Már néhány hete meg akartam írni, talán még most sem késő: tessék kissé visszafogottabban örvendezni a Fidesz csökkenő népszerűségének, mert nagy pofára esés lesz a vége. Olyan volt ez a kisiskolás örömöt adó, de inkább kárörömnek mondható ujjongás, mintha gyöngén látók, sőt egyenesen vakok örülnének annak, hogy a világ összes jól látójának romlott egy kicsit a látása.
Mintha az ország összes impotense együtt örvendezne annak, hogy a potenseknél is előfordul, hogy egy-egy éjszaka rosszabbul teljesítenek. Mint Magyarország.
Úgy tűnt, egyfajta politikai csőlátóként viselkedett az ellenzék minden képviselője és formációja, és csupán azt vették észre, hogy a Fidesz népszerűsége visszaesett, az viszont nem tűnt föl nekik, hogy mindeközben a saját népszerűségük mutatója szikrányit sem mozdult el, 1-2 százalékon stagnál, legutóbb az MLP (a szabadelvű, mindig korrekt Fodor Gábor pártja, tudhatatlan létszámú taggal és támogatóval) láthatatlanná lett, a nulla százalékot nehéz kimutatni. Ettől függetlenül becsülöm én Gábort, jó is, hogy fölélesztette a magyar politikai palettáról okkal lemosott liberális színt, de azért egy személy mégsem ér föl egy párttal. Túl nagy mozgolódást, kiváltképp elmozdulást a szociknál sem fedeztem föl, talán a „stagnál” még jó kifejezés, még tán Balog Zoltán nyelvőrnek is tetszene. Már attól tartottam, egyetlen nyitott szemmel élő, jól látó, potens ellenzéki potentát sem akad, aki józanul néz a népszerűségi táblázatra, és végre fölfedezi, hogy a Fidesz és a Jobbik ikertornya egyfajta közlekedőedényként működik: a Fidesz tornyának magassága épp annyival csökken, amennyivel a Jobbik tornya emelkedik.
Olybá tűnik, az ellenzékként számon tartott csoportosulások nyomulnak, lelepleznek, Orbán és társai fejére olvassák a vélt vagy valós bűneiket, korrupciógyanús ügyeiket, családi segítséggel vásárolgatott budai villáikat és bőrtáskáikat, a Jobbik meg szépen beszipkázza mindazokat, akiknek ezek hatására elegük lesz Orbánékból.
Fotó: Thinkstock
Az LMP stabilizálta a helyzetét, és bár garantáltan kikezdhetetlenek, mégsem tudnak magasabb tornyot építeni, mert akiknek a jobboldal prominenseiből volt elegük, nem akarnak olyanokhoz csapódni, akik „bántották” az övéiket, akiknek pedig túl sok volt már a balosok ügyeiből, elkerülik azokat, akik odasóztak a szociknak is. Magyarország tényleg „jól” teljesít: a középen munkálkodó tisztességesekre akkor sem alapozza a jövőjét, ha tisztán látja, hogy sem jobból, sem balról nem talál makulátlan csoportosulást. Akik meg tüntetni járnak, fölszívják begyükkel a szónokok által szétspriccelt okosságokat, aztán szépen beállnak a régi Fidesz arcát mutató, szélsőjobbos szellemiségüket csalárd módon, szép lassan a feledésnek adó Vonáék mögé, mert úgy érzik, most épp ők látszanak tisztának, jónak, „jobbiknak”.
A tüntetésre járás lassan népszerűbb lesz, mint a busójárás, talán még ez is föl is kerül az UNESCO listájára. Tudom én, hogy meg kell szólalni, el kell mondani azt, amit kötelező kimondani, talán majd a népszavazási kezdeményezés hoz is valami kézzelfogható eredményt, de (ha rajtam múlna) inkább másfelé keresném a „tömeget”. Tudjuk, a kétharmad kamu. A választási eredmény nem azonos a tömeg fölosztásával, pláne nem a tömegoszlatással. Ami biztos: a Fidesz és a Jobbik lefoglalt magának hárommillió embert. Ezt tudva a többi matematika. Kik tartoznak a rajtuk kívül megnyerhető maradék kétmillióba? Egyáltalán: hol él, hol bujkál a többi választópolgár?
