Mit tud az az ember, aki havi 5 millióért ül a párnázott székében?

Most, hogy túl vagyok azon a sokkon, amit az állami vállalatok vezetőinek kiosztott 5, 4 és 3 milliós fizetések okoztak, megpróbálok úgy reagálni rá, hogy elkerüljem még a demagógia látszatát is. Nem lesz könnyű menet.

Azt elsőre is leszögezhetem, nem csodálom, hogy ő nem vág neki egy Londonban végződő kivándorlásnak, pedig hogy keresik ott a jól képzett postai vezérigazgatókat!

2010-ben még Orbánt sokkolta az ilyen nagy összegű fizetés, sokallotta is, kifogásolta is, most meg… szóval most, öt év múltán már nincs ellenére, sőt!

Azon gondolkodom, ha közmunkás lennék, mi járna a fejemben. Azt hiszem, megkérdezném, tessék mondani, hogy van ez? Mit tud az az ember, aki havi 5 millióért ül a párnázott székében? És persze azt számolgatnám, hányszor többet keres nálam a Posta vezérigazgatója. Lehet, ki se tudnám számolni, de valaki csak segítene, bőven akadnak munkanélküli matektanárok, és elmagyaráznák, hogy ha én 30 ezret kapok, akkor ő nagyjából 170-szer keres többet nálam. Ezt úgy kell értenem, hogy 170 hónapon, azaz mintegy 14 éven át kell közmunkát végeznem ahhoz, hogy annyi pénzhez jussak, amennyit ő keres egy hónap alatt.

Innen már talán én is tudom követni: ha ő 5 millát kap egy hónapra, akkor 60-at visz haza egy év alatt, tehát az említett 14 évem alatt simán begyűjt a számlájára 840 millió forintot, amiért nekem 28 ezer évig kellene füvet kapargatnom vagy árkot ásnom, hacsak közben nem teljesül a kormány ígérete, és valóban lesz 1-2 millió munkahely, persze kétlem, hogy ilyen vénen bárhova is fölvennének. (Már most rettegek, nehogy számolási hibát vétsek, pedig van rá esély, nem egyszerű összevetni két, ráadásul ekkora különbségű „fizetést”.

Ha betegápoló lennék, azon morfondíroznék, létezhet az, hogy egy vállalatvezető 42-szer teljesít többet, hogy ennyivel ér többet nálam? Valóban ekkora a különbség aközött, amit én teszek, és amit ő tesz? Hol egész nap, hol egy teljes éjjelen, hol 24 órázva ápolok egy-két tucatnyi beteget, nincs különbség hétköznapom és vasárnapom között, ha kell ünnepnapokon is ügyelek, mindezt 120 ezerért, a pótlékokkal együtt.

Azt is végiggondolnám, vajon létezhet-e, hogy ennyi pénzt vigyen haza egy vállalatvezető, abból a pénzből, amit a borítékokra ragasztgatunk bélyeg formájában? Az ő havi 5 milliójáért nekem 3 és fél éven, azaz 42 hónapon át kell szolgálnom. Az ő 60 milliós éves keresetéért nekem 50 éven át kell ápolnom a betegeimet. Ő 3 év alatt megkeresheti a maga 180 millió forintját, nekem pedig ezért 1500 évig kell a betegágyak mellett ténykednem, de úgy, hogy vigyáznom kell, közben nehogy elküldjenek nyugdíjba. Mellesleg mondom, a műszaki kollegám, aki egy kórház összes műszeréért felel, havi 85 ezret keres. Ő bizony túl fog engem élni, ha ezt a 180 milliót, a vezérigazgató 3 éves keresetét meg akarja keresni, mert neki ezért 2235 éven át kell felügyelnie és működtetnie a műszereket, szakadatlanul, pihenőnap nélkül.

Így, hogy sem közmunkás, sem betegápoló, sem egy közkórház műszakisa nem vagyok, spekuláló emberként, vagy ha tetszik, humoristaként, íróként töröm a fejem, és megint csak a Márkus László által előadott kabarészám jut eszembe, amikor is vad dühvel szedi szét a 8 ezerért megvásárolt fotelt, folyton azt kérdezve: mi került ebben a fotelben 8 ezer forintba? Hát persze, az itt a kérdés: mitől ér 5 milliót ez a vezérigazgató? És a tetejébe, hogy teljes legyen a sokk: erre még, külön nagyfőnöki jóváhagyással, jöhet 20 százalék prémium. Az újabb 1 milla, ami önmagában is hétszer több mint egy ápoló havi fizetése, és 33-szor több, mint amit könyöradományként kap egy közmunkás.

Az is felötlik bennem, ha ezek a nagyvezérek 3, 4 vagy 5 millával mehetnek haza, valójában mennyi pénzt söpör be havonta a legnagyobb főnök, aki aligha engedheti meg magának, hogy egy postás vezérigazgató többet és jobban keressen, mint ő.

Tudom, van egy hivatalos kimutatás, szolid, 1-2 milliós havi fixről, de annyira csak nem lehetek naiv, hogy elhiggyem, ez és ennyi a vége. Hogy csak egy példát mondjak e mellé: Andy Vajna személyesen felel azért, hogy a  hajdan nemzetbiztonsági veszélyt jelentő kaszinók és félkarú rablók biztosítsák az ő és megbízói pénzügyi hátterét, egzisztenciáját, egyáltalán: megélhetését.

Százmilliárdok röpködnek, szárnyukat nincs, ki visszavágja, sosem látjuk, kiknek a zsebét tömik ki ezekkel, és közben halljuk a szlogeneket és hangzatos beszédeket, nemzetről, együttműködésről, hazáról, családok megélhetéséről, szegénység fölszámolásáról, miegyebekről.

Legtöbbször szabadtéren, kék ég alatt, talán, mert ha bármiféle épületben mondják ki ezeket, attól kellene tartaniuk, hogy fejükre szakad a mennyezet.

Samuel Johnsont idézem, nem először:

„A gazember legutolsó mentsvára a hazafiság.”