Reggeli vizit. Haladunk. Főnök, beosztottak egyaránt. Olykor megállunk. Beszélgetés a beteggel. Hogy van? Köszönöm jól – elég sablonos. A betegek fekszenek, mind pizsamában vannak. Mi állunk szép fehérben a nagy varázslók összes kellékével. Mikor mi, csipogó telefon (manapság fonendoszkóp), vérnyomásmérő, tű, reflexkalapács. Ja és a nagy tudás, az is. A beteg legyen bárki, hivatását tekintve akárminek a feje, kiszolgáltatott helyzetben van. Akkor már jó adag gyerekgyakorlattal rendelkeztem, de a felnőttosztályon ezt a tézist markánsan megéltem.
Hogy van Tibor bácsi – kérdezi az egyik beteget az osztályvezető orvos.
Köszönöm jól – jön a válasz, majd mondja a doktor keresztnevét, szintén mellébiggyesztve a bácsi szót.
Jaj, itt botrány lesz, érzem, de nem, a doktor úr, csupán egy helyreigazítást eszközöl, azt mondja: talán adjunktus úr, ha szabad kérnem.
Semmi akadálya – szól a beteg. Én viszont kérném, hogy vagy főmérnök úr, vagy igazgató úr legyek, persze ha szabad kérnem, mert az vagyok – sőt még azt is hozzáteszi, hogy hol az.
Tökéletesen igaza van. Én, aki hajlamos vagyok mindent magamra húzni, ezért az egész orvostársadalom nevében szégyelltem magam. Valószínűleg ez meg is látszott rajtam.
Késő délután végzünk a műtétekkel. Behív a másodprofesszor, sajnos régen nincs már közöttünk, és azt mondja.
Hallom, mi történt reggel. Szeretném, ha megjegyeznél valamit, mert azt is hallottam nagyon kikészültél a történettől.
Hallgatok. Ez nálam elég ritkán fordul elő, általában akkor, ha tehetetlennek érzem magam.
Nem te hibáztál – mondja.
Tudom, meg se szólaltam, de akkor is…
Na kislány – 29 éves voltam – hozzá képest tényleg kislány -, jól jegyezd meg, amit egy öregember tanácsol. A beteg legyen akárki, híres ember, az atyaúristen, bárhol vezető főnők, kő gazdag vagy szimpla hétköznapi beteg, az ágyban fekszik a félelmeivel és fájdalmaival pizsamában, vagy olykor anélkül, és kiszolgáltatott. Gyakran felkelni sem képes. Ha lekezeled, ha fölényeskedsz, ha feleslegesen okozol testi vagy lelki fájdalmat lehet, hogy van egy doktori végzettséged, de nem vagy orvos a szó igazi értelmében.
Ne hajolj le hozzá, mert az leereszkedésnek tűnik, és az is megalázó. Ülj le az ágy szélére, vagy egy székre az ágy mellé. Mondd meg a nevedet és kérdezd meg, miképpen szólíthatod. Tekintsd partnernek. Hiszen rád bízta magát. Levetkőzik, mert kénytelen előtted. Tiszteld a méltóságát, az emberségét, a bizalmát. Ne nagyzolj, ne fölényeskedj, ne pufogtass latin szavakat, mert felesleges. Fogd meg a kezét, ha úgy látod, ez jó lehet neki, de ne tolakodj, ha távolságot kíván tartani. Ha így viselkedsz, hiteles leszel. Érted kislány?
Értettem, és megértettem, és köszönöm Imre, sokszor eszembe jutott, a gyerekekkel és persze a szülőkkel kapcsolatban is.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)
