aki aztat elhiszi, hogy arról a hamiskás hírről, miszerint a viktor megvétózta európát, ő nem tudott, ésvagyhogy nem tudott a bőrfejű nertársak ököljoggyakorlatáról, vagy a letelepedési kötvénybizniszről, az szamarabb a lónál. Dr Pók ő, spiderman, ki tud minden rezdülésről, mely hálójában történik, a behálózott országában, hol egyre több döglött légy rezeg és bűzlik a szakadozó hálóban. ez az ő networkje, mely pontosan jelzi, hogy hol van még kiszívható légy, ezért légy sohase légy, énekelte Csákányi Eszter. az a vérzésem, a kommunikáció úgy megy itt mifelénk, mint oroszba’: teljesen tudatos cinizmussal tudjuk, nertársam, hogy hazugság, amit mondunk, ám ha visszavonjuk, az nem jelenik meg az alternatív médiában (miért is vannak még ezek a buzi libsi lapok és netlapok, árpíkám, wazze, by the way, hogy is van ez?) naszal tudjuk, hogy xy képviselő mamája nem strichelt az ózdi cigánysoron, de tehát a cáfolatot nem közöljük, tudván, hogy a mi kis közönségünk csak a pártsajtót olvassa és a közmédiát nézi echó szaniszlótól a tévékettőig, undorodnak az ellenzéki lapoktól és nem is hiszik el, amit azok írnak, és ez a lényeg. Hogy azt a kétmillányi támogatót egybe tartsuk, akikkel megnyerjük a választásokat, a többiek le vannak szarva, hát nem érted? és működik, most is meg lesznek győződve róla és fújni fogják, hogy de igen, xy képviselő mamája strichelt az ózdi cigánysoron, pedig bárcája se volt, és még stricijét is meglopta, hogy az elsikkasztott lóvét az eszdéeszes pártkasszába csorgassa bele e, és hogy a migránsok mind bűnözők, migránsbűnözés, kivéve, ha letelepedési államkötvényt vesznek fejenkint 300 ezer euróért, akkor lehet az a migráns fekete, fehér, tarka, főleg sárga, jöhet, az jó migráns, és ebből a százbillából lehet csorgatni a pártkasszába is e
Az a vérzésem, a kommunikáció úgy megy itt mifelénk, mint oroszba’.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 13:50 Németország visszaállította a 18 évesek önkéntes katonai szolgálatát
- 13:44 Rejtélyes nyugdíjkérdés: mi történik, ha egy Nők40-es nyugdíjas megözvegyül?
- 13:32 Pártlogóval felszerelkezve vitte a mikuláscsomagokat a KDNP a Bethesda Gyermekkórházba
- 13:29 Egy hároméves indiai óvodást csodál a sakkvilág
- 13:23 Képeket kakiló robotkutyát csináltak Zuckerbergből és Picassóból
- 13:22 Karácsonyfát állítanak a Balatonba
- 13:03 A Sight and Sound szerint Enyedi Ildikó új filmje is az év legjobb filmjei között van
- 12:56 Országúti balesetben halt meg egy magyar férfi Ausztriában
- 12:35 Hatodik ujjat kapott Zelenszkij a Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátján
- 12:20 Életmentéshez kérték a defibrillátort az utasok a Határ úti metrómegállónál, de nem kapták meg
- 12:19 Áder János mégis háborúellenes gyűlés szónoka lesz
- 12:14 „Sosem láttunk még ezekhez hasonlót” – páratlan ókori fegyverekre bukkantak dán régészek
- 12:10 Pert nyert a 24.hu az MBH Bankkal szemben
- 12:09 Nyolc ezredmásodperc volt a különbség Norris és Verstappen között
- 12:04 Lassíthatja az öregedést a kávé a mentális zavarokkal élőknél
- 07:30 Megszüntették a kegyelmi botrány kapcsán indult nyomozást a Balog Zoltánt és a református zsinatot érintő hamisítási ügyben
- 10:30 Dr. Katona Szandra odaadta férjének a festményt, amit neki vásárolt ajándékba: elmondta, mi volt a reakciója
- 09:59 Carson Coma: Ezúton is szeretnénk gratulálni Ákosnak, aki lenyomta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót
- 09:50 Szögeczki Ági a követőinek: Kedvesen és udvariasan jeleztétek, hogy ne fogyjak tovább, mert „ez már nem áll jól”
- 11:52 Aranyosi Péter a Karinthy-gyűrűs botrányról: A feleségem kétségbe volt esve, el akart költözni az országból
- 09:32 Zárug Péter Farkas: a ’26-os választás egy rezsim átadásának, birtokbavételének ádáz küzdelme
- 07:27 Orbán Viktor: Két nagy kő legördült a szívünkről
- 05:15 100 ezer forintot kapnak karácsonyra egy borsodi falu lakói
- 07:34 A 92 éves Michael Caine kerekesszékben ülve bukkant fel egy filmfesztivál vörös szőnyegén
- 11:54 16 pár cipőt nyúlt le négy 25–30 év köröli nő a Mammutban – videóval
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
