Még ősszel történt, kint ittam a sarkon a kávémat, ahol szoktam, amikor odalépett hozzám egy cigány ember és pénzt kért, hadovált a kitűnő tanuló gyerekeiről, az asszonyról, aki elhagyta őket, meg, hogy hol dolgozott régen, ezt hallgattam, untam, a kávémat akartam inni és gondolkodni, ahogy reggelente szoktam, amikor egy parkolóőr állt meg mellettünk, egy autót fényképezett, ami a sarkon állt. Láttam, hogy rohan a zöldséges.
– Tessék hagyni, az az államtitkár úr autója! – kiáltotta.
– Óóó, államtitkár! – mondta a cigány és összekulcsolta a kezét a meghatódottságtól.
Én az autóra néztem és láttam, hogy hibrid.
– Csak nem az Illés államtitkár úr autója? – kérdeztem a zöldségest.
– De bizony, az Illés államtitkár úr gépkocsija, bizony!
– Volt államtitkár! – pontosítottam.
– Az mindegy! – felelte a zöldséges.
– Most akkor államtitkár, vagy volt államtitkár? – kérdezte a parkolóőr, és megállt a kezében a műszer.
– Mindegy, uraim, az államtitkár az államtitkár! – mondta a cigány ember.
– Hát, tulajdonképpen államtitkár! – mondta a zöldséges.
– És ez az államtitkár úr autója ezek szerint? – kérdezte tőlem a parkolóőr.
– A volt államtitkár autója! – feleltem.
– Na, már jön is! – kiáltott a zöldséges.
– Óóó, államtitkár úr, jó napot kívánok, államtitkár úr! – mondta a cigány ember.
– Volt államtitkár! – mondta Illés úr.
– Magáé az autó? – kérdezte a parkolóőr.
– Igen, de van parkolási engedélyem – felelte Illés úr.
– Államtitkár úr, én szóltam az úrnak, hogy ez az államtitkár úr autója! – mondta a zöldséges.
– Volt államtitkár! – mondtam.
– Úgy van! Nagyon köszönöm, hogy szólt – mondta Illés úr.
– Óóó, államtitkár úr, segítsen már ki pár forinttal, hogy itt vigyáztam az autójára! – mondta a cigány.
Illés úr adott egy ötszázast a cigánynak, mindenkitől udvariasan elköszönt, majd távozott.
– Óóó, államtitkár úr – nézett a csendesen guruló hibrid autó után a cigány – milyen rendes ember!
(lejegyezve a volt államtitkár tegnap tanúsított helytállása végett)
