November 16-án nyílik meg az első olyan bár Budapesten, ahol fogyatékkal élő emberek szolgálnak fel. Nagy öröm és büszkeség ez, rettenetesen drukkolok a Nem Adom Fel Alapítvány csapatának. Az persze már rajtunk is múlik innentől, hogy a vállalkozásukat sikerre is tudják vinni. Nagyon fontos, hogy minél többen melléjük álljanak. Nem kell különösen nagy empátiával rendelkeznünk, hogy megértsük, miért.
A sérült emberek – már csak a rengeteg hétköznapi nehézségekkel szembesülve is – könnyen érezhetik, hogy az ő érdekeik vannak a legeslegutolsó helyen. Gondoljunk csak arra, hány, de hány helyen nem megoldott például az akadálymentes közlekedés sem! Gyomorba vágó volt pár éve az a Mosolykával készült videó, mikor azt mutatták meg, mekkora feladat akár csak bejutni a belvárosba is. Az már csak hab a tortán, hogy a bármilyen módon sérült emberek, mindig, de mindig mások segítségére szorulnak. És sajnos sokszor ezt éreztetik is velük, akár akaratlan módon is.
Ha belegondolunk, milyen nehéz amúgy is, egészségesként segítséget kérni, talán kitalálható, milyen lélekromboló hatású az állandó tudat, hogy ez a kérés nem alkalmi, hanem a mindennapok része. Többek önbecsülését tartósan visszaveszi, ha folyamatosan szembesülniük kell azzal, hogy mások netán feleslegesnek tartják őket. Az egészséges idősebb embereknél is óriási probléma ez, ezért is életbevágó, hogy minden ember megtalálja a feladatát, azt a tevékenységet, amiben megtalálja az örömet, és ami által úgy érezheti, ezáltal a környezetének is úgymond hasznára lehet.
A tehetetlenség, kiszolgáltatottság roncsoló hatással lehet a pszichére is. Nemrég belefutottam egy a hatvanas években történt szörnyű esetbe Szekeres Károly Bűnösök vagy betegek című könyvében (Medicina Könyvkiadó 1969). Gábor, a fiatal és szorgalmas építőmunkás munkahelyi baleset áldozata lett. Vakolás közben a felette dolgozó vödréből rázúdult a malter, alig sikerült megmenteni a szeme világát. Onnantól a látása annyira megromlott, hogy további munkáját már nem tudta elvégezni. A létező szocializmus ellátórendszere gyakorlatilag azzal gondolta kezelni a problémát, hogy havi segélyben részesíti őt, aztán boldoguljon, ahogy tud. A korábbi munkájába természetesen már lehetetlen volt visszatérnie, máshoz nem értett. És senki, de senki nem segítette abban, hogy a megváltozott körülményei ellenére szakmát tanulhasson. Így hát inni kezdett, a segélyt a kocsmában hagyta, végül a paranoid gondolatok eluralták az elméjét. Csak a szerencsén múlt, hogy egykori munkavezetőjét nem sikerült megölnie. És mindez pusztán annak köszönhető, hogy betegen, sérült képességeivel nem tudott más tevékenységet találni. Holott ez segítséggel, melléállással egyáltalán nem lett volna lehetetlen feladat. Persze a legtöbb esetben nem lesznek ilyen súlyosak a következmények,
Hollandiában már a kilencvenes évektől működnek sikerrel olyan éttermek, amik kifejezetten sérült embereket foglalkoztatnak. Ez a példa lebegett a hazai vállalkozók előtt is. Az első megváltozott munkaképességű és sérült embereket foglalkoztató étterem a máig működő Ízlelő Étterem Szekszárdon. A Hatpöttyös étterem a második ilyen hely nálunk, Székesfehérváron található, és immár három éve működik.
Amikor az alapítás egyáltalán szóba került, sokan egy lukas garast sem tettek volna azért, hogy működőképes hely lesz. De van, működik, szeretik. Az étterem időközben a Felelős Gasztrohős hálózat tagja is lett. A szervezet 2012-ben alakult, és célja, hogy összetömörítse azokat az evős helyeket, amelyeknek fontos a környezettudat. A Hatpettyes ilyen, és emellett a társadalmi céljai is külön kiemelendően fontosak. A közönség hozzáállására egyelőre még sajnos jellemző mind ez értetlenség, mint a tartózkodás.
Arra is volt már példa, hogy több fiatal csak azért jött be az étterembe, hogy megkérdezze: igaz-e, hogy itt “fogyik” szolgálnak fel. Mindez azért elszomorító, mert a vendégek még semmilyen hiányosságra nem panaszkodtak, sokan észre sem veszik, hogy a Hatpöttyösben megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak – nyilatkozta pár éve a Hatpöttyös ügyvezetője, Dr. Hermanné Nagy Vera .
Tavaly Miskolc is beállt sorba, és megnyitotta a Szimbiózis Alapítvány a Batyu-tékát.
Nem könnyű egy ilyen helyet működtetni, támogatások nélkül elképzelhetetlen is. De magánemberként mi lehetünk a legfontosabb támogatók. Pusztán azzal, hogy betérünk ezekre a helyekre, oda szervezzük a találkozókat, ott ebédelünk. Ezzel mindenki jól jár.
