Pedig az interneteket és a Facebookot is lehetne értelmes dolgokra használni. De változzanak idők, törjön be a 21. századi technika az alföldi tanyavilágba, lopja a wifit a nagymutti is, szelfizzen boldog-boldogtalan a fürdőszobában a zöld lavór és a vécécsésze mellett, Házmesterország Házmesterország marad.
Csak most nem kockás papírra és vetkőző nős tollal írjuk a feljelentést, hanem butatelóval toljuk föl a fácséra. Biztosan ismerik a rossz viccet: az állatvédők miért azokat öntik le festékkel, akik drága bundát viselnek és azokat miért hagyják békén, akik bőrdzsekit hordanak? Mert védtelen vagy idős hölgyeket könnyebb cseszegetni, mint a Hells Angels tagjait.
Na, hát így vagyunk mi Házmesterország a Facebookon.
Nyilván egyszerűbb kifényképezni a Maruti ablakából, mint odamenni a kétszáz kilós yetihez, aki a bömössel beparkolt a rokihelyre és vitába szállni vele, urambocsá’ kihívni a rendőrséget, még mit nem, ott meg kell adni a nevet meg a címet tisztes családapák vagyunk és a megfáradt feleség meg két csemete várja otthon a tejkenyérparízert. De a Barátok közt előtt szánunk rá pár percet, hogy kiválasszuk a képek közül azt, amelyiken a legjobban látszik a rendszám és kitegyük a fácséra „Gratulálok!!!! Ez Magyarország!!! Szégyen és gyalázat!!!” esetleg „Inteligencia és emberség!!!!!” illetve „Remélem, előbb-utóbb te szorulsz rá egy ilyen helyre barátocskám, mert az Isten nem bottal ver!!!!” sor kíséretében. Nincs is más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlni és kéjesen kiélvezni minden egyes lájkot és megosztást.
Másnap, a munkahelyen lehet mutogatni, hogy ez tőlem indult, ezt nézd meg, beszarsz! A Facebook mindenre jó. Miskárolás helyett megosztjuk a hét csipás kölyökmacskát, hátha valakinek éppen szüksége van még kettőre, emberek százai akadnak rá naponta kizárólag kölyök korú fajtatiszta kutyákra, akiket gonosz sintérek el akarnak altatni és csak itt és most lehet őket ettől megmenteni. A Facebook a mi rendőrségünk, bármi eltűnik, sőt, bárki, nem a rendőrséghez fordulunk bejelentést tenni, hanem posztolunk, mert az teljesen nyilvánvaló és logikus, hogy az elkóborolt Morzsi kutyát nem a szomszéd utcában fogják először meglátni vonyítva a környék egy szem szuka kutyájának ólja mellett, hanem a húsz éve nem látott általános iskolás osztálytársunk, aki jelenleg Zimbabwében él.
Fotó: Délmagyar
Házmesterország aktív tagjának mindenről véleménye van, mindent ért, átlát, mindent tud. Gyors, pontos, naprakész. És eléggé felszínes ahhoz, hogy általánosítson, ezáltal, szerencséjére kívül maradjon a büntetőjogon, ám azt nagyon megtanulta, mire ugranak a népek, ha reklám, akkor kiskutya, gyerek, ha arról van szó, miért tart itt ez az ország, akkor bunkó gazdagok, kórház és rohadt politikusok. A haladó Pláccmájszter szemfüles, sunyi és tudja, mire érzékeny a közönség. Hogyne tudná, ő is arra hőzöng.
Most éppen azt se tudta, sírjon-e vagy nevessen, de annyira azért nem kapott nagy sokkot, hogy elő ne rántsa a farzsebből a szolgálati mobilt és le ne vegye, ma Magyarországon egy gyerekkórházban bevásárlókocsiban tologatják a gyerekeket ide-oda. Persze nem akart kompromittálni, de azért beazonosítható, hogy a szegedi klinikán történik mindez.
