Poszt ITT

Falus és a vödör: óriási baki vagy ez a normalitás?

Falus inverz (Falus Ferenc)
Falus inverz (Falus Ferenc)

Hát ez meg mit csinál? Megőrült ez? A Fidesz fizeti? Kiröhögteti magát! Ki szavazna erre az emberre?

A média és a kommentelők, mint a darazsak a napon felejtett lótüdőre, vetik magukat az ellenzék főpolgármester-jelöltjére. Jeges vizes videója felett nem volt netező magyar állampolgár, aki ne sápítozott volna, interjújából pedig dől az unalom. Hát ez meg mit akar itt? A baloldal úgy vágja pofán magát, hogy a lendülettől még az ablakon is kiesik.

Pedig a baloldal egyszer más megpróbálkozott egy másik úttal: találjuk ki a baloldali Orbán Viktort! Egy karizmatikus vezért, aki lényegében teljhatalmat kap a párton belül, remek víziókkal áll elő, és valahogy megoldja a kormányzást is. Úgy hívták, Gyurcsány Ferenc. Majd kiderült, hogy a pózok mögül valami hiányzott, a jó kormányzáshoz való képesség a leginkább.

Igaz, ez egy másik szocialista találmánynak sem volt túl nagy erőssége. A józan, megfontolt Medgyessy is nyert, aztán vesztett, nem is kicsit – az első és eddig egyetlen megpuccsolt magyar miniszterelnök lett 1989 óta.

Orbán Viktor megdicsőülése óta politológusok és közírók hadosztályai átkozzák a vezérkultuszt, a „holdudvart” (bár Orbánt holdnak tekinteni legalábbis tiszteletlenség), a talpnyalók hadát, a hozzáértés helyett egyre fontosabb erény, a jovialitás, a kitartás politikai diadalát, s azt, hogy a racionális érvek ütközése helyett a hitek és meggyőződések képeznek szavazótáborokat. Hogy a politika a hitek csatája és a másik eltiprása legyen, ahhoz egyenes út vezetett Orbán vezérkultuszától.

Falus ezzel akar szakítani.

Igen, a politika nem a másik oldal megsemmisítéséről kell szóljon. Igen, a politika szakkérdéseken való elmolyolásról kéne szóljon, nem pedig azon rettegésről, hogy vajon én és a komáim kapnak-e továbbra is megrendelést az önkormányzattól. Hogy visszaveszik-e a koncessziómat, ha a másik oldal győz. A politikának vissza kéne vonulnia a magánéletünkből annyira, hogy egy-egy választás után ne a porba tiportság vagy mennybe menetel érzése uralkodjon el rajtunk. Tényleg, X. Y. lett a polgármester? Hát oké.

Csak ezt a szakítást látványosan kell megtenni – és ez itt elég fontos kérdés. Egy politikusnak az unalmat is látványosan és szellemesen kell eladnia, mert a politika ma nagy részben marketing. Az „én csak egy pasi vagyok a szomszédból” érzés megteremtéséhez nem elég egy ló, egy zoknis klumpa, meg egy síró kisfiú, nem elég valami olyasmit mondani, hogy „hát ha Tarlós ugyanazt mondja, amit én, akkor az úgy van” vagy hogy „nincsenek politikai ambícióim”.

Nagyon nem elég.

Mert lehet, hogy tényleg csak a klumpa és a rosszul megjegyzett buszjegyár marad. A baloldalnak meg a közröhej.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik