Mottó: „Ki ez a Bojár— hogy lett miliárdos, örüljön annak hogy él s nem zaklassák.., Hogy hány embert becsapott, férevezetett,stb. lehet , hogy eltulajdonitott dolgokat-mi nem az övé volt s most adja a nagy okost mint G. vezér–az mi az– halgatni arany, ezt az okos emberek tudják.” („kozmix” kommentje a Bojár Gábor milliárdos nekiment Orbánnak c. anyaghoz.)
Nagy Lászlónak mondta az egyik pártkorifeus, talán Aczél György (itt gyorsan közbevetem, mielőtt a gyalázkodásra kiképzett kommentelők nekifutnak a billentyűzetnek: nem a Veszprém kézilabdázójáról van szó, hanem a magyar nyelvet magas fokon használó, kitűnő költőről!): írjon érthetőbben, hogy megértsék a népek. Mire Nagy László azt mondta: „Tanuljanak a népek!”
És akkor majd megértik, teszem hozzá.
Mielőtt továbbmennék, helyesírási kisszótár, nem csak a mottóként használt komment írójának, aki ellentétben Nagy Lászlóval, alacsony fokon használja az anyanyelvét, az anyanyelvünket!, és egyúttal azok számára is, akik e kommentelőhöz hasonlóan nem sokat vacakolnak a szavakkal, mondatokkal kiváltképp. Másik jellemzőjük: név nélkül, választott fantázianév mögé bújva kommentelnek. Szóval: a „miliárdos” két „l”-lel, „annak” és „él” után vessző, „zaklassák” helyett „zaklatják”, a „férevezetett”-ből hiányzik egy „l” betű, az „eltulajdonitott” hosszú „í” (egy dicséret a „tt”-kért), , az „övé volt” és a „nagy okost” után vessző, a „halgatni” két „l”.
Mint „kozmix” mondja: „ezt az okos emberek tudják.”
Nem szeretek általánosítani, de megjegyezem: a kormánypárti, pontosabban a nem kormánypártiakat ellenségként kezelő kommentelők között bőséggel találni ilyen színvonalú, vagy ilyen színvonaltalan írogatókat. Sejthető, a névtelen kozmix nem csak írói munkásságában villogtatja képességeit, valószínű, ezt is alulmúlja élőszóban.
Az ország hajdani első emberének számító Széchenyi még kiművelt emberfőkben gondolkodott, tudván, hogy csakis a tudás viszi előre az országot, és azt is tudta, hogy zászlóvivő értelmiség kevés, annál sokkalta több kell: művelt középosztály, és ha többre nem futja, tudásra vágyó emberek hada az alsóbb régiókból.
Persze Széchenyi nem arra játszott, hogy hány szavazatot tud begyűjteni, ha buta és képzetlen, ostoba és műveletlen marad a plebsz, hanem arra, hogy kiművelt emberfők gondolják végig az ország dolgait, hogy amikor választásokra kerül a sor, eszüket használva mérlegeljenek és helyesen, ne pedig hamis lózungokra hallgatva, átejtett fanatikusaként döntsenek az ország sorsáról. Az meg végképp eszébe sem jutott Széchenyinek, hogy olyan iskolákat számoljon föl, és olyan egyetemi karokat szüntessen meg, melyekben magas fokú, gondolkodásra serkentő tudást szívhat magába a kritikusan elmélkedő egyetemi ifjúság.
A mi első emberünk (persze, tisztelet a nem kis számú kivételnek!) eleve a „miliárdos”, „zaklassák” és „halgatni” tudású tömegre építi kampányát (lásd még: álamfő!), mert velük könnyű megértetni, hogy kik azok a liberál-bolsik, kik a komcsik, mi az a szabadságharc, mi a nemzeti trafik, nemzeti együttműködés, és a legegyszerűbb hatni rájuk, mint keményen dolgozó kisemberekre. Nekik könnyebb elmagyarázni, miért komcsi botrány a Quaestor ügy, és azt is, tiszta véletlen, hogy épp abban az időszakban vette Lázár fia a piacon eladott szülői tojásrengetegből a rózsadombi villáját, gazdagodott feltűnően Szijjártó, és kezdett nőni a Rogán család meghitt otthona. Nincs olyan, amit ne értenének meg, pontosabban semmit sem értenek, ezért azt értetnek meg velük, amit nem szégyellnek, meg azt is, amit szégyellnek, de mégis megteszik.
