Csizmadia Ervin: Van az Orbán-hatalom, és van egy másik

Kétféle hatalom és kétféle ellenzék van Magyarországon.

Sietek leszögezni, hogy a nyitómondat nem aktuálpolitikai vonatkozású, s nem arra utal, hogy például az ellenzék kétféle: van egy bal-liberális része és van egy Jobbik.

Sokkal inkább abból a közismert mondásból indulok ki, hogy a valamire való sajtó mindig ellenzéki, s az úgynevezett „csicska-sajtó” az, ami kormánypárti. Azt javaslom: kiindulásképpen vegyük közelebbről szemügyre ezt a megállapítást.

Máris szembetűnik, hogy a hatalom valami nagyon különálló, valami nagyon csúfságos dolog, amellyel szemben magára valamire való tollforgató csak kritikus lehet. Rendben. Sokan gondolják így, és nyilván lehet is benne valami. De nekem az a bajom ezzel a megközelítéssel, hogy a hatalomnak egy régebbi megközelítéséből indul ki, és túlságosan csak az úgynevezett formális hatalomra koncentrál. Formálisnak nevezem a megválasztott hatalmi tényezőket, közülük is elsősorban a hatalmon lévő pártot és a belőle megalakuló kormányt. Velük szemben miért is ne fogalmazódhatna meg (pláne, ha a hatalmi párt és kormány úgymond letér a demokrácia útjáról) erős kritika? Nagyon is megfogalmazódhat.

Ám ezt a képletet átjárja valami romantikus báj. Van egyfelől a többség által ugyan megválasztott, ám általában rosszul működő hatalom, és van a társadalmi „jót” képviselő kritikusok hada, esetünkben a sajtó. Persze, hogy az utóbbinak van igaza – már csak a mesekönyvek logikája szerint is.

Csakhogy engem legalábbis elgondolkodtat, amit a külföldi politikáról olvasok az elmúlt évtizedekben, vagy amit épp Soros György tevékenységéről mostanában. A külföldi politikáról azt olvasom, hogy ma már nehezen választható külön a politika formális és informális szférája. Ami konkrétan annyit jelent, hogy nemcsak a formális szereplőknek van hatalmuk, hanem az informálisoknak is.

Mit is jelent ez praktikusan?

Akár azt, hogy „kettős hatalom” jön létre. Vannak egyfelől a formális legitimációval bíró kormánytényezők, és mellettük olyanok, akiket ugyan nem választottak meg, ám erős hatalmi befolyással rendelkeznek; mi több: hatalmi tényezők.

Van azonban egy nagy különbség a fejlett Nyugat és közöttünk. Nyugat-Európában a hatalomban hovatovább mind a formális, mind az informális ágensek szerepet játszanak, kiegészítik egymást, szimbiózisban élnek egymással. Kelet-Közép-Európában és különösen nálunk azonban a hatalom formális akar lenni és az informális ambíciókkal rendelkezőkkel szemben erőteljesen fellép.

Ebből pedig az a sajátos helyzet nő ki, hogy Magyarországon kétféle hatalom és kétféle ellenzék van.

Van egyfelől a formális, másfelől az informális hatalom. Ezek nem fonódnak össze, egymástól elkülönülnek. Az előbbi értelemben a Fidesz van „hatalmon”, az utóbbi értelemben azonban nem. A szellem, az ideológia világában a Fidesz ellenfelei erős hatalmi pozíciókat birtokolnak. A képlet úgy válik teljessé, hogy a hazai pártpolitikai ellenzék teljes mellszélességgel ellenzéki a Fidesz formális hatalmának. Csakhogy a Fidesz – kormányról – teljes mellszélességgel ellenzéke a másik hatalmi ágnak, az informálisnak. Ahová Soros György is soroltatik.

Véleményem szerint a két hatalom–két ellenzék elmélettel jobban leírjuk a magyar politikát, mint ha csak a formális dimenziót néznénk. Formális értelemben a Fidesz monopolhelyzetben van, s nem véletlen, hogy heves küzdelmet folytat az informális hatalmat megjelenítő Soros és civil szervezetei ellen, mert hiszen, ha valami, ők valóban veszélyt jelenthetnek rá.

Éppen ezért fontos érteni, az informális hatalom hogyan kettőzi meg a politikát és miképpen alakítja át a politikáról vallott egész eddigi felfogásunkat.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

Kiemelt kép:  AFP/Kisbenedek Attila