett magáért. És még csak azt sem lehet mondani, hogy elkenték volna az ügyet. A helyi művelődésszervező valóban jó ízléssel állította össze a programot, én is büszke voltam rá, hogy ilyen illusztris társaságban szerepelhetek. Van itt minden. Fotókiállítás magyar női sorsokról, nívós megnyitószöveg, irodalmi est, utána táncelőadás, koncert. Olyan a műsor, hogy bárhol a világban megállná a helyét. Még a polgármester sem tudja elcseszni, röviden beszél, talán a kedves művelődésszervező készítette fel, hogy szordínóval, polgármester úr, majd mi elvisszük a show-t. Nagy a siker, a fő attrakció előtt még velem van egy egyórás író-olvasó találkozó. A moderátor a helyi laptól érkezik. Kicsit bánt, hogy kinyúlt pulcsiban van és valami mackónadrágszerűségben, elüt nemcsak tőlem, a közönségtől is. Flegma, leveti magát a fotelba. Első kérdése még elmegy, mit jelent nekem a nőnap, beszélek arról, mennyire örülök, hogy már nem csupán a felületet karcolgatjuk, hiszen lám, ma is milyen fontos kérdésekről vitáztunk és milyen fontos műveken keresztül beszéltünk arról, milyen nőnek lenni ma. A következő mondatánál először azt hiszem rosszul hallok. Visszakérdezek, ő ismétel. Hogy szerintem is csak azért lehetek ma díszvendég, mert nőnap van, amúgy valami komolyabb írót hívtak volna meg. Szóltam, hogy kérném a következő kérdést. Az tudott kibukni belőle, hogy sejtem-e, hogy a férfi olvasók csak azért rajonganak értem, mert olyan csinos pofim van, meg kerek alma mellem, amúgy meg mellékes, hogy írogatok is. Próbáltam viccesre venni a dolgot, hátha kiderül, hogy ez csak valami rosszízű tréfa. Jeleztem a kollégának, hogy én most felolvasnék, és addig összeszedheti magát. Erre közölte, hogy szerény véleménye szerint a felolvasásra ma itt senki nem kíváncsi. Ekkor már a közönség is kezdett fészkelődni és követelte a felolvasást, a kínos szituációt feloldandó. Ám beszélgetőtársam a verseim után még mindig meg tudta fejelni a dolgot.

Ha ilyen belevaló csajnak tartod magad, akkor megkérdezem – és itt tartott egy kis hatásszünetet – hogy hogyan állsz a szexszel.

Elkezdtem hát arról beszélni, milyen nehéz a testiség nyelve, és példát hoztam az előző regényemből, valamint igyekeztem az elhallgatások finomságáról értekezni, mire közbekiáltott. Hogy ő nem erre gondol! Hogy ő arra kíváncsi… De ezt már nem hagytam, hogy befejezze. A szervezőknek intézve szavaimat közöltem, hogy vagy kikísérik az úriembert, vagy én távozom. Végül levezettem magammal az estet, szerintem szerették. Később a szervező bocsánatot kért, és elmondta, hogy a nevezett úriember épp nehéz perióduson van túl, megcsalták, válik, ivott a műsor előtt is, már ők is rettegtek, hová fut ki a dolog, de mit lehetett mit tenni.

A vacsora után összefutottam az illetővel, akkorra sötét részeg volt.

Tudod – nézett mélyen a szemembe -, igazad van. Rájöttem, hogy az igazi költő nem is lehet férfi. Az csak nő lehet! Mert a nő olyan, mint egy tyúk! És a tyúk tojja a tojást, nem igaz?! Kakas nem tojik és nem költ, az csak kapirgál!

Semmi baj, már nem haragszom, mondtam neki. Tényleg nem haragudtam. Inkább sajnáltam. És közben nem az bántott, hogy engem nem ért. Hanem hogy soha nem fogja megérinteni az irodalom egy fontos, finom része. Pár árnyalatra örökre érzéketlen marad.

2. Csinnadratta

Nem tűnt valóságosnak. A laktanya előtt a teljes zenekar, fújták mint az őrültek, a kórus zengett, bele a reggel hétbe, a csípős levegőbe, bele az idegbajba. Anya lélegzete elakadt, mikor a busztól rohanva, a kanyar után elétárult a képtelen látvány. Elkésett, kartársnő, rohanjon, ezek már az utolsó taktusok, ragadja meg a karját Farkas, anya legjobb barátja, és kacsintva hozzáteszi, hogy szaladj már tényleg, meg a francba, a gyerekeket ma otthon hagyhattad volna, itt az egész vezérkar, tudod, mennyire nem szeretik, ha teli a laktanya a kölykökkel. Anya tényleg úgy nézett rá, mint aki rögtön megőrül, mi van, kérdez vissza, mi történt? Nőnap van, kicsim, suttogja Farkas, azaz hivatalosan Szabó Imre tábornok, gyorsan masírozzatok a tiszti étkezdébe, mert kezdődnek a beszédek. Te jó ég, suttog anya, egy kávét nem tudtam reggel meginni, a kicsi is lázas, elkapta a nagyobbiktól, én ezt most kihagynám, az étkezde ilyenkor egy jégverem… Ne most, Anna, Farkas kezd ideges lenni, ne most. Bízzuk a gyerekeket a Valira, te meg gyere velem. Nem bízom a Valira őket, húzza össze anya a kabátját, és ezzel még jobban összebújva a kabátba kapaszkodó lányokkal, a múltkor is ocsmány vicceket mesélt nekik, undorító. Így a kicsi és a nagyobb, a húgom meg én is a terembe meneteltünk. Mögöttünk elhaltak a zenekar hangjai, mi pedig utolsóként estünk be a virágokkal feldíszített terembe. Anya leroskadt egy székre, több hely nem akadt, a húgomat ölbe vette hát, én megtámasztottam magam az asztal szélébe.