Nem kell doktor Bubónak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a Fidesz nem a kampány idején, és nem is a választási ígéretekkel nyert választást (kétharmadnak mondott nem azzal).
Forrás: youtube
Az ígéret és a program egyszavas volt: „folytatjuk”. Könnyen teljesíthető, kiváltképp könnyen megérthető: minden ugyanúgy megy tovább, mint előtte, erre készüljetek föl, aztán majd eldől, hogy ez kinek tetsző, s kinek nem. A Fidesz akkor nyerte meg az utóbbi két választást, amikor ellenzékben lapított, látszólag lazítva, illetve „lázítva”! Akkor építette ki a polgári köröket, hogy a szocik is értsék: párt alapszervezeteit. Pontosan tudták, hány taggal bírnak (azt is, hogy az ellenzékiek hány taggal nem bírnak), és azt is, hogy mostantól velük nem bírnak. Velük nem lehet bírni. És eljöve a voksolás vasárnapja (vajon választani szabad-e majd ezentúl vasárnap?), a polgári körök tagjai pedig elmentek bedobálni a voksaikat, ahogy azt elvárták tőlük, hoztak is két-két embert, és elegen is lettek, ahogy az előre ki volt számítva. Sima győzelem, kétségtelen. Legyen tiszta: nem aludtak, amíg ellenzékben voltak, és jól tették.
Most itt van a második négy évét koptató ellenzék, és nyomát sem látni a háttérmunkának. Kivéve a Jobbik, mely lassan araszolva újabb és újabb politikai poldereket épít, választói bázist teremtve. A többiek ellenzékisége abban merül ki, hogy kiborítják az összes bilit, ahelyett, hogy több energiát fektetnének a 2018-as választás megnyerésébe. A minta: Orbánék szisztémája. Nem kell újat kitalálni, csak követni kell a régit, azaz azt, ami jól bevált. Ha tetszik, a legrégebbit, az átkos éveiben bejáratottat kellene követni, abban van némi jártasságuk: alapszervezeteket kell szervezni, sok-sok taggal. Amennyiben lesz sok-sok tag, lesz esély arra, hogy Orbánék helyébe lépjenek, ha nem lesznek tagok (sok-sok tag!), azaz sok-sok rájuk voksoló választópolgár, akkor újabb négy éven keresztül lehet kiborítani az újabb biliket, és lehet tüntetni járni, és mondani, mondani, míg ki nem fogynak a szóból, a mondandóból, és míg a pódium és a szónokok elől el nem fogynak a tüntetésre járó lelkes Orbánellenesek.
A licenc az enyém, eladó: meg kell alakítani a polgári négyszögeket.
Ha sikerül, megvalósulhat a kör négyszögesítése.
Illusztráció: Thinkstock
Még valamit, talán épp a lényeget: kéretik nem elfelejteni, ez nem csupán házi, ez vizsgafeladat. Ha nem találják meg a kallódó embereket, ha nem jön össze a győzelemhez szükséges kétmillió, be kell csukni a boltot. Lehet újabb négy évig rizsázni, és azt a látszatot kelteni, hogy van ellenzéke Orbánnak, és ez elég is lesz ahhoz, hogy országgyűlési képviselőként egy-két tucat (tucat-) ember továbbra is honatyai fizetésből éljen, de ezért kár ott lenni. Úgy értem, nagy kár, ha azt hiszik, elég az is, ha ezért ülnek ott.
Amit Orbán eddig művelt, maga a rettenet, az európai értékeket messze elkerülő, és azokból csúfot űző rendszere bőven megérett a bukásra. Azt tehát már tudjuk, hogy melyik rendszer érett meg a bukásra. Már csak azt kéne látnunk, hol van az az erő, mely megérett a győzelemre.
