– Társaságunk nagyra tartja ügyfelei véleményét, és munkafolyamatai fejlesztésekor figyelembe veszi a beérkező javaslatokat, véleményeket – mondta Árváné Balog Erika ügyintéző.
– Ennek nagyon örülök, kedves Erika – feleltem.
– Válaszolna akkor pár kérdésre?
– Nem is tudom. Tudja, ez egy igen kellemetlen összeg.
– Sajnálom.
– Mi volna a kérdés?
– Mennyire tartja megfelelőnek az irodai környezetet és munkatársaink megjelenését?
– Nem tudom feltűnt-e önnek, hogy egy Díjbeszedő nevű cégnél dolgozik.
– Igen.
– Mennyire lehet elégedett az az ember, aki egy Díjbeszedő nevű cégnél tesz látogatást?
– Erről szeretnénk kikérni ügyfeleink véleményét. Mennyire elégedett társaságunk személyes ügyfélszolgálatával?
– Úgy gondolom, ne sértődjön meg, de ez a környezet maga a pokol.
– Miért mondja ezt?
– Látja ott azt a rajzot?
– A mosolygós fejre tetszik gondolni?
– Igen.
– Nem gondolja, hogy perverz dolog egy Díjbeszedő nevű cég ügyfélszolgálatán mosolygós fejeket ragasztani a falra?
– Mi a baja a mosolygós fejekkel?
– Ijesztőnek találom. Mi bűnösök vagyunk. Adósok vagyunk. A pokolban nem vigyorgunk, kedves Erika. A mosoly, kedves Erika, nem feltétlenül jelent boldogságot, örömöt, mindenki mosolyog, tudja, a gonosz ember is mosolyog, de az még ijesztőbb, mintha vicsorogna.
– Szóval akkor elégedett társaságunk személyes ügyfélszolgálatával?
– Az imént küldött át Habicsné Gabula Magdolnához a pénztárba.
– Igen.
– Nos, hogy az első kérdésére válaszoljak, a munkatársa megjelenése hagy némi kívánnivalót maga után. Azt is mondhatnám, immáron szinte biztos vagyok abban, hogy a pokol kapuja az a Díjbeszedő pénztára, és a kaput minden bizonnyal Habicsné Gabula Magdolna őrzi. A haja szürke, a körme koszos, a száját annyira összeszorítja a szorongás, hogy az ajkán látni a fogak körvonalát, bűzlik a nikotintól, a feje olyan, mint egy mazsola, egy aszalt szilva, a tekintete kifejezéstelen, dühös és elkeseredett, és ahogy megfogja az ollót, hogy kettévágja a befizetési bizonylatot, az ember hátán végigfut a hideg rémület. Aztán bambul maga elé. Gondoltam megkérdezem, hogy most mi történik, de nem nézett rám, csak annyit mondott, hogy pénzt szeretnék.
– Jó hát a Magdi ő ilyen.
– Mit mondjak, kedves Erika, Magdi nem az esetem. Szóval, hogy mennyire lehetek elégedett egy olyan hellyel, amit Díjbeszedőnek hívnak, ahová pénzt jövök befizetni, és még csúnyán is néznek rám, hiszen tartozom, hát, semennyire, hölgyem. Ne haragudjon, de nem tudom értékelni a szolgáltatás minőségét egy ilyen helyen. Rosszul vagyok, ver a víz, szeretnék távozni. Úgyis mondhatnám, hogy összességében nagyon elégedetlen vagyok.
– Sajnálom.
– Én is.
