A zsidókról sok mindent tudunk. Tudjuk, hogy agyafúrt kereskedők, hogy imádják a pénzt és fogukhoz verik a garast, tudjuk, hogy rendkívül ügyesek, ha Oscar-díjhoz akarnak jutni, de ezidáig – tudomásom szerint -, senki sem foglalkozott azzal, vajon a zsidók szeretik-e a székelyföldi szilvapálinkát. Ennek vizsgálatára tettem kísérletet az elmúlt napokban, miután a székelyföldi Ivó községből egy kedves székely ismerősöm eljuttatott egy üveg szilvapálinkát Budapestre, ahonnan egy másik ismerősöm a délkelet-magyarországi Thaiföldre szállította a pálinkát egy repülőgép segítségével, hogy ott a kísérletet elvégezhessem, és végre választ kapjunk a kérdésre: féltenünk kell-e a zsidóktól a székelyföldi szilvapálinkát. Az első zsidó, akit megkínáltam, egy középkorú családapa, azt mondta, hogy ez valami elképesztő, nagyon erős, de nagyon finom, és csodálatos érzés, ahogy a pálinka szétárad a testében. Aha!, csak lassan a testtel, gondoltam, és szorosan magamhoz öleltem a pálinkás üveget, nehogy a zsidó ellopja. A második zsidó, aki ivott a pálinkából már nem volt ilyen lelkes, de azért ízlett neki, az édesanyja viszont, aki szintén belenyalt, úgy fogalmazott, hogy ez borzasztó, míg végül, az utolsó zsidó, aki megkóstolta a pálinkát így kiáltott fel: a rohadt életbe, én ilyen finomat még életemben nem ittam, mi a szar ez? A kérdésre tehát, hogy a zsidók szeretik-e a székelyföldi szilvapálinkát, azt tudom mondani, hogy passz, nem tudom, egyelőre bizonytalan vagyok, de szerintem jobb félni, mint megijedni, tartsuk csak nyitva a szemünket, legyünk résen, barátaim.
"Azt tudom mondani, hogy passz, nem tudom, egyelőre bizonytalan vagyok, de szerintem jobb félni, mint megijedni, tartsuk csak nyitva a szemünket, legyünk résen, barátaim." Thaiföldről jelenti Gerlóczy.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 03:44 Snoop Dogg alaposan megszenvedett a curlinggel
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 19:12 Szinte az összes boxot feltörték a tiszaújvárosi Alza automatában
- 15:43 Kínos pillanat A Nagy Ő-ben: Stohl András még magán viselte az előző randi nyomát, amikor Krisztával találkozott
- 16:26 Magyar Péter személyesen kérdezné meg a legfőbb ügyésztől, miért nem tartóztattak le senkit az MNB-botrány miatt
- 18:10 Orbánék fejében megszólalt a vészcsengő
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 16:29 OBH figyelmeztet: A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
- 17:15 Két magyar férfit ölt meg a lavina a Magas-Tátrában
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
