Közélet

„Adj gázt!” – Orbán utasít, Pintér betart

élet menete (élet menete)
élet menete (élet menete)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a jogszabályi lehetőségek teljes igénybevételével tiltani fogja a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének felvonulását. Ezt ígéri a belügyminiszter.

A holokauszt áldozataira való megemlékezést szervező alapítvány hétfői közleményében azt írta: ha a jog eszközével nem megy, a jóérzésű, normális emberek erejével tudnak csak válaszolni az ilyen ízléstelen rendezvényekre, és ezen a napon tízezrekkel többen lesznek azok, akiknek elegük van a rasszizmusból, a szélsőjobból, mert az Élet menete felvonulás szervezői a megemlékezésükkel építik „a normális magyar jövőt”, a provokálók pedig rombolják.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnap közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet menetével egy napra szervezett Magyar motoros menet megtartását, amelynek a szervezők az „Adj gázt!” címet adták, és a felvonulásokkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is. A Mazsihisz szerint a rendezvény címe félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérges gázzal meggyilkolt több mint 400 ezer magyar kínhalálára, és egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére.

Elítéli a politika

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szintén ízléstelennek és provokatívnak nevezte a rendezvényt, jelezve, teljes parlamenti frakciójuk elítéli azt. A motoros felvonulás miatt tiltakozását fejezte ki az LMP is. A Szabad Emberek Magyarországért ugyancsak közleményben tiltakozott a motoros felvonulás ellen.

Az „II. Adj gázt!” rendezvényt, ahogy neve is jelzi, idén már másodjára kívánják megrendezni. Az interneten terjedő szórólap útmutatása szerint a Magyar Motoros Menet április 21-én 10 órakor indulna a Városligetből, majd egy csepeli kitérő után térne vissza a belvárosba. A motorosok a Wesselényi utcán végighajtva a zsinagóga mellett fordulnának jobbra, hogy az Andrássy úton keresztül elérjék a Hősök terét.

Tavaly volt az első, akkor a benzinárak ellen

Tavaly a Nemzeti Érzelmű Motorosok a Szkíta Motorosokkal együtt szervezték meg az első „Adj gázt!” motoros felvonulást. A célállomás a Parlament előtti parkoló volt, egy petíciót vittek az országgyűlési képviselőknek, hogy felhívják figyelmüket a magas üzemanyagárakra. Egyúttal az autósoknak is üzentek, hogy tavasszal kirajzanak a motorosok, vezessenek óvatosabban.

A mostani rendezvény „szórólapján” azonban egy áthallásos felhívás is szerepel: „El a kezekkel a hazánktól és a házunktól!” Azt mondják, ezt sem kell félreérteni.

A szervezők is tiltakoznak

A szervezők a Facebook-oldalukon az ATV-nek címzett helyreigazítási kérelmet osztottak meg, mert véleményük szerint a televízió hamis és sértő állításokat fogalmazott meg a menettel kapcsolatban. Azt állítják, idén sem zsidóellenes megmozdulásra készülnek. A helyreigazítási kérelemben azt is leírják, hogy a tavalyi, első „Adj gázt!” megmozdulás is bizonyítja, hogy semmiféle zsidóellenesség nincs a rendezvényben, a címét és a tartalmát a televízió tette közzé elferdítve. Tavaly a motorosokat érintő jogszabályokkal, idén a földkérdéssel és a devizahitelesekkel foglalkoznak kiemelten, nem értik, miért jelezne ez bármiféle zsidóellenességet. Ugyanakkor állítják, nemzeti patriotizmusukat és magyarságukat büszkén felvállalják.

A gójok is elítélik

Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület elnöke a Hír24-nek azt mondta, hogy az Adj gázt! rendezvényhez semmi közük nincs. A szervezésben nem vesznek részt, motorosaik nem vonulnak. Sőt, elítélik a 21-ei motoros vonulást.

A DK élőláncot szervez

Hétfőn délelőtt a Demokratikus Koalíciói is közleményt adott ki. Mint írja, az akció nyilvánvaló provokáció, részint magát az Élet Menetét kívánja megzavarni, részint a rendezvény jelszava egyértelmű azonosulást fejez ki a náci népirtás módszerével, a gázkamrával, sőt, annak folytatására szólít fel. A Demokratikus Koalíció elnöksége felkéri az MSZP, az Együtt 2014-PM és az LMP, továbbá valamennyi, magát demokratikusnak tartó párt elnökét, vezetőit, hogy közös élőlánccal akadályozzák meg a gyalázatos provokációt. Csatlakozásra kéri a Magyarországon működő egyházakat, felekezeteket, a humanizmus mellett elkötelezett civil szervezeteket és valamennyi jóérzésű magyar állampolgárt. Mint fogalmaz: „Nem engedhetjük meg, hogy Budapest utcáit ismét a gyűlölet uralja el!”

Orbán utasít

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában jelentette be, a szocialista Steiner Pál felszólalására reagálva. Az ellenzéki politikus arra a motoros demonstrációra utalt, amely az Élet menete napjára, április 21-re lett meghirdetve Budapest belvárosába, a Dohány utcai zsinagóga érintésével.
Orbán Viktor kijelentette: minden eszközzel biztosítani fogják az Élet menetén részt vevők testi épségét, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát.

Pintér betart

A Budapesti Rendőr-főkapitányság “a jogszabályi lehetőségek teljes igénybevételével tiltani fogja a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének felvonulását” – közölte a Belügyminisztérium hétfőn.

A tárca közleményében azt írta: “határozottan elítéli a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének provokációs kísérletét”. A minisztérium emlékeztetett arra: az Élet Menete Alapítvány április 21-én megemlékezést tart a holokauszt áldozatainak tiszteletére. A rendezvény célja a rasszizmustól és szélsőségektől mentes Magyarország építésének támogatása is.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesülete ugyanezen a napon kíván rendezvényt tartani. “A rendezvény kijelölt időpontja, útvonalterve, valamint annak provokatív – Adj gázt! – elnevezése valamennyi jóérzésű embert sérti”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik