Levél Kövér Lászlónak és Kovács Ákosnak

Tisztelt Kövér Úr és Ákos Úr!

Bocsássanak meg, hogy levelemmel zavarom Önöket!

Én egy végtelenül egyszerű magyar nő vagyok, nem kötődöm pártokhoz, de ha azt kérdeznék, van-e pártszimpátiám, azt felelném: igen, van, hozzám a legközelebb a Fidesz és a KDNP áll, tőlük kaptam eddig a legtöbbet, szívesen elárulom, miért, de ezt hagyom a végére.

Halogattam, próbáltam elhessegetni magamtól mindazt, ami véremig hatolt, de bárhogy kísérleteztem, nem és nem, nem ment ki a fejemből mindaz, amit a Fidesz kongresszusán Kövér Úr mondott, és az sem, amivel Ákos popénekes és zeneszerző Úr az ominózus tévés beszélgetésben Kövér Úr szavaira ráerősített, olajat öntve a tűzre.

Előzetesen csupán ennyit: értem én, hogy Önök azt szeretnék, hogy fönnmaradjon a magyar nép, hogy el ne fogyjunk, és persze dicsérendő ez az igyekezet, de azért ennek a vággyal teli akaratnak vannak árnyoldalai is. Hogy csak egyet említsek: ahhoz, hogy a férfiak eltarthassák asszonyaikat, legalább annyi fizetés kell, amennyit egy minisztériumi tanácsadó, vagy egy miniszter keres, meg ne sértődjenek ezért, és kimondom: tán még az is elég volna, amit egy jó nevű popénekes söpör be koncert gázsijaiból és jogdíjaiból. Tudom, ez picit demagóg, de muszáj volt ezt is leírnom, ha már eszembe jutott.

Engedjenek meg egy kis múltidézést: én még emlékszem Kövér Úr egykori parlamenti beszólására, és szégyellem is, hogy akkoriban nem emeltem föl szavam ez ellen, jelesül, hogy

Csuhások, térdre, imára!

Azóta megbocsátottam ezért a durva és felelőtlen beszólásért, lévén Kövér Úr megtért, és a szabad szájú liberálisból hithű keresztény ember lett, hála a Jóistennek, nagy része volt benne!

Nem szóltam akkor sem, amikor elhangozott a parlamentben ez az ocsmányság:

Fogd be a pofád, kisanyám!

pedig ez is vérig sértett, így egy nővel nem beszélhet még egy lerészegedett kocsmázó tahó sem, nemhogy egy országgyűlési képviselő!

Igaz, elítéltem azt a képviselőt is, aki képes volt ezt mondani:

attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek

mégsem hallattam a hangomat, röstellem is, szerfölött! Megjegyzem, ezek a mocskos szájú képviselők mindketten a kormányzó párthoz tartoznak, Isten bocsássa meg nekik, hogy így beszéltek!

Nem emeltem föl szavam az ellen a képviselő ellen sem, aki hazugságba keveredett, amikor a vak komondorára fogta felesége veréstől kékült arcát, pedig az a képviselő is jobboldali, és a kormányzó párt képviselője.

Magamba fojtottam mindazt, amit legszívesebben torkom szakadtából kikiabáltam volna magamból, de hát mit tegyek, ilyen vagyok, csöndes szavú, halk életű, istenesen élő, és kimondom: Orbán Viktorért imádkozó magyar nő.

Bevallom, ezt a levelet is alapos gondolkodást követően kezdtem el írni, de muszáj volt, egyszerűen nem tehettem meg, hogy tovább hallgatok.

Kövér Úr szavai korbácsolták föl a lelkiismeretemet, hogy aztán Ákos popénekes és zeneszerző Úr szavai adják a kezembe a tollat. Nem hallgathatok tovább.

Egész életemben az önmegvalósításom érdekelt, és ezt akkor is vállalom, ha ebbe nem tartozott bele a szülés. Mit tegyek, ilyen vagyok, ilyenné lettem: nem akarok gyereket szülni! Nem akarok anyává lenni! Akkor sem, ha Kövér Úr azt állítja, hogy

Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.

Unokát sem akarok szülni, és egyáltalán: semmilyen gyermeket nem akarok szülni! Engem csakis az önmegvalósításom érdekel, Kövér Úr, és Ákos popénekes és zeneszerző Úr! Ezen az sem változtat, hogy Önök mindezt abnormálisnak tartják. Az sem, ha fogy a magyar!

Kérem, vegyék tudomásul! És fogadják el, hogy így is lehet élni egy magyar nőnek!

Tisztelettel üdvözli önöket Sarolta nővér, egy magyar apáca