Poszt ITT
vihar (Array)

Tényleg normális, ha megbénul egy város egy nagyobb esőtől?

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2015. 08. 18. 15:53

Lehetne úgy is, hogy lemond a BKV teljes vezetősége és a miniszter. És arról kezdünk el beszélni, ha a béka elhugyozza magát, akkor is ugyanez történik? Mikor volt felújítva ez meg az, és mennyit kéne költeni rá és az kerül-e annyiba, mint egy olimpia?

Korábban a témában:

Amikor legutóbb otthon jártam, anyám újra a kezembe nyomta a tároló kulcsát és újra hosszan magyarázta, hogy a zár rossz, ám van egy trükk, figyeljek ide, mert nem fogom tudni kinyitni az ajtót, hallom? Alulról felfelé kell bedugni a kulcsot, kicsit játszani vele, de majd ráérzek és meglátom, egyből nyílik majd. Mintha nem lenne semmi baja.

Mintha. A lakótelepeken élet-halál harccal megszerzett közös tárolóhelyiségekről most nem kívánok értekezni, mert úgy tartom, elég egy napra egy agyvérzés. A mintha-zár trükkje rég a kezemben van, hogy miért borultam ki aznap mégis, csak Isten a tudója. Ott álltam a levegőtlen lépcsőházban, folyt rólam a víz, a koszos és repedt kopolit üveg tolta rám a hőséget, a kislányom nyafogott, a mintha-zár nem nyílott és akkor elborult az agyam.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Imagine all the people living life in peace

Hogy a rohadt életbe! Hogy miért nem lehet hívni ide egy szakit és lecseréltetni ezt az istenverte zárat! Kerülne talán fejenként egy ötszázasba, hiszen a tárolót több család használja. De senkinek nincs ezzel baja. Hogy naponta öt percet vesződik, és még ötöt káromkodik, mire kinyílik, ha a trükk ellenére, ami mozdulat jobban beleivódott a kezünkbe, mint Rodolfo összes trükkje az övébe, mégsem nyílik a majdnemjó-zár.

Hogy ez a kényelmetlenség a mindennapok része és ez így megfelel. Hogy ennyire igénytelen a fajtánk, meg is érdemeljük! Mindent! 

Kicincáltam a babakocsit a tárolóból és elindultam. Az Újvárosban már hangosan röhögtem. Kínomban. Itt kezdődik a kitaposott hátsó út, tán még a posztógyár melósai kezdtek erre járni, azóta is úgy jár rajta a fél város, talán még a János is. Pedig van már tizenöt éve, hogy az épület az enyészeté. Keményebb itt a föld, mint a tanyák döngölt padlója, se fagy, se eső ki nem kezdi, hopp, itt kell kerülni, ez a mozgós csatornafedél. Itt is vagyunk az üzletnél, veselkedjünk csak neki ennek az emelkedőnek, aki az lakótelepi lakásokból jön vásárolni, az felcaplat rajta, járdára, zebrára nem gondolt senki, ki jönne egy ekkora üzletbe gyalog vásárolni?

Végzek a vásárlással, megyek tovább, elakadok a járdán, a babakocsi kereke kifordul, rángatom, de beszorult az összetöredezett járdába. Kézzel kiszabadítom, megyek tovább, megint elakadok, most a mély esőelvezető vályúban, rács nincs rajta, cserébe nem is lejt, de legalább rohadjon meg minden babakocsis, ezek a gyesesek csak nyavalyogni tudnak. Jódógukban. Hazaérek, közben ránk sötétedett, meg sem lepődök a döglődő neon idegesítő villogásán, még mindig jobb, mintha egyáltalán nem égne a lámpa, hetekig tart az is, mert mindenki a másikra vár. Miért pont ő szóljon, hogy cseréljék ki? Inkább botorkál a sötétben, de elege van abból,  hogy mindig ő a jóhülye. Megvan a maga baja. Múlt héten is alig találta a piros szikszalagot, amivel leragasztotta a csöngőt. Alkoholos filccel rá is írta, hogy Rossz! A kaputelefonon ugyanígy,  ide az jön be, akit ő beenged és kész.

Megyek tovább, megyek haza. A járdák ugyanolyan életveszélyesek, a postára nem tudok bemenni babakocsival, kinn kell hagyni felügyelet nélkül az utcán. A csúszósra kopott lépcsők és a kettős kapu igazán ügyfélbarát, de legalább már nem vonalzó segítségével tépik le a csekk ügyfélnek visszajáró darabját. Szentségelek, közben rám ordít az autóból, „mér nem mész föl a járdára, te hülyepicsa?!” Hát, mert nem tudom kiszabadítani a babakocsit ebből a kátyúból, azért. Közben mögöttem sopánkodik egy középkorú nő: „Én nemtom, hogy miért nem lehet megcsinálni ezt az utat itt, múltkor is akkorát esett egy kisgyerek, de hát ezek… amíg nem történik valami baj, úgyse lesz semmi!”

