Magyarország jobban teljesít. Orbán Viktor, dögölj meg! Két írásos nyelvemlék 2013-ból. De idézhetnénk a poszt ittből is (Milla, te hülye vagy, mint a segg). Látszólag mondatok, szavak, betűk. Valójában a pszichénk érzékeny részébe vert szögek. Jó és rossz üzenetek, amik megkerülik a racionális gondolkodás fészkét és az érzelmeinkre hatnak.
Egy kocsmában általában egyre hangosabban beszélnek az emberek, hiszen ahogy erősödik az alapzaj, ezt túl kell harsogni, ráadásul a furfangos vendéglátósok is egyre feljebb és feljebb csavarják a mulatós/elektro/hazai pszeudosláger zenét, mert aki hangosan beszél, annak kiszárad a szája, és rendeli a sörköröket. Egy idő után mindenki üvölt, mint egy iskolai tanévzáró ünnepségen, ahol csak azért lehet hallani már az igazgatót, mert van mikrofonja. De ez a mikrofon is torzít, amorf gondolatcsomók, öngerjesztő hangfrekvencián jutnak el csak a napon ájuldozó diáksereghez. Harc folyik a figyelemért, főleg ott, ahol a szavak a pénz erejét is jelentik.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Ezzel párhuzamosan az írásos kultúra újra teret hódít, a korábbi levelek, könyvek 100-150 karakterekre tördelődnek és beleégnek a retinánkba, névtelenül, névvel, állami vagy privát marketing vagy pr eredményeként, vagy egyszerű magánüzenetként, amit mindenki láthat. Eddig a világot írtuk le szavainkkal, mostanában egyre inkább a szavainkból lesz világ. És a szavak mögött érzelmek laknak. Nem vitatkozunk, hanem veszekszünk, megpróbálunk hangosabbak lenni a másiknál, és aki mást gondol, alapból gyűlöljük, hiszen a vitában az érvek, a veszekedésben a nagyobb hangerő győz. Pedig igazán azokkal kéne jóban lennünk, akik mást gondolnak a világról, hiszen tőlük lehet tanulni. Akivel ugyanazt gondolom, az csak gyakran megerősíti tévhiteimet, félelmeimet, a világban lévő kényelmetlenség érzésemet. Természetesen ő is mondhat hülyeséget, de hülyeség onnantól lesz valami, amikortól nincsenek mögötte cáfolható vagy megerősíthető érvek. Állítások, lózungok, szlogenek támasztják csak alá.
Általában Magyarország a szlogenek országa lett, egy mondatos üzeneteké, és mivel a valóság nem sűríthető be ezekbe, így olyan valóságot teremtünk, ami az egymondatoknak megfelel. És ennek a valóságnak nincs túl sok dimenziója, egy olyan mozi, ahol, ha feltesszük a szemüveget, 3D helyett 1D-ben látunk. Egy pontot a mi színes, csodálatos és néha rettenetes magyar valóságunkból. Jobban teljesítünk, korruptak vagyunk vagy éppen Együtt majd minden fasza lesz. A gond csak ott kezdődik, amikor ez a valóság lesz a döntések, a világhoz való viszonyulás alapja. A Mátrix megalkotói a filmben nem a Mátrixban éltek, és Neo is ki tudott lépni ebből a pszeudovilágból, ám nálunk, már mindenkit beszippantott a rendszer. A mozigépész bekerült a filmbe és soha többet nem tudja leállítani a pergő képkockákat. És ez a világ innentől nem működik a racionalitás alapján, mert egy film. Hiába jönnek ötvenen Arnold Schwarzeneggerre vagy Bruce Willis ellen, ő le fogja őket lőni. Mert ez egy film. És egy filmben az érzelem viszi a szálakat. A szeretet és a gyűlölet. A jók harca a gonoszok ellen. Hogy a jó mellett legyen egy gonosz, akivel rosszban van.
Mi túl kicsi ország vagyunk ahhoz, hogy ennyire rosszban legyünk a másikkal, hiszen előbb-utóbb szembejön velünk az utcán, kínosan el kell fordulnunk tőle a munkahelyünkön, vagy éppen át kell menni a túlsó oldalra. Vagy ami a legrosszabb, meg kell enni vele egy családi ebédet. Ráadásul működtetnünk kell egy országot. És egy országot szavak nem tudnak működtetni, még akkor sem, ha ezek a szavak válnak végül az országgá.
