Nem úgy volt, hogy hipp-hopp, egy sunyi, hazudós ima és nyomban hallelúja, augusztus húsz az égbolton. Csak gondol, és varázspálcával elé száll a monokinis bértündér, parancsolj. Hosszú várakozás volt, sűrű éjszakák, végtelen nappalok, pedig nyitva volt az élete házán minden ablak, ajtót éjszakára se zárt, a pincelejáró fölhajtva, padlásajtó kitárva, kutya meg régen nem. Nem jött senki. Tévedésből egy szakállas erődtündér se. Sokáig csak egerek, néha a nyest. Az surrogott fent. Aztán, végül is mindegy, hogy hol, föltűnt a dramaturgia palettáján Rózsika arca, kedves volt, megnyerő, nála is nyitva lehetett ajtó, ablak, nyomban szemezni kezdett. Így kezdődött. És úgy folytatódott, hogy elhívta. Följössz? Igen, Tibor. Húúúú, takarítás, takarítás, hol a csudába van a vízkőoldó. Mármost a komoly nők először bejárják a területet, a férfi lakása, mondjuk, négy év magánya után, lehet tekinteni rezervátumnak, ősi kápolnának, roncstelepnek, dögtemetőnek akár. Innen közvetítik a híradót? Tibor, drágám, asztalodon ez egy nyestkoponya? Így járja be a lakást, olyan, mintha nem figyelne, mintha nem érdekelné, mintha fittyet hányba, pedig a CIA bármelyik kiképzett sivatagi ügynökénél többet lát. Mindent érez! A konyhában talán tovább marad. Kicsit csörögnek a lábasok, az a kettő. Szeretkezés után szól álmosan, hozz már egy zsebkendőt, Tibor, és mert a férfi gondolkodni kezd, hol is van a pézsé, ő megmondja, második ablak, a kis nyírfára néző, belső párkányon balra, négy darab. Hozzad már, légyszi, rám ragad. Az a kitüntetés, az a Kossuth-díj, amikor azt mondja Rózsika, jön újra. Jó volt. Jó volt veled. Nálad. Otthonos volt, szeretek itt. Na, kérem, lehet misét mondatni. Kongjatok harangok, Róma. Lehet sasszézva járni a vidéki utca szörnyű magányában napokig, lalala. De aztán Rózsika szól, hogy kell az autó. Bőrönddel jön. Őőőő, milyen bőrönddel?, telivel. Aha, és mivel van teli? Meglepetés. Jogos, hogy félünk a meglepetésektől? Állati nehéz a bőrönd. Becipelik, Rózsika mutatja, a konyhába kéri. Ott az összes edényt, lábast, tálat, kispoharat, nagyot egy sittes zsákba belehányja. Tibor néz, mintha verset látna. Három bögrét régi szerelmeitől, mindegy. Rózsika fölpattintja a bőrön fedelét, és kipakol. Kislábas, nagy, teflonok, kínai edény, tésztaszűrő, és egy gyönyörű, vadonatúj vágódeszka.
Kiemelt kép: Herbert James Draper / Pot pourri