.

Langyos a sör, de nekünk így is jó 

Ezek. Régen kicsit jobban tartottunk tőlük, akkor Azok voltak és kissé fölfelé biccentettünk, ha Róluk beszéltünk. Azok ott. Most már csak Ezek, tartani már nem tartunk tőlük, hiszen demokrácia van, ez annyit tesz, hogy most már pontosan tudjuk, mennyit lopnak, nem csak sejtjük. És ki merjük őket röhögni, le merjük őket nézni. De szólni, az még nem megy. Nem félelemből, sokszor nem.

Elsősorban azért, mert a zemberek lusták, igénytelenek és buták. És mert leszarják a másikat, tiszta szívből, vastagon. Mert ennek a sok hülyének én ki nem festem a lépcsőházat, hülye vagy, inkább elnézem, hogy lerohad róla minden, de én ugyan nem járok körbe könyörögni, hogy dobjunk össze, aztán a végén engem gyanúsítanak, hogy elloptam az anyagra szánt pénzből! Mert nem egyezek bele, hogy adjunk össze havonta kétezer forintot a homlokzat és a belső udvar felújítására, nekem már erre a kis időre jó ez így, azt meg leszarom, hogy a fiatalok meddig nézik az omladozó vakolatot, egyébként is ott a zsebemben az adu ász, a generációs szakadék mélyítéséről szóló tiráda. Hadd potyogjon a járdára a vérszilva, a fosóka, a cigánymeggy, leszarom azt is, majd összesöpri, aki lelopkodja, nem érdemes ide semmit ültetni, mert tönkretesznek mindent!

Majd más beszól a kátyú miatt, majd más beszól, hogy nem égnek a lámpák az utcán, majd más beszól, hogy kinn a harmincas tábla, de a javítási munkálatok már három hónapja véget értek. Há’ kinn maradt, majd kimagyarázom a rendőrnek, amúgy meg ismerem őket. Mást észre se veszünk: a másfél méteres gazt a körforgalomban, az avarral teli árkot, a széttört padot, hogy nincs kuka a buszmegállóban, a graffitit a frissen festett falon. Jó’ van az úgy. Nem az én dolgom.

Nincs az úgy jól. Mert lehetne másként is. Lehetne büdöske a körforgalomban és kuka a buszmegállóban. Lehetne új zár a tároló ajtaján. A mi dolgunk. A demokrácia többek között arról is szól, hogy lehet szólni, nem feltétlenül kell franciakockás papíron, golyóstollal, névtelenül megírni, ha valami nem tetszik. Legalábbis nem lenne kötelező.

Lehetne olyan is, hogy leszakad az ég és nem áll meg az élet, hazajutnak a keményen dolgozó kisemberek. Nem áll vízben az autójuk, amin még van háromszázezer a hitelből. Nem ázik be az üzletük, amin az állagmegóvás a bérleti szerződés szerint őket terheli. Nem ázik el a hazafelé megvett tejkenyérparízer, nem szakad be az aszfalt. Nem állnak másfél órát kínjukban röhögve egy kapualjban.

Lehetne olyan is, hogy ilyenkor nem közleményeket adnak ki, hanem lemond a BKV teljes vezetősége és a miniszter is. Harakiri nem kell, nem kell megijedni. Lehetne olyan is, hogy nem elégszik meg senki a meteorológusok közleményével: a havi átlag hányszorosa esett le egységnyi idő alatt, hanem arról kezdünk el beszélni, ha a béka elhugyozza magát, akkor is ugyanez történik, szóval mikor volt felújítva ez meg az és mennyit kéne költeni rá és az kerül-e annyiba, mint egy olimpia? Lehetne olyan is, hogy nem hagyjuk magunkat tovább hülyíteni négy-öt alkalmas Csicsabazár átadással, hanem megkérdezzük Ezeket, tényleg normális, ha megbénul egy világváros egy nagyobb esőtől? Az tényleg normális, ha egy nagyobb eső miatt családok tizenhárom órája áram nélkül vannak? Hogy combig ér a víz a kórház szakrendelőjében? Az tényleg normális, hogy most is azon röhög „az egész internet”, valami szerencsétlen összetörte az új trolit és nem azt követeli, hogy európai polgár módjára akar élni?

Ja persze, én hülye. Nem net, áram nincs. Meg amúgy is, itt nem vót semmi, épp csak szemerkélt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Kommentek

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.