Poszt ITT

Feltűnő baki, kormánykonform híradó, operaházi tüntetés

Panda a parkban
Panda a parkban

2012. 01. 03. 12:19

Aki ismeri a köztévé szerkesztési elveit, nem lepődött meg a hétfői tüntetésről szóló anyagokon. A blur-gomb most szerencsére nem volt kéznél.

Korábban a témában:

Újabb kormánykonform híradóval lepte meg az információra éhes nagyközönséget a köztévé. A hétfő esti tüntetésről először egy még a ferdítésben jártas vezetőségnek is túlzó bakival, majd egy megfelelően komponált tudósításban számoltak be. A témával foglalkozó híradók szerkesztésére még Papp Dániel is büszkén pattintaná karikás ostorát.

Fontos a pontos sorrend

Január 2, 19 óra 30 perc, Híradó a köztévén. A M1 műsora az új alaptörvényt éltető Nemzeti Galériás kiállításról szóló anyaggal, szakmai zsargonnal élve, úgynevezett demoszinkronnal nyit. Ebben Orbán Viktor beszél többek közt a magyar életösztönről, a kereszténység felszabadító erejéről, őseink tiszteletéről, a munka becsületéről és az idegenek iránti lovagias nagyvonalúságról.

A Híradóban ezek után 1:37-tól ismét egy a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című kiállításról szóló anyag jön, immár hosszabban. A tudósításból megtudhatjuk, hogy a tárlaton Munkácsy Honfoglalás című festménye is látható, hogy az alkotást miként szállították egy speciális hő- és páraszabályozó fóliában a Nemzeti Galériába, hogy gyerekek is rajzoltak az új alkotmányról, illetve az is kiderül, hogy Munkácsy egy “nagyon-nagy magyar ember volt”.

A bő lére eresztett, részletgazdag anyag után még mindig nem a sok ezer (tízezer, százezer, ki tudja – a számháborút meghagynánk Rákay Philipnek) embert megmozgató kormányellenes tüntetés következik, hanem egy rövid élő kapcsolás az Operaházba. Ebből megtudhatjuk, hogy az új alaptörvény tiszteletére szervezett gála mikor kezdődik, hogy azon milyen zenedarabok lesznek és hogy az eseményre Kolontárról is érkeznek.

TV ()

Hitelesség rulez

A Híradóból 4 perc 13 másodperc telik el, mikor szóba kerül a demonstráció. Az egykori Hír-, majd Echo Tv-s Gulyás István vezeti be a témát. A felkonfból kiderül a demonstráció ténye (tehát, hogy van) illetve az, hogy ahhoz az MSZP (hangsúly megnyomva), LMP, DK csatlakoztak, a Jobbik azonban nem. Gulyás szavaival élve a párt korábban bejelentette, hogy „egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel”. Mondjuk ez majdnem igaz is. De nem. Csakhogy ne hagyjunk szó nélkül az újabb köztévés ferdítést, következzen egy idézet a párt tegnapi közleményéből: „A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben soha nem látott terhek érik a magyar embereket, addig a Fidesz 13 millió forintot költ a maga és szűk holdudvara operaházi szórakoztatására. A nemzeti ellenzéknek nincs keresnivalója az ilyen és ehhez hasonló operaházi ’rongyrázáson’, de végképp semmi helye az Operaház környékén tartandó tüntetésen a liberális anarchisták mellett.”

Blur-gomb helyett trükközés

Vissza a Híradóra. A felkonf tehát megvan. Utána jön egy élő kapcsolás, Vígh András jelentkezik be az Operaház elől. Az élőkép tökéletesen komponált. Az operatőrnek sikerül úgy fordítani a kamerát, hogy a riporter háta mögött pont az Andrássy út rendőrök által elzárt, szinte üres része látszódjon, a kislányosan szemérmes képben csak néhány kósza tüntető látszik a sok-sok ezerből.

TV ()
Így látta az MTV

TV ()
A másik oldalról ugyanez (Fotó: MTI)

Bejelentkezés over, 5:42-nél már a bérkompenzációnál vagyunk.

Információink szerint a Vígh András-féle élőképes baki már annyira feltűnő volt még a köztévés vezetőknek is, hogy az eredetileg 20 órára visszarendelt két stábot még egy kicsit kint tartották az Andrássy úton, hogy pestiesen szólva visszalapátolják a sz@rt a lóba. A korrigálás – legalábbis képügyileg – hajnalra meg is történt, a ma reggel 6 órás Híradóban már látszik, hogy mégsem húszan voltak kormányellenes-demonstrálni (nem úgy, mint korábban a Parlament előtt az új alkotmányt éltetni).

Eltolt hangsúly

Ebben a bizonyos hajnali műsorban már egy hosszabb anyag foglalkozott a tüntetéssel, úgy köztévésen, kiemelve belőle a kormánykonform lényeget.  A tudósítás ugyan megint a Nemzeti Galériá-s alaptörvény-éltetetések után került adásba, de ez a legkevesebb.

A Fidesz-KDNP-ellenes tüntetésről szóló anyagban ügyesen eltolódott a hangsúly a miért-is-demonstráltak-sokezren-ről, a húhúúúú-az-MSZP-is-ott-volt-ám-és-különben-is-milyen-unszimpatikusak-ezek-a-tüntetők-re. A tudósításból kiderül, hogy a demonstrálók lökdösődtek, sőt még egymással is kiabáltak (vicsorgás, fröcsögés, atmoszféra hangba üvöltött gyurcsányozással kevert anyázás és komcsizás) illetve, hogy a járókelőknek és még a rendőröknek is beszóltak.

Bár az eseményen pártfunkcionáriusok valójában nem szólaltak fel, a köztévének sikerül az anyagban egyetlen riportalanyként Lendvai Ildikó szocialista politikust megszólaltatni. Gondolom, Gyurcsányt nem találták.

 

JAVÍTÁS ÉS UTÓLAGOS ELNÉZÉS KÉRÉS

Szeretnénk bejelenteni, hogy bármit is állítottunk korábban Vígh András és Skoda Gabriella kapcsolatáról, az mind NEM IGAZ. Ezúttal is bocs. Pandabocs. Elkúrtuk, ez van.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

LOS ANGELES, CA - DECEMBER 3: Charles Manson is escorted to court for preliminary hearing on December 3, 1969 in Los Angeles, California.  (Photo by John Malmin/Los Angeles Times via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.