Az asszonyban lakó szellemek

Thaiföldön a szellemek mindenhol és mindenben és mindenkiben jelen vannak. Nagyon kellemes és kényelmes világ ez, bármi történjék is, amire nincs értelmes magyarázat, bármilyen kellemetlenség vagy csoda, az okokat a szellemek jelenlétében vagy az események körül sürgölődő természetük kiismerhetetlenségében érdemes keresni.

A szellemek a legtöbb esetben bizonytalanok, maguk sem igazán tudják, mit akarnak, szédelegve lófrálnak az események körül, elfoglaltságot és feladatot és nyugalmat keresve. Ebben egyébként az élőkre is hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy ők láthatatlanok.

A festő feleségében is meg-megfordulnak ezek a bizonytalan szellemek, gyakran látogatják, és szemmel láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy mit szeretnének tőle valójában. Néha – de azért nem annyira ritkán – átveszik felette az irányítást, elcsevegnek vele, ide-oda ráncigálják, szóra bírják és mondanivalóval látják el, és olyankor az asszony, illetve a benne kétségek közt vergődő szellem kérdéseket tesz fel, megosztja gondolatait a külvilággal, amely az esetek többségében a festőt jelenti természetesen. Az egyik ilyen kérdés annak a Balin vásárolt szobornak a hollétére irányult, amely az asszony elmondása szerint különleges erővel bír, szellem lakik benne, no nem a formában, hanem az anyagban, a szobrot ajándékba vásárolta egy barátnőjének, de nem sokkal azután a barátnő autóbalesetet szenvedett és visszaadta, így egy másik ismerősét lepte meg vele, de annak meg kigyulladt a háza, a szobor, illetve az anyag, illetve az anyagban lakó szellem ragaszkodott az asszonyhoz, vissza akart térni hozzá, és ezt alig félreérthető katasztrófák okozásával jelezte. Miután a szobor egy műanyag ládából előkerült, az asszony feltette a helyére, a hűtőszekrény fölötti polcra, két faragott ló közé, és úgy tűnt, megnyugodott.

Nem úgy a szellem, aki egy nagyon érdekes és ritka thai-angol-francia-magyar nyelven kommunikál, de előfordul, hogy akarata kifejezéséhez a megszállt ember fizikai erejéhez folyamodik, és olyat odabasz a festő bokájára, hogy az bedagad, és a szerencsétlen esetre még napokig kék, sárga és lila foltok emlékeztetnek.

Az asszony természetesen nem emlékszik arra, mi történt, nem ő csapta bokán ököllel a férjét, hanem az angolul és franciául és magyarul társalgási szinten beszélő thai szellem, aki azóta eltűnt. Az asszony a Balin vásárolt szoborral felvonult a kolostorba meditálni, a festő festményeken, illetve egy társkereső-hirdetés szövegének megfogalmazásán dolgozott, melyben egy nemzetközileg elismert festőművész néma feleséget keres, a daganat viszont maradt és nem akart elmúlni.

Felkerestük a legközelebbi város, Nong-Phlab kórházát.

Nong- Plahb – amely országos jelentőségét tekintve mondjuk Balmazújvároshoz sem hasonlítható – tíz kilométerre található autóstoppal, kórháza viszont, mint a legtöbb thai kórház, tiszta és korszerű, ebben az országban a legnagyobb tisztaság a templomokban és a kórházakban ragyog, és ez mindenkinek jár, még a disszidens magyar festőnek is, aki tíz perccel azután, hogy a kórházba belépett, egy szellemek elleni támadás következtében keletkezett zúzódásra felírt gyulladáscsökkentővel és egy kenőccsel távozott, amikért – a vizsgálat költségeivel együtt – 40 bahtot, azaz háromszázhúsz forintot fizetett. A festő a kenőccsel a lábát bekente, a gyulladáscsökkentőt egy kupica mátészalkai szilvapálinkával bevette, fájdalmai múlóban voltak, nyugovóra tért. Másnap reggel a szobájából kilépve arra lett figyelmes, hogy az egyik faragott ló a polcról leesett.

A földön feküdt, négy lábából az egyik letört, és a festő hiába kereste, sehol sem találta, a láb nyomtalanul eltűnt.

A festő töltött magának a mátészalkai szilvapálinkából, arra gondolt, hogy így mennek a dolgok minálunk, és így szólt: “Hol lehet az én drága kis feleségem, ez a kis angyal?”