Az istenadta meg tette a dolgát, hörgött és zúgott, jobban, mint a Volga, véresedtek a szemek és dagadtak az erek a zsíros nyakakon, hogy ezt a szégyent! Meg hogy az ő adójából adna, ha ő bánthatna vele, de ezek ellopják! De még ha a szégyen lett volna a legnagyobb baj, de hát ez nem steril meg kiesik belőle a gyerek és mégis hogy képzelik! És hogy megdöglesztik ezek a gyerekeinket!
Szomorú, igen. Szomorú, dühítő és fájdalmas látni, hogy itt tart az egészségügy. Hogy a kényszer nagy úr és ilyen sufnituning megoldásokra vetemednek az egészségügyi dolgozók. De tudják mit? Ha választani kell, inkább tolják át a röntgenből az ultrahangra a gyerekemet egy ilyenben, mint egy olyan orvos vizsgálja, aki huszonhét órája talpon van és már nem lát a fáradtságtól. És csinálja ezt a vizsgálatot egy olyan műszerrel, amit már rég ki kellett volna dobni, mert nem jó semmire. Tudják mit? Inkább tolják egy fém bevásárlókocsiban, mint olyan műtőben műtsék, ahol nincsenek alapvető műszerek, nincs áram, nincs vér és nincs személyzet, mert naponta három orvos rúgja le a klumpáját és akasztja fogasra a fehér köpenyét. Tudják mit? Nem érdekelne, ha ebben tologatnák a gyerekem, ha a kórház valami sokkal fontosabb műszerre, gyógyszerre, eszközre fordítaná azt a pénzt, amibe a speciális szállítóeszköz kerül.
Nem, nem ez a szöveg álszent, hanem az, mikor megosztod a kosárnyi kiskutyát és elhiszed, hogy ezzel tettél valamit a sorsukért. Én olyan kommentet még a Facebookon nem olvastam, hogy „Te, figyu, ha nem tudsz figyelni a kutyádra, miért nem műtteted meg? Ez a harmadik alom, amit kiposztolsz, mióta ismerősök vagyunk, szerinted ez így rendben van?” Igen, még a beugatás is jobb, mint az álszent és cinkos hallgatás. És van, hogy a pofázás rosszabb, mert hőzöngeni lehet a fém bevásárlókocsi miatt, de miért nem kérdezte meg senki a Bátor Pláccmájsztert, hogy mit tett ezen kívül?
Ha nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen, miért nem kérdezett meg senkit a kórházban, miért van erre szükség? Miért nem kérdezte meg, mennyibe kerül egy ilyen speciális szállítóeszköz és hány darabra lenne szüksége a kórháznak? Elkezdett gyűjtést szervezni, tett lépéseket arra, hogy jótékonysági estet rendezzen és a bevételt erre a célra felajánlja? A cégnél, ahol dolgozik, felkereste a főnökét, vagy a munkatársaknál érdeklődött, hogyan tudnának segíteni, akár összefogással, vagy más módon? Csinált valamit? Tett valamit? Nem, lefotózta a fém bevásárlókocsit, aztán felrakta a Facebookra és nézte, ahogy háborog a nép. Majd egy elegáns mozdulattal eltávolította a faláról a fényképet.
És te, mit tettél azon kívül, hogy szemforgatva, ajvékolva megosztottad? Ja, semmit, mert már elfelejtetted az egészet, mert jött valami sokkal felháborítóbb, mert a tévében mutattak egy nagyon nyomorult családot, mert valamelyik politikus sokkal többet lopott, mint a másik tegnap, mert megint van versmegosztós játék és kellett vér is valakinek, de azt se tudtad megosztani, mert közben telefonált a könyvelésről az az idétlen kiscsaj hogy tudja, még korán van, de felajánlod-e valakinek az egy százalékodat, de mondtad neki, hogy te aztán nem adod senkinek, mert minden alapítvány egy rohadt pénzmosoda és a te pénzeden ne utazgassanak a Kanári-szigetekre.
Én meg akkor üzennék a Bátor Pláccmájszternek és mindenki másnak, aki a Facebookon oktat és nevel nyilvánosan másokat jóleső névtelenségbe és abba a tudatba burkolózva, hogy ő most tett valamit az emberiségért: „Na ide figyelj, Pubi! Ha legközelebb izgalomra vágysz… ott van mindjárt a jobb kezed!”
