Ahogy szeretett pártunk és vezetőnk sem hosszú távban és ívekben gondolkodik, hanem csak és kizárólag a rövid távú pusztításban, mintha ezt a tempót venné fel az ellenzék is. Kényszeresen próbálnak valahogy odacsapni, de nem igazán sikerül. Minden cselekedet valódi hatalom – és látható bázis, támogatottság – nélkül csak csapkodás és nem akció, mindössze reakció csupán. Holott egy valódi attak nem olyan, hogy megpróbáljuk védeni a fejünket, és hátha közben a mi ütésünk is beér, hanem célzott támadás, erővel. Megtalálni a gyenge pontot.
Ráadásul nekem speciel a legrosszabb ösztönök felpiszkálására irányuló akarat sosem tetszett semmilyen formában – és ez mintha afelé mutatna. Egy olyan országban, ahol már nem létezik középosztály, azaz ahol – sarkítva, de azért nem olyan nagyon – csak egy politikailag kibélelt gazdaggarnitúra illetve lecsúszott vagy lecsúszófélben lévő csórók élnek, két dologgal lehet hergelni a tömeget. Vagy egy közös ellenségkép sulykolásával (hisz ez megvan, Soros a bűnös!) vagy az úrgyűlölet felpiszkálásával.
Látjuk: vezérünk az elsővel, a szembenoldal pedig ez utóbbival operál. Igen hatásos volt az ’Ők lopnak’ kampány, most a Jobbik kicsit finomított és a ’tiszta kézzel’-t vetette be, ami nem is csattan akkorát. Mert sajnálatos módon a mutyizást, a korrupciót, az állami vagyon lenyúlását nem igazán érti a jónép a maga teljes agyrémében, az állampolgári ismerete a többségnek nem terjed odáig, hogy felfogja, hogy mi az adó, mi a politikus dolga, mi egy állami cég vezetőjének a feladata. Hogy akárcsak egy háztartásban: a közös keresményből kellene a közös ügyeinket intézni. Ám az leveri a biztosítékot, ha mutatnak egy megtollasodott embert. És nem feltétlenül azért, mert átlátnák az összefüggéseket. Egy átlagos utcaembere nem tudná pontosan elmagyarázni hol a bibi mondjuk Mészáros milliárdjainál.
(Maga az összeg bántja, nem a háttér, a mód, az út.) És igen, a teljesítmények és a magyar bérek tekintetében ez botrányos is. Egy olyan országban, ahol emberek halnak meg az egészségügy állapota miatt, ahol a leszakadt régiók egyáltalán kicsit sem képesek közelíteni semmi élhetőhöz, ahol siralmas minden, ott nem, nem helyénvaló ez az egész. De egy ilyen népszavazás sem. Mert mi lenne?
Nem mozdítana meg akkora tömeget, mint az olimpia ellenes aláírásgyűjtés, hiszen maga a felvetés is gyenge lábakon áll a jelenlegi formájában.
Többek között azért, mert ez nem az a téma, ami megmozgat. Ráadásul még csak forradalmian újnak sem nevezhető az ötlet, tavaly ugyanis a független Kész Zoltán elindította a gyűjtést, és 190 ezer szavazattal zárt, ami persze csak tízezerrel kevesebb a kellőnél, de ez ugye mindegy is. Kész hatalmas lopásgátló sorozatot álmodott, csak hát rögvest az első lépés után a visszakozás tűnt sikeresebbnek.
Az ő kérdése így hangzott: „ Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?” Most nagyjából ugyanez a felvetés, csak épp az összeg a köztársasági elnöki fizetés lenne. (Az sem kevés, kézbe csaknem másfél millió forint, de a lényeg itt az egyéb juttatásokon van.)
A bérplafon amúgy sem jó ötlet, ez kiderült nem sokkal azután, hogy a Bajnai-kormány bevezette. Az intézkedés nyomán akkora lett a bérfeszültség, hogy gyorsan feljebb is kellett emelni az összegeket, több millióval. Miközben a nagy állami vállalatok teljesítménye talán nem szorzódott fel ugyanennyivel.
El kellene ezen gondolkodni, erősen.
Több szakértő hangsúlyozta már, hogy az állami szektorban is foglalkozni kellene a hosszú távú ösztönzők alkalmazásával. Ennek valóban ellene menne a korlátozott alapbér, mert arra serkent, hogy egyedi döntések alapján zúduljanak a jutalmak. Mivel az ösztönzési rendszer egy vállalat (és gondoljunk az országra is vállaltként, hiszen úgy kellene működnie) hajtómotorja. Egy jól működő cégnél a bevált felsővezetőnek minél tovább kellene a posztján maradni, ez hozza általában a legnagyobb hasznot. Nos, ez az állami vállalatoknál egyáltalán nem így működik, a vezetők többnyire a gyors haszonszerzésre hajtanak, addig lezúzni a játékot, ameddig csak lehet, következmény úgysincs, maximum bebukik az ember – egy újabb rózsás, bár kevésbé látszó pozícióba.
De most őszintén, van olyan ember, aki nem csűri fel magát, ha mondjuk Szivek Norbert havi zsebpénzére pillant?
Szivek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja, ebben a minőségében bére havi 5 milla. És ez csak az alap, és csak ennél a cégnél. Mert dolgos ember ő, nem vitás, gürcöl, többek között a Magyar Villamos Műveknél, a Magyar Postánál, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnél és a Molnál.
Pedig az idő pénz, ezt tudja ő, csinos az órabére, nyilván, minden másodpercet alaposan ki kell használnia, hogy az összes feladatát ellássa. Holott már az több mint 24 órát igénybe venne, hogy felsorolja, az állami cégeken belül hol is tevékenykedik, és így is csak a második napon tudna rátérni a saját vállalkozásaira. És még a magánélet is belefér, ahol vigyázna arra, hogy az asszonyka is toljon valamit a közösbe (és ő is honnan venné el, hát persze, hogy a jól vizsgázott közösből, Bentzik Réka ugyanis az MVM Magyar Villamos Művek kommunikációs vezetője.)
A viszonylag nagy összeg alatt persze nem a számolatlan pénzesőt értem, de igenis tisztes összeget. Azt se bánnám, ha ezek a fizetések a versenyszférában lévő bérekhez közelítenének. De ugyanakkor hozzák a versenyszféra eredményeit is. (Sőt kicsit többet, hiszen egy állami cégben nem a puszta profitszerzés a cél. Sok szempontú a misszió, figyelni kell, teszem azt, a foglalkoztatási mutatókra, főképp hátrányos helyzetű régiókban, stb, stb.) Az persze naivitás lenne, hogy elvárásként működjön az állami nagyvállalatok vezetőinél a társadalmi elkötelezettség. (Ez egyébként sem mérhető.)
És azt is miért gondoljuk immár konokul, hogy a Fideszt mindenképpen népszavazással lehet csak piszkálgatni? Hol vannak a merészebb ötletek? Az ötletek, úgy egyáltalán?
Kiemelt kép: MTI/Marjai János
