Poszt ITT

Deutsch Tamás: Heil Index!

„A 'zorbán'-paranoiában az Index mára odáig jutott, hogy a nácik szabadságjogaiért aggódik" – írta a fideszes EP-képviselő Facebook-oldalán.

Hát akkor: Heil Index!” – zárta rövid kommentárját Deutsch, arra reagálva, hogy az Index szerint Orbán Viktor – hiába képzeli – nem utasíthatja belügyminiszterén keresztül a rendőrséget arra, hogy ne engedélyezze a „II. Adj gázt!” nevű rendezvényt. Az Index szóvá tette azt is, hogy Orbán Viktor immár nemcsak azt döntené el, ki csináljon a köztévében gyerekműsort, hanem azt is, ki, mikor és miért írja felül a gyülekezési jogot.

Deutsch képviselő heilindexezése azért szomorú, mert éppen sokak Orbán-paranoiájára erősít rá. Arra, hogy immár nemcsak a „Viktor, Viktor”-t skandáló tömegben, hanem a kormányfő szűk környezetében sincs senki, aki szólna, hogy a politikát nem csak a barát-ellenség ellentétpár határozza meg, és nem tehető jogszerűvé minden, amit a hatalom elképzel, s hiba, ha Orbán Viktor úgy képzeli, ő minden hatalom forrása, ő maga a jogforrás.

Szerintünk a kormányfő maga sem hiszi ezt. Demokrataként hisszük, hogy választott miniszterelnökünk nem örülne annak, ha csak vallásos hittel lehetne őt támogatni. Merünk szólni, hogy szerintünk Orbán Viktornak nem lehetett igaza, amikor tavaly decemberben azt mondta, „a kétharmad küldetés, amelyet azért adott a jóisten a választópolgárokon keresztül nekünk, mert rólunk gondolta, hogy el tudjuk végezni mindazt a feladatot, amely a függetlenségünk megőrzéséért szükséges”.

Szerintünk tévedett Gyurcsány Ferenc is, amikor szintén Facebook-oldalán a Klubrádió kapcsán arról írt, nem tudja, „el tudja-e viselni a mai hatalom, hogy létezik egy tőle független, kritikus hang is az éterben, annak legfeljebb a jó Isten a megmondhatója. Bocsánat, tévedtem: a jó Isten helyére Orbán Viktort tessék beilleszteni.”

Végezetül, szolidaritásunk jeleként: Hajrá Index! Hajrá Magyarország!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik