Nem tudni, mi a csuda hajtotta ki őt a gondját viselő, vele alaposan és jól törődő állatkertből, gondot okozva a Zoo alkalmazottainak, legfőképp szegény igazgatójának, egy ember annyi mindenre képes gondolni, ha kiszabadul, ha kiszabadítja magát egy állat a fogságból, csak arra nem, hogy egyszerűen szabadságra vágyik, éppúgy, mint az őt őrző ember, aki ugyan nincs bezárva, de szabadsága korlátozott, a szabadságolásáról nem is szólva…
Nem, nem, gyerekek, előbb tűntek föl az állatvédők, mint az eltűnt farkas, és máris tele voltak aggodalommal, hogy jaj, nehogy bántódása essék szegény, szerencsétlen farkasnak, akit ugyan minden ember szeret, akkor is, ha egyébként (joggal, okkal) messze elkerül, mert a farkas iránti szeretetét mégiscsak fölülmúlja a félelem…
A székely is azt mondja, ha találkoztál egy medvével, akkor már tudod, milyen a többi medve… Bizony, gyerekek, pont olyan, mint az az egy… Harap a beste, ilyen ez a toportyán, benne van a génjeiben, ő is kézi vezérlésű, pontosabban gyomorból hajtott élőlény: ha korog a gyomra, enne szegény, és neki aztán magyarázhatja bármelyik lelkes kormánypárti politikus, hogy a kormány jelentős pénzösszeget különített el úgy az éhező gyermekek, mint az éhező farkasok sorsának jobbítására, nem bírja kivárni, mert enne már a dög, nincs mese…
Illetve van, dehogy nincs mese, gyerekek!… Úgy folytatódik, mint a valóságban szokott. Mert ilyet a mesében sem olvashattok, még én se tudok jobbat kiagyalni, az biztos… Szegény szerencsétlen állatkerti vezetők és segítőik addig keresgélték a szabadságot választó farkast, míg végül nyomára bukkantak, és mivel a befogása nem sikerült, az altató lövedék meg hiába találta volna el, azzal még fertályórát képes menekülni, talán bele is pusztul, nem volt mit tenniük, lövést adtak le rá, melybe szegény pára bele is pusztult, isten nyugosztalja!…
Sajnáljuk, igen mint minden kimúlt élőlényt, sajnáljuk szegényt, de ha utólag is, és posztumusz is, de magyarázzuk el neki, hogy még ma is élhetne, ha nem akar újra szabaddá lenni… Választotta volna inkább a rabságot, mint sok ember manapság, és kutya baja lenne, élne, igaz, adagolt, jegyre kapott élelmezéssel, korlátozott területen, de valahogy csak elvergődött volna, így meg… Hát, jobb nem is beszélni róla…
Mert oké, gyerekek, ahol verik a szerencsétlen ebeket, meg ahol saját vérebüket zabáltatják föl a másikkal, vagy fordítva, és tépetik szét, meg ahol lovakat ostoroznak fölöslegesen, és ahol belerúgnak egy kóbor macskába, ott lépjenek föl, haladéktalanul, és a cirkuszokban is nézzenek szét, mert ott is úgy idomítják a szerencsétlen állatokat, mint ahogy páresztendős szertornázó gyerekeket vernek Kínában az edzéseken, s talán másutt is… Szóval végezzék jól és törődéssel a dolgukat, s tegyenek meg mindent a veszélyeztetett állatokért, de ne fakadjanak már sírva, mondjam így: ne hullajtsanak krokodilkönnyeket, ha egy gyerek lábát marcangolja egy krokodil, és megmentése érdekében fejbe lövi az apja a vérengző állatot…
Ezeknek beszélhet a Farkasember, mondhatja, hogy vele egyeztetett először Szatyor Miklós, a Zoo igazgatója, egyik fülükön be, másikon ki, mint a harapós krokodil fején a lövedék… Ezeket nem érdekli, hogy épp 20 éve rágott halálra egy nagymamát, és harapdált össze gyerekeket ugyancsak Pécsett egy hasonló kaliberű ragadozó, egy éhes farkas, ez nem számít… Csak az, hogy lelőtték szegény toportyánt…
Nos, gyerekek, mit mondjon erre a mesélő?… Okosat aligha tud, szegény, mert sír, sajnálja szegény farkast, de megvallja: jobban sírt volna, és nem csak ő, ha megint emberéletbe került volna egy elszabadult, szabaddá lett farkas megóvása…
Szóval kéne közéjük, belőlük kiválva egy jó kis Embervédő Egyesület is… Egy embervédő frakció, olyan tagokkal, akik képesek ugyanúgy aggódni az emberekért is, mint az állatokért… Nem, nem jobban, arra úgysem képesek, de legalább ugyanúgy és annyira…
És még egy kis emlékeztető a hajdan meséken felnőtt korosabb állatvédőknek: ha ilyen makacsok, ugyan próbálják már meg betiltatni, a mesekönyvek bezúzatásával örökre a múltnak és a feledésnek adni a farkas meséket… Rossz vért szül, ha továbbra is azon nőnek föl gyermekeink, hogy a malackák forró vizet öntenek a farkasra, és a végén még újra azt kiabálják, hogy forró vizet a kopaszra!…
Mi ez, ha nem állatkínzás, kedves állatvédők?…
Ugye, ugye…
Ja, és ha nem sikerül betiltatni, hassatok oda, hogy átírják a mesét, és végződjön kedvetekre: a farkas megette a vadászt is, és azóta is az igazak álmát alussza a nagyi ágyában… Ez sokkal izgisebb!… Brrr!… És állatvédőbb is, nem?…
