Poszt ITT
Bhopal, 2017. december 31.
Az új évet ünnepli egy fiatal nő az indiai Bhopalban 2017. december 31-én. (MTI/EPA/Szandzsív Gupta)

Gyarmati Andrea: Szeretni és szeretve lenni

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2018. 01. 06. 10:00

Ez a legfontosabb. Meg az, hogy mások hasznára legyünk.
Korábban a témában:

Az új év változást hozhat, de a változáshoz elhatározás kell és hit, remény, vágy egy jobb és szebb, boldogabb élet iránt. Ne mondd, hogy téged nem érint meg az újév, és azt sem hiszem, hogy nem teszel fogadalmakat, hogy majd most, mert biztos elkezded, vagy épp abbahagyod, vagy megcsinálod, vagy megírod, felhívod, tisztázod és bármi egyéb, amit eddig ezért vagy azért, lustaságból, vagy éppen félelemből halogattál, azt elrendezed.

Majd most, 2018-ban megteszed, vagy legalábbis teszel azért, hogy a dolgaid jobban menjenek.

Mondják, a siker lelkiállapot, sőt, azt is olvastam, mindig csak a jelent kell rendbe tennünk. Nem kell előre látnod a jövendőt, csupán csak lehetővé kell tenni. Mert igaz, se te, se én nem tudjuk megjósolni, mi következik, vagyis mi  fog velem, vagy veled történni az új évben, de az is biztos, hogy meg lehet alapozni a jövendőt, mert az ember, te is, én is, magunk építhetjük a jövőnket.

Silhouette young woman enjoying on the hill and 2018 years while celebrating new year
Fotó:Thinkstock

Mindezt persze okoskodásnak vélheted, gondolkozhatsz egészen másképp, mint én, mert lehet, azt hiszed, minden csak véletlenül történik úgy, ahogy, és nincs semmi, ami rajtunk múlik. Én azonban szeretem azt hinni, hogy sok minden múlik rajtam. A hozzáállásomon, az akaratomon, azon, hogy mennyire vagyok kitartó, szorgalmas, szóval szeretek abban hinni, hogy képes vagyok befolyásolni mindazt, ami velem megtörténik.

Úgy nőttem fel, és nyilván ez a sportolással is összefügg, hogy azt tanultam: ami másnak sikerült, nekem is sikerülhet, ha teszek érte.

Mindez elég jó muníció az élethez, de egyáltalán nem biztos, hogy könnyebbé teszi a mindennapokat.

Mert kiderül, hogy sok mindenért te vagy a felelős. Hurrá, mindaddig, amíg a dolgaid szuperül mennek. Jól tanulsz, jól sportolsz, szeretnek, akiket szeretsz, és minden úgy van, ahogy megálmodtad. Igen ám, de mi van, ha nem sikerül valami, ha nem te leszel a legjobb valahol, ha elárulnak azok, akikben megbíztál?Ezen gondolat mentén annak is, adott esetben, te vagy az oka. Ezt már nehezebb megemészteni, feldolgozni. Nos, rendben, de mit lehet ezzel kezdeni, és miképpen lehet az ezzel kapcsolatos csalódásokon túljutni?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatnak, és mint mindig, mert szerencsém van, rögtön akad kísérleti alany a vizsgálatokra. Nevezetesen az év utolsó néhány rendelésén közvélemény-kutatást tartottam a betegeim szülei között, ki és mire vágyik a következő évben.

New Year Concept
Fotó:Thinkstock

És akkor itt egy úgynevezett kis vegyes a saját kutatási anyagomból:

Sokan szeretnének 2018-ban türelmesebbek lenni, jobb szülővé válni, és nem kevés azok száma sem, akik több időt fordítanának az egészségükre, mondjuk úgy, hogy beiktatják a rendszeres mozgást, a sportolást az életükbe.

Év eleje van, és komolyak az elhatározások, mert ha megteszem ezt vagy azt, jobb lesz az életem, könnyebbé válik esetleg mindaz, ami nehézségeket okoz.

Sosem az elhatározásokkal van a gond, a megvalósítás csúszik el időhiány, csökkenő kedv, olykor lustaság miatt, és akkor jön a lelkiismeret-furdalás, ami, mint tudjuk, nem visz jó felé.

„Tessék már tanácsot adni, doktor néni, hogyan lehet betartani azt, amit elhatározunk. Ön biztosan profi ebben, hiszen élsportoló volt. Az meg leginkább a kitartásról és a nem adom felről szól.”

Igen, az élsport valóban jót tesz, de hogy miképp lehet a kitartást és a nem adom fel mentalitást a mindennapi életre transzformálni, nem igazán tudom. Miképpen azt sem, létezik-e olyan, hogy jó szülő, és van-e egyáltalán, néhány kegyelmi pillanatot kivéve olyan, amikor az ember, vagyis én, azt tudtam mondani, most minden rendben van az életemben. De azt is tudom, elhatározásokra szükség van, és mindig van hová fejlődni. Kinek mire vágyik a szíve, kinek mi hiányzik, nyilván azt szeretné megvalósítani, nyilván arra mondja, az boldoggá tenné, ha sikerülne.

Mégis, ha belegondolsz, nem olyan széles az arzenál, béke, idő, boldogság, egészség, türelem, szeretet – nagyjából ezek adják harmóniánk alapjait 2018-ban is.

Szerencsés csillagzat alatt születtem, sok jót adott az élet, és remélem, képes voltam én is sokat adni az elmúlt nem kevés év során.

Hogy mire vágyom 2018-ban, nos, legyen szabad nagyon személyeset írni.

Egyszer egy évben talán ez is megengedhető.

Szeretnék még nagyon sokáig a betegeim hasznára lenni, és megélni azt a megbecsülést és szeretetet, amit a szülőktől kapok. Szeretnék orvosként fejlődni, új ismeretekre szert tenni, és minél többet tudni arról, hogyan állítható helyre a harmónia. Vagyis szeretnék sokat és sikeresen gyógyítani. Jó lenne jókat írni, olyan témákat felvetni, melyek érdeklődésre tartanak számot.

Szeretnék, mint eddig is, naponta sportolni, sokat olvasni. Szeretni és szeretve lenni. Szeretném, ha mindenki, akit szeretek, és azok is, akiket nem ismerek, kihoznák a legtöbbet az előttünk álló évből, és persze mindenekelőtt és -felett azt szeretném leginkább, ha a kis unokám, a fiam és a családja boldog és elégedett lenne.

horseshoe as talisman for good luck at new year 2018
Fotó:Thinkstock

Az év utolsó napján sorra jöttek az üzenetek, az SMS-ek, a jó kívánságok. Sokan gondolnak rám, és ez boldoggá tesz.

Legyen itt az, amelyik számomra a legtöbbet jelentette: egy ősi ír áldás. Különösen szép kelta köszöntő. Ne felejts el valamit kívánni, mielőtt elolvasod:

„Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögül a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten. Eljött a hétnek utolsó napja! Ne búsulj, lesz a jövő hétnek is vasárnapja! Addig is kívánom, betegség kerüljön! A küszöbödre a szerencse leüljön!

Maradjon is nálad életed végéig. Míg csak nyárra ősz jön, a világ végéig!

Mosolyt küldök, fogadd el! És nevess velem ma is!

Legyen béke belül!

Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek benned és másokban.

Használd azokat, amelyeket adnak neked, és add tovább a szeretetet, amit kapsz.

Légy elégedett önmagaddal úgy, ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik.”

 

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szandzsív Gupta

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. július 29.
A későbbi második helyezett Hosszú Katinka a női 200 méteres hátúszás döntője előtt a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.