Nagy szeretettel gondolok vissza nahai szállásadómra, Hitoshira. A három közösen eltöltött nap egy életre összekovácsolt minket. Ritkán kerül egymáshoz ennyire közel két ember. Hitoshi azt írta magáról, hogy szereti a curryt, a rock zenét és a sört. Azt is írta, hogy jó lenne, ha együtt fedeznénk fel Okinawa rejtett szépségeit, majd azzal zárta bemutatkozó levelét: let’s drink together! Izgatottan vártam a találkozást, és nem is kellett csalódnom. Hitoshi ott várt az ajtóban, ahogy megbeszéltük és amikor a huszonnégy órás út után felsóhajtottam, hogy végre, megérkeztem, ő azt felelte: yes. Gyorsan zuhanyoztam egyet, átöltöztem és a sok repüléstől szédelegve, de lelkesen megálltam Hitoshi előtt. Na, megyünk a kocsmádba, kérdeztem, mire Hitoshi azt felelte: nem. Miután ilyen jól elbeszélgettünk, körülnéztem a városban, amikor pedig visszatértem, mondtam Hitoshinak, hogy láttam a kocsmáját, láttam, hogy 9-kor nyit és 4-kor zár, de ma nem megyek le, majd inkább holnap, mert álmos vagyok, aludnom kell. Hitoshi az asztalnál, a számítógépénél ült törökülésben, fel sem nézett, csak annyit mondott: ok. Másnap aztán még komolyabban belecsaptunk a lecsóba. Hitoshit a telefonja, a Nessun dorma ébresztette 7 körül. Korán elment, este pedig korán feküdt, nem ment dolgozni, mert keddenként szünnapot tartott. Mindezt természetesen meg is beszéltük. Hitoshi, mondtam, ma aztán biztosan megnézem a bárodat. Keddenként zárva vagyok, felelte, aztán elment aludni. Az utolsó estére hagytuk tehát a legnagyobb elhajlást. Felvettem a hawaii ingemet, egy Hawaii-on gyártott inget, amit Pearl Harbor megtámadásának 75. évfordulóján vásároltam egy okinawai turkálóban, és elindultam a kocsmába. Nyitva volt. Szevasz, Hitoshi, mondtam és felugrottam a bárszékre egy fiatalember mellé. Hitoshi motyogott valamit japánul és elment a sarokba. Na, kiáltottam utána, let’s drink together, kérek szépen egy sört, mire Hitoshi mosogatni kezdett, poharakat törölgetett, de sört azt nem adott, csak amikor már a mellettem ülő fiatalember is arra kérte. Azok után, hogy ilyen átkozottul jól elsörözgettünk, elképzelni sem tudom, milyen lett volna, ha Okinawa rejtett szépségeit is együtt fedezzük fel.
Na, megyünk a kocsmádba, kérdeztem, mire Hitoshi azt felelte: nem. Gerlóczy Japánból jelenti.
Ajánlott videó
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