…katonaként a gyakorlatokon, katonaként az irodában! De gyöngéd anyaként otthon. A mi honvédnőink embert próbáló körülmények között is teljesítik, amire katonaként felesküdtek – itt, és amire nőként hivatottak – otthon. Köszönjük a honvédő elvtársnőknek, hogy munkájukkal ugyanolyan mértékben hozzájárulnak…

és blabla és blaba és hosszan, hogy bimbózik a természet, mint a mi szép hölgyeink. Majd jött a műsor, anya már nagyon fészkelődött, kivezényelték a helyi óvodásokat, énekeltek, táncoltak, utána a kiskatonák mutattak be kabarétréfákat, például azt, hogy

a férj azt mondja nőnap alkalmával a feleségének, hogy drágám, ma ünnep van, pihenj! Nem kell semmit csinálnod. Még mosogatni sem kell! Majd elmosogatsz holnap!

Mindenki nevet, csak anya nem, az jár a fejében, hogy igen, holnap fog tudni csak elmosogatni tényleg, és a francba, mormolja, ha ez a baromság nem ér véget, nem léphetünk le előbb, mint terveztem, apátok megöl. Nem is sejti még, mennyire nem lehet korábban meglógni, de már hallja is, hogy „és este brigádbuli a kedves nők, asszonyok, hölgyek tiszteletére, részvétel kötelező!” Mindenki kap még egy egyszerű, de szép csokrot, és most már mehetnek is a kedves honvédnők, ki-ki a saját körletébe, hiszen nőnap ide vagy oda, amit a hazáért kell tenniük, nem olyan, mint a mosogatás, az nem várhat. Anya idegesen dobol az asztalon, pedig élőzene is van, és ropi és virsli, és bor és vodka is persze, és a többiek már vonatoznak, Farkas titokban fogdossa a Sándorffynét, az kipirultan vihog, és anya dünnyög, hogy annak könnyű, nincsenek gyerekei, van viszont laktanyafőnök férje, igaz, most éppen kint Moszkvában, így őt tényleg megvárja a mosogatás, meg a bevásárlás, neki biztos van szép vázája hová tenni a már estére fonnyadó csokrot, te jó ég, kilenc óra, hogy jutunk haza. A húgom már régóta összegömbölyödve alszik, egy hatalmas katonai pokrócba csavarva, én erős gyógyszer kaptam, pörgök a zenére, szédülök. Két busszal, majd gyalog haza. Sírva vonszol el engem anya, mert én vonatozni akarok, mint a kipirult arcú többiek, hiszen ünnep van, nem? Anyát is ünnepeljük, azt mondták. És nézzük otthon az üres hűtőt, a rendetlen lakást. Remélem, kimulattátok magatokat, szól ki apa a romhalmaz közepéből. Anya visszanyeli a könnyeit, bocsánatot kér. És tudjuk, hogy holnap is rohanni kell. És akkor már zene se lesz hozzá.

3. Tovább

Gólyatábor, nagy hodály, na, csajok, próbáljatok berendezkedni. Én nem érzem magam csajnak, meglapulok az alkalmi kantin mögött, amit a tegnap érkezett csajok rendeztek be. A bográcsban már fő a gulyás, a tegnapi csajok már ki is takarítottak. Fiúk is érkeztek tegnap, ők már seggrészegek. Megérdemlik a pihenést, a Joci vezetett, a Pali és a Gergő pedig felverte a nagy sátrat, ahol az étkezések lesznek. Ezzel a fiúk kipipálták a munkát, innentől a csajoké a terep. Persze barackot szedni mindenki fog, kivéve azok a fiúk, akiket reggel vezetőnek sorsolnak ki. De a lányok mosogatnak, a lányok ganézzák ki az összeeszkábált fürdőt, a lányok söprögetnek. És a lányok főznek, Tibi csak bele-beleugat, hogy ez nektek leves? Ez egy nagy szar, így hogyan melózzunk?! Hát a lányok összébb húzzák magukat, vihogva kérdezik a mesterszakácsot, hogy mégis, Tibi, mennyi sót tegyünk még bele? Meddig főzzük? Elég ennyi paradicsom? És már terítünk is, milyen csinos az asztal, kár, hogy ilyen büdös van, te jó ég, Joci odahányt a sarokba, Hajni, takarítsd már fel a pasid mocskát. A barátnőm és én bojkottáljuk a dolgot, szedtünk annyi barackot, mint a fiúk, nem, mi nem mosogatunk, vagy kisorsoljuk ezt is rendesen, mint az éjszakai tűzőrzést és a zenekeverést, vagy köszönjük, mi megyünk haza. Hülye feministák, köpi oda Balázs, a legnagyobb macsó, de röhög közben, mert bele van zúgva a barátnőmbe, szerintem vállalná egész héten a fürdő takarítását egyetlen béna csókért. Belém szokás szerint senki nem szerelmes, de legalább hülyének néznek és kiszámíthatatlannak, így nem kötnek belém. Én a magam vackát rendben tartom, mondom, és ha valaki beáll helyettem barackot szedni, főzök is, de a két munka együtt nem megy. A sápadt kis Kati azt suttogja, hülye vagyok és miért kell bomlasztani, eddig olyan jó volt a hangulat, a nagydarab pedig Teri felhördül, hogy feministáskodjak otthon, mert így csak rájuk jut több meló. Persze, a hangulat. Az fontos. Nehogy már hülye csajokon múljon.