Az a „jó ember”, aki beengedné a menekülteket?

Őcsény, Kömlő, Perbál: az ezekben a falvakban történtekre a kormány migránsellenes retorikájának következményeként szokás hivatkozni.

Őcsényben migránsok helyi üdültetése ellen keltek ki a lakosok egy helyi fórumon, Kömlőn mindenszentek napján fémdetektorral felszerelt helyieket, Perbálon külföldi egyetemistákat néztek migránsnak. Az első, az őcsényi eset után az ellenzéki nyilvánosságban többféle magyarázattal találkozhattunk. Ezek a válaszok azonban elvétik a probléma lényegét, jelesül azt, hogy a politikán keresztül támaszthatóak-e morális elvárások.

Két jellemző cikket érdemes itt kiemelni: Balavány György szerint a magyar társadalom többségének idegellenessége a kormányzati kampány nélkül is hasonló konfliktusokat generált volna. A szerző idézi a kutatást, miszerint a válaszadók többsége egy kitalált néppel, a pirézekkel szemben is elutasító. Kész szerencse, hogy a szerzők és olvasói a megértő, el- és befogadó kisebbséghez tartoznak. Nem mintha bármi meglepő lenne abban, hogy valaki bizalmatlan az ismeretlennel szemben, ráadásul a válaszadók átverése is felvet kutatásetikai kérdéseket.

Mélyrehatóbb elemzést ad Jámbor András, amikor arról ír, hogy nem azért utasították el a menekülteket az őcsényiek, mert gonoszak lennének. Jámbor szerint a község polgárai az egymásra rakódó félelmek, így „az anyagi félelem, a kilátástalanság és a jövőtől való félelem” miatt fordultak „embertársaik” ellen.

Jámbornak igaza van abban, hogy nem alávaló, gonosz emberekről van szó. Hétköznapjaikban bizonyára nem különböznek sokban jó- és rosszhiszeműség ügyében másoktól. Szeretik a családjukat, van zene, amit szívesen hallgatnak, néha megfogadnak maguknak valamit, néha szomorúak, hogy nem sikerült tartani fogadalmukat. Éppen ez a hétköznapiság az, ami leginkább fűti a felháborodást. Ha nem gonosz emberekről van szó, akkor miért nem tudnak megértőek, el- és befogadóak, azaz jók lenni? Jámbor szerint azért, mert félnek és a kormány felerősíti, majd a menekültek felé tereli ezeket a félelmeket. Azon túl, hogy ez az érvelés irracionálisnak láttatja az őcsényieket és patologizál társadalmi konfliktusokat, ki nem mondva

benne van a feltételezés, hogy létezik a jó, tehát a menekültekkel szemben megértő, el- és befogadó magatartás. Már csak le kell győzni a félelmeket és sikerülhet jónak lenni.

Az erkölcs természetesen alapvető, nélkülözhetetlen társadalmi normarendszer, „jónak lenni” ugyanakkor nem a hagyományos, azaz elosztási konfliktusokról szóló politika kategóriája. A jó emberré válás korábban nem közügy, hanem a vallásos létezés vagy az egzisztenciális választás része volt. A „jónak lenni” politikai igény, a földrajzi és társadalmi értelemben is mobilis rétegek sajátja. Státuszuk ugyanis a globális mércékkel mért egyéni minőségük függvénye. A kreatív iparágakban, az NGO-hálózatokban megértőnek, el- és befogadónak kell lenni. Országok és tevékenységi területek közötti mobilitásuk, anyagi, vagy azzá konvertálható kulturális tőkéjük miatt a magyar politika felől kevésbé jóléti támogatást, transzfereket várnak el.

A mobilis rétegek anyagi helyett erkölcsi elvárásokat fogalmaznak meg. Mivel egy szűk réteghez kötődnek, ezek az elvárások nehezen teljesíthetőek, elbuknak a többség demokratikus úton létrejövő akaratával szemben. Nem probléma azonban, ha nem teljesülnek a morális elvárások, hiszen magának a követelésnek a megfogalmazása, a „jó ember” kategóriára való bejelentkezés révén demonstrálni lehet a morális kiválóságot. Ez a morális kiválóság aztán értékesíthető a globális színtereken, legegyszerűbben a közösségi médián keresztül, ahol megfelelő szögben, gyorsan érkezik az elismerés. Őcsényben viszont nincsenek olyan mechanizmusok, amelyek automatikusan díjaznák a megértő, el- és befogadó magatartást. A bevándorlással kapcsolatos kockázatok ráadásul úgy vannak egyenlőtlenül elosztva, hogy éppen az őcsényihez hasonló életformákat bolygatnák meg a leginkább. Ezek ugyanis azok az helyzetek, ahol a szomszédság egy életre szól, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy pirézek laknak-e ott vagy sem.

Tény, hogy ezt a kockázatot felerősíti a kormányzati kommunikáció, de az elvitathatatlan, hogy a bevándorlás valódi konfliktusokat szül. Nem a magyar köztévé juttatta be például az AfD-t a Bundestagba.

Ha ez az írás egy „jó ember” projekt része lenne, akkor azzal zárulna, hogy a másik világának megismerése, a párbeszéd közelebb hozhatná a magyar társadalom egymástól egyre inkább eltávolodó csoportjait. Ilyen párbeszéd azonban úgysem lesz, de ha lenne, az is csak arra kínálna alkalmat, hogy a jó emberek csillogtathassák, hogy ők megértőek, el- és befogadóak még az idegenellenesekkel is.

Érdemes inkább azzal szembenézni, hogy mik a következményei a „jó ember” politizálásnak. A globális mércéhez való igazodás és a kiválóság állandó fenntartása miatt ugyanis a mobilis rétegek által támasztott morális elvárások mindig túlmutatnak majd azon, ami a magyar társadalom többsége számára elfogadott, kényelmes, ismerős. Éppen ezért sosem lesz demokratikus többségük, ám globális beágyazódottságuk, látens politikaellenességük miatt számukra ez másodlagos.

Ezért fontos a politika szereplőinek, a pártoknak tudatosítaniuk magukban, hogy a sikeres választási szereplés érdekében az általánosan vallott erkölcsi normákon túl mekkora mértékben kell megfelelniük az élcsapatok morális kódexének.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán