Az MTA az állásfoglalásban három kategóriába sorolja a neveket és fogalmakat. Az aczéli „három T” – tiltott, tűrt, támogatott – besorolás mintájára most vannak „nem javasolt”, „használható” és „használható, de aggályos” nevek.
Nem javasolt:
Alpári Gyula, Április 4., Asztalos János, Bernáth Lajos, Bokányi Dezső, Bundzsák István (Kiskunhalas), Császy László, Darvas József, Demény Rezső, Dimitrov, Dobi István, Erdei István, Élmunkás, Fazekas Gábor (Kiskunhalas), Felszabadítók, Felszabadulás, Fürst Sándor, Garbai Sándor, Gorkij, Hámán Kató, Huszti Ferenc, Ifjúmunkás, Kállai Éva, Karikás Frigyes, Károlyi Mihály, Kilián György, Kisdobos, Kocsis Lajos (Kiskunhalas), Kókai László, Korvin (Corvin) Ottó, Kovács Sándor (Kiskunhalas), Kun Béla, Landler Jenő, Lenin, Lukács György, Majakovszkij, Makarenkó, Matuzsa György (Aranyosapáti), Máté János, Mező Imre, Mosolygó Antal, Münnich Ferenc, Népfront, Néphadsereg, Nógrádi Sándor, Oprendek Sándor, Partizán, Pálfi Ernő, Rajk László, Révai József, Rosenberg házaspár, Rózsa Ferenc, Rudas László, Sallai Imre, Ságvári Endre, Szabó Erzsébet (Paks), Sziklai Sándor, Szűcs József (Kiskunhalas), Tanács, Takács György (Paks), Tolbuhin, Úttörő, Vöröscsillag, Vörös Hadsereg, Vörös hajnal, Wiedemann Antal (Paks), Zalka Máté, Zója
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
Használható:
Alkotmány, Áchim András, Bacsó Béla, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Béke, Beloiannisz, Fejlődés, Frankel Leó, Gagarin, Győzelem, Haladás, József Attila, Kiss János, Koltói Anna, Korányi Sándor, Köztársaság, Mártírok, Május 1., Mónus Illés, Munkás, Népkert, Pokrócz Ferenc (Balmazújváros), Puskin, Prohászka Ottokár, Somogyi Béla, Somogyi József, Stromfeld Aurél, Szabadság, Szabó Ervin, Szántó Kovács János, Tartsay Vilmos, Terv, Új élet, Újvilág.
Fotó: Kummer János
Használható, de aggályos:
Marx Károly, Micsurin, Schönherz Zoltán.
Az Akadémiának a nevekhez kapcsolt véleménye itt érhető el.
Emlékeztetőül: korábban az MTA elutasította, hogy részt vegyen az egyházak minősítésében, most mégis magára vette annak ódiumát, hogy minősítse pl. Lukács Györgyöt vagy Gorkijt. A filozófusokkal hadakozó kormány mellett óhatatlanul bevillan ilyenkor az agyba a hajléktalanság és az Éjjeli menedékhely párhuzama, meg az is, hogy miért éppen 2013-ban kell magyarázni akadémikusan „szabadság” és „béke” megtűrését a köztereken.
