Buda egyik nem éppen szocialista választókerületében, egy családias kisvendéglő – inkább radikálisnak mondható és Opera-rajongó – nagypapaszerű tulaja fakadt ki a kerthelység teraszán, a kockás terítő fölött nézegetve az okostelefonja híreit. Mellette nyitva a Magyar Hírlap, szemlátomást már többször is átolvasva Bayer Biszkuról írt publicisztikája. És ekkor kezdődött a családi dráma, nálam a francia hagymaleves és a pulykabrassói között.
– Az Istenit! Ez a gyűlöletplakát brutálisan szar!
– De drágám, hogy mondhatsz ilyet? Ezt nem is hiszem el! – rótta meg misejáró, békemenetelő asszonya.
– Igazad van drágám, ez a plakát tényleg jobb, mint a szar! – felelte békülékenyen a vendéglős.
Utána azért még dörmögött egy sort, mikor és hova tegyék a nemzeti konzultációjukat, ha már azelőtt plakátolnak, hogy megvárnák a válaszát. Már éppen végeztem söröm maradékával, amikor újra felhördült.
– Méghogy ficánkolás? Úristen, hogy nem szakad rád az ég!
Szerintem szegény öreg akkor tudta meg, hogy Pozsgay Imre soha nem volt kommunista.
Forrás: zeroz3ro.tumblr.com
