Nincs pénze az országnak, halljuk, látjuk, tapasztaljuk. Emberek fagynak meg az otthonukban, vagy kapnak mérgezést az elszabadult gázoktól, mert PET palackba töltött ruhákkal és egyéb hulladékokkal próbálnak meleget varázsolni az otthonukban. Az ünnepek alatt gyermekek tömege éhezik. Emberek halnak meg a méltatlan egészségügyi állapotok miatt. És a fejük felett mulat az új elit. És osztják a kegyeiket jobbra-balra az elég jól dörgölőzőknek. Akik között, a top-gusztustalanok között a kétarcú (vagy már valódi arccal nem rendelkező), magukat művésznek tartó alakok állnak.
Itt egy szép könyv, ott négyszáz milla! Milyen szép ajándékot kapott megint az Orbán János Dénes-féle „Kárpát-medencei Tehetséggondozó NKft. Előretolt helyőrség íróakadémia” programja! Tavaly majdnem felrobbant a helyzetet jól ismerő közeg, amikor 150 milliót kaptak. Most ismét négyszáz millió üti a markukat.
Ennyi megy hivatalosan ifjú tehetségeknek nevezett új felfedezetteknek és iszonyú tehetséges mentoraiknak. Nem hivatalosan ez annyit tesz: ennyit vág zsebre szeretett vezérünk seggnyalója, és annak bandája. Kérem, akinek van idegrendszere, nézze meg az úgymond nagy nevek, nagyszerű szerzők listáját. És olvasson bele a szövegeikbe. Végig úgysem fogja bírni cérnával és ízléssel, az tuti.
„Ennyi pénzzel át lehet rajzolni a teljes irodalmi tájképet”
– kommentálja a hírt Krusovszky Dénes író. És igaza van. Ennyi pénzért nyilvánosságot lehet venni, felületeket, ennyi pénzért el lehet önteni a látható területeket. Ennyi pénzért látványos kötetekkel lehet kipárnázni a boltokat, házfalnyi hirdetéssekkel az utcákat és a webes felületeket. Ennyi pénzzel el lehet hitetni azokkal, akiknek fogalmuk sincs az irodalomról, hogy ezek a jó szerzők, ezek a valakik, ezek a művek az értékesek.
Megkockáztatom, hogy az olvasóközönség nem hülye. Látni, érezni fogja a minőségre érzékeny, hogy itt valami nem stimmel, hogy át van verve. Mint mikor az agyonreklámozott arckrémről kiderül, hogy inkább mintha mélyítené a ráncokat. És még inkább elfordul attól, amit irodalomnak neveznek.
Most, év végén több szerkesztőség összejövetelére elmentem. Ott voltak a megszüntetett, ellehetetlenített folyóiratok szerkesztői is. Arról ment a csevegés többek között, hogy neves szerző verseskötetét nem tudják kiadni. Mert nincs pénz. Hogy alig tudnak honoráriumot fizetni. Mert nincs pénz. Hogy a megszűnés szélére került még több portál, lap. Mert nincs pénz. Amire van, az a haverok kipárnázása.
Az az érték, ami szerintünk érték. Ami a mi malmunkra hajtja a vizet. Hogy a hozzáértők, a valódi kritikusok szerint amit művelünk, szart sem ér? Na, elzárjuk a maradék kis támogatásukat is, elvesszük a lapjukat, akkor pampogjanak!
És elveszik basszus, valóban, mert elvehetik. Nincs határ cinizmusban, aljasságban, senkiháziságban.
Orbán János Dénesék meg csak híznak és híznak: mind anyagilag, mind öntudatuk terén. „Most megkapjátok a magatokét, ti gőgösök” – dörzsölgetik a kezeiket. Most megmutatjuk! És a pénzükkel megveszik a művházakat, a szervezőket és igen, a szerzőket is. Akit ők rögtön presztízsszerzőnek neveznek. Hogy miként győzik meg a presztízsszerzőket? Hát persze, hogy pénzzel, pénzzel és megint pénzzel. És sok ócska dumával, hogy „mégis, kivel akarsz te lojális lenni?”, „azokkal akarsz közösséget vállalni, aki sajnálták tőled a pénzt?”.
Végignéztem/végigkövettem, ahogy az egyik ilyen szerzőjüket (aki tényleg jó nevű, tehetséges író) hogyan környékezték meg. És hogyan emelkedtek hétről hétre a tétek. Persze, már egy kis havi apanázzsal – innen indultak – meg lehet győzni a szerzőt, aki alig tudja kifizetni a számláit, akinek a gyermekein ki tudja, új ruha mikor volt. És a szerző úgy beszél egy ponton túl, hogy
Tényleg nem becsültek meg eddig! Kaptam húszezer forintot a cikkért, ingyen hívtak felolvasni. Most végre a helyemre kerülnék! Itt van értékem, becsületem!
– mikor rákérdezek, hogy mit szól ahhoz a bandához, akik gyakorlatilag dilettánsok vagy még annál is rosszabbak. (És rögtön korrigálom is magam: a dilettáns, a műkedvelő nem alapjáraton rossz, a dilettáns, míg a saját és a barátai örömére alkot, még szuper is. Akkor veszélyes a dilettáns, ha hirtelen úgy érzi, ő el van nyomva, ha a zsenitudata szétfeszíti a belsejét, ha túl akarja szárnyalni amúgy túl sok értékkel nem rendelkező belső önmagát. A dilettáns pénzzel és hatalommal veszélyes. Mert gőgös, mert revánsvágy van benne, mert tündökölni és akar és eltiporni. És már megvan hozzá az eszköze. Megint csak a már emlegetett pénz, pénz és pénz.)
