– Kezit csókolom, egy szakaszjegyet kérek szépen – mondom az Arany János utcai jegypénztársnőnek. A jegyemet megkapom, de kapok mellé egy papírfecnit, a jegyemnél háromszor nagyobb méretű blokkot is.
Forgolódom, hogy hova dobhatnám, de nincsen a közelben szemetes, így megpróbálom udvariasan visszacsúsztatni az ajándékot a forgó tálacskába.
– Ne tegye az asztalomra a szemetet! – kiált rám a pénztáros.
– Ja! Ez szemét? – kérdezem.
– Miért, maga szerint micsoda?
– Azt hittem egy blokk, legalábbis annak tűnt így első ránézésre. Szóval szemét?
– Igen.
– Szabad kérdeznem, hogy miért ad nekem szemetet? Én egy szakaszjegyet kértem.
– Ötszázezerre büntetnek, ha nem adom ki.
– Értem. Szóval önt ötszázezerre büntetik, ha nem ad nekem szemetet. Mondja, önnek van szemetese odabent?
– Van, de az az enyém.
– Az öné. És itt kint miért nincs szemetes?
– Azt nem tudom.
