A vezető alkoholista, aki a kocsmába nem szórakozni, hanem keményen dolgozni, vagyis inni jár, nyolc havi paradicsomlében töltött önkéntes absztinencia után, éppen azon a napon, amit annak idején határozottan megjelölt, visszatért a kocsmába, és háttal az ötemeletes épületnek és a kocsma bejáratának, helyet foglalt a teraszon. Sokan, olyanok, akiket a vezető alkoholistához képest jóval gyengébb láncok kötnek az alkoholhoz, de mégsem képesek hasonló önmegtartóztatásra, nem értették, honnan ez az erő a vezető alkoholista elhatározásában és kitartásában, nem értették, mert nem tudták, hogy a vezető alkoholista annyira szeret inni, hogy még arra is képes, hogy ne igyon, nem értették, hogy azért tartott ilyen hosszú szünetet, hogy az élet, vagyis az ivás tovább tarthasson. Döbbenten nézték, amint a vezető alkoholista, mintha mi sem történt volna, mintha az elmúlt nyolc hónap csupán egy délutáni szieszta lett volna, a legcsekélyebb idegesség vagy bűntudat nélkül a feles pohara után nyúlt, és a tőle megszokott határozott, gyors és erőteljes mozdulattal, a fejét hátravágva megitta az első felesét, majd egy elégedett sóhajt követően így szólt: de rég láttam ezt az ereszt.
