Na, jót röhögött mindenki Matyi bácsin? A turis téli bricseszen, az ünneplős pólón, a puskásöcsi sérón, a cuppos szekrénysorba szervült pilótakekszen, a kisuvikszolt, hadba rendezett kávéskészleten, a lengyelpiaci csilláron, a vörös nájlonfüggönyön, a művirágon, a műarany keretbe foglalt műolaj zsáneren, és persze azon a tapétán. Ennek az egésznek a bájos pörköltszaft szagán.
Maguknál nem ez van otthon? És anyáéknél? Vagy a nagyinál? Ott sem? Na.
Maguk nem panelben nőttek föl? Nem? (Korántsem biztos ám, hogy jobban jártak, de az már egy másik poszt lenne.)
Szóval ott áll Matyi bácsi a mikrofonrengetegben, még az előszobája is tele zakós píárosokkal, balján „össztársadalmi, össznemzeti párbeszédről” papol a pulóveres politikus, ő meg ahelyett, hogy kizavarná szalagparkettás nappalijából a kampányt, százötvenes pulzussal bólogat arra, hogy „a harmadik rezsicsökkentés előtti ciklusról beszélünk”. Aztán azt mondja, „a rezsicsökkentés sokat jelent, mert az unokáimnak tudok vásárolni cipőt, ruhát… Amúgy mindent köszönök, hogy ezt megélhettem, bár a feleségem is megélhette volna. Különösebb dolgot nem tudok mondani. Újpalota is egész szépen épül, és hát meg kell nézni, hogy a térkövezéstől kezdve hogy fejlődik. Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm szépen”.
Nem röhögünk, együttérzünk!
Az menjen a nyálba, aki hülyét csinál a Matyi bácsikból. Kommunikációs urastul, polgármestermester urastul, rezsicsökkentési urastul.