Populista, mondják a ma első emberére, és ebben a fentiek mind benne vannak, mondják, esetenként demagóg is, és pontosan tudja, hogy a demagógiára is vevő a „miliárdos”, „zaklassák” és „halgatni” tudású tömeg, mert olyan jó hallani azt, ami egyébként köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Régi vicc, ma is áll: vasárnap délelőtt, a bezárt bevásárlóközpont előtt kérdezi a termékforgalmazóvá lett tanító a templomból hazafelé ballagó nénikét: „Aztán miről beszélt a plébános úr a misén?” Mire így válaszol: „Azt nem tudom, de olyan szépen mondta.”
Kiadóm hármas jelmondata: fölemelni, értéket adni, gyönyörködtetni! Tudom, ez mind ellentétes a bulvárlapok, televíziók, és a populista politika irányvonalával, de akkor is, mindenképpen, mert másképp nem lehet, nem szabad, tilos! Figyelni és véleményt alkotni! Való világot bámultok? Ismerjétek meg a valós világot, és hagyjatok időt az irodalomra! Az üzleti sikerért írhatnék és kiadhatnék futós és sikert hozó értéktelen könyveket is, de inkább nem! Nem azért gyűjtöttem be az adott tudást, hogy elherdáljam. Mindent átadni! Fölemelni azokat, akiket önérdekéből sokan igyekeznek lenyomni! No de, kérdem magamtól, hogy adod át a tudásod, ha nem nyílnak ki rá? A más vélemény ellen be vannak oltva.
A minap Szilágyi Ákos esztéta mesélte Friderikusznak: Esterházy Péter 65.születésnapját ülve mondták ki újra és újra: beszélnének, írnának „a dolgokról”, de már nincs szó. Elfogytak a szavak. Bármilyen mai történésről írnának, nem tehetnének mást, mint az évtizeddel előbb élt nagy magyar gondolkodókszavait, mondatait, megállapításait ismételgetnék.
Hát itt tartunk.
A ma első embere addig építgette eszement rendszerét, míg végül elérte célját.
Nem „eléri”! Elérte!
Az értelmiség színe-java kényszerül kihátrálásra, föladásra, majdhogynem belenyugvásra. Mert minek? Ezeknek beszélhetsz! Az első ember és az ő asztaltársasága negligálja, cinikusan félresöpri, legtöbb esetben meg sem hallja a jobbítás és észhez térítés szavait, a maga alá söpört, őt hatalomba segítő és ott tartó kisemberek pedig csupán arra képesek, úgy vannak idomítva, hogy (mondandóját meg sem értve, vagy elolvasás és értelmezése nélkül) pocskondiázzák a szavát hallató, az országért, és igen, érte, a kisemberért is tenni akaró írástudókat. Ahhoz hogy megmaradjon ez a „miliárdos”, „zaklassák” és „halgatni” tudású tömeg, már csak folytatni kell az eddigieket: saját kézben tartani a tankönyvkiadást, hogy az első ember mondhassa meg, mit tanuljanak, és mit ne tanuljanak meg a nebulók, egzisztenciájukra ható erővel és erőszakkal kézben tartani a tanítókat és tanárokat, és becsukni pár iskolát, ahol még mindig azt hiszik, hogy valódi és hasznosítható tudást adhatnak tovább.
Ha azt akarjuk, hogy kiművelt emberfőkké legyenek a tudatlanok, nem adhatjuk föl.
Ha ismétlődik a múlt század ezer ostobasága, akkor ebben, a huszonegyedik században is beszélnünk, írnunk, s ha nincs más, üvöltenünk kell, míg el nem jutnak szavaink a magukat hatalomnak gondoló közszolgák és a keményen dolgozó, tudásra nyitott, gondolkodásra képes kisemberek füleibe. Ez nem egyszer nagy türelmet igényel, tűrni és elviselni kell a mocskolódást, de akkor sem tehetünk mást.
József Attila örökbecsűszavait idézem a végére az Arc poeticából:
„Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább! / Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát. / Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad! / Sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat.”
És még két sor:
„Én nem fogom be pörös számat. / A tudásnak teszek panaszt. / Rám tekint pártfogón e század:”
És most jöhetnek a fanatikus bérkommentelők, és megírhatják, hogy „bértolnok” vagyok, „eböl letem” „miliárdos”, inkább „halgatam” volna, mert az „ijeneket” a mifélék mindig „zaklassák”.
