Marika néni hazafelé tartott a munkából, amikor egy be nem jelentett tüntetés miatt a villamosról leszállították. Ahogy közelebb ment a tömeghez, hallotta, hogy az őrjöngő csőcselék annak az embernek a lemondását követeli, akinek megannyi megtakarítását köszönhette, akit úgy szeretett, akár a hazáját, az életét, az apját. Úgy is hívta magában: Apa. A hálátlanság örvénylő tengerének partján állva szívét keserves fájdalom szorította össze. A tömeg megrohamozta a házat, ahol Apa a népért dolgozott. A rendőrök nem tehettek mást, elálltak a rémes túlerő útjából. Marika néni letette a szatyrát, és elkiáltotta magát: Apa, segíts! Ekkor éles fájdalom nyilallt a szeméremtestébe. Összerogyott. A háztetőkről golyók süvítettek, a csőcselék hanyatt-homlok menekült. Apa belelövetett a tömegbe. Marika elégedetten nézett körbe. Lágyékát elöntötte a vér. Benyúlt a bugyogójába, kipiszkálta a golyót a sebből, és markában szorítva úgy ájult el boldogan. Amikor egy hónappal később hazatolták a tolókocsiban, első dolga volt, hogy Apa golyójának méltó helyet találjon, a kredencen, a szülei urnája mellett, a bézs színű, bőrhatású ékszerdobozban.
