Egy nappal karácsony előtt nem az volt máskor jellemző, hogy folyamatosan csöng a telefonom, és különböző műsorokba hívnak véleményt mondani az aznapi eseményekről. Úgy adódott, hogy az Echo TV-ben együtt voltunk Lakner Zolival, és együtt is folytattuk a Kossuth Rádióban, így legalább tudtunk egy kocsival menni. A beszélgetés jól sikerült, amit frissiben lehetett mondani a történtekről, azt elmondtuk, nem szeretném most, karácsony napján ezt újraírni.
Az LMP-re szeretnék csak néhány extra szót fordítani, arra a pártra, amelyiknek a nagy napja lehetett volna (na, jó, kicsit lett is) ez a nap, de amely a „lehet más” szellemében nem sokat törődött az általuk nyilván megvetett politikai haszonkalkulációval, hanem ment a saját feje után. Tudni lehetett, hogy az új választási törvény nagyon becsípődött ennél a pártnál. Volt szerencsém az alapítványuk által szervezett fórumon részt venni, ahol Karácsony Gergely, egykori kutató és elemző kollégám őszinte szenvedéllyel bírálta az épp akkor részletes vita alatt lévő új jogszabályt. Nincs ebben semmi különös, ez Karácsony témája, tényleg ért hozzá, meggyőzően tud érvelni az újdonságok némelyike, legfőképp az új kerületbeosztások ellen.
Nem volt kétséges tehát, hogy az LMP lehetőségeihez képest maximális tüzet zúdít az ügyre. Olyan patronokat süt el, amelyeket nem lehet minden nap durrogtatni. Egy ilyen odaláncolós akció nagyjából egyszer áll rendelkezésre egy ciklus alatt, bármiféle ismétlés még a szimpatizánsok körében is inkább komikus lenne, mint hatásos. Elsőre viszont, amikor senki sem számít egy ilyen lépésre, kétségtelenül jól működik, nem csoda, hogy népes tábor élt a csatlakozás lehetőségével.
Kérdés csupán, hogy ez volt-e az a pillanat, amikor be kellett dobni a csodafegyvert. Én lennék az utolsó, aki kétségbe vonja a választási törvény fontosságát, nagy szakmai izgalommal követtem minden fordulatát a törvény előkészítésének, és készséggel elfogadom, hogy elfogadása volt a legfontosabb pillanat az őszi törvényhozási szezonban. Azt is látni kell azonban, hogy erről hasonlóan jellemzően a budapesti nagykörúton belül vélekedik egy jelentősebb csoport, akiket viszont tömegnek nevezni csak nagy jóindulattal lehet. Különösen igaz ez a stabilitási törvényre, amelynek relevanciája talán még kevésbé jön át a politikát felületesen szemlélőknek.
Nem a várható hatással kalkulált tehát az LMP, csak ment a feje után. Ha az időzítést nézzük, akkor tovább erősödhet ennek a megállapításnak az igazsága. Egy politikai akció akkor fejti ki a szükséges hatását, akkor válik a politikai versenyben értelmes ütőkártyává, ha van kifutása, ha van lehetőség, hogy a napirendet hosszabb időn keresztül alakítsa, publicisztikák szülessenek róla, stúdióbeszélgetések témáját adja. Karácsony előtt egy nappal ez a kifutási lehetőség szükségszerűen korlátozott volt. Még akkor is igaz ez, ha az on-line médiát és különösen blogvilágot nyilván nem nagyon izgatta, hogy karácsony van (én is most írok). A hatás szempontjából azonban a befogadó oldalra is érdemes figyelemmel lenni. Ilyenkor még a súlyos politikafüggők is kénytelen kicsit mással foglalkozni, család, ajándékozás, bejgli, ilyesmi.
A „lehet más” profil tehát a politikai haszonkeresés szempontjainak hátrasorolásával karakteresen kidomborodott, és ez az LMP már meglévő támogatóiban minden bizonnyal szimpátiát, újabb megerősítést válthatott ki. Kérdés azonban, hogy új támogatói csoportok felé mennyire tudott nyitni a párt ezekkel a tiltakozási témákkal és módszerekkel. A kérdésre részben választ is ad az eseményeket követő tüntetés résztvevőinek száma.